A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2004-ben (Aquincumi Füzetek 11. Budapest, 2005)

Újabb régészeti kutatások Dunakeszi-Székesdűlőn (Korom Anita - Reményi László))

csukló környékén több rétegben millefiori és borostyángyöngyöket találtunk. Lábfe­jébe/ egyfülű, korongolt, kettős kónikus, vörösre festett korsót helveztek. A sírban található aranyleletek, a gyöngyök, a fajansz oroszlán pontusi eredetűek. (VA­DAY 1989, 45, 5 5-56) A sírt római import hiánya és az ékszergarnitúra összetétele alapján az 1. századra datálhatjuk. A fenti sírtól körülbelül 20 méterre ugyancsak dél-északi tájolású, nyújtott csontvázas sírt tártunk fel, mehet a benne található egyetlen gyöngy alapján szintén a szarmata korba sorolhatunk. Az ásatáson a datálható korú emlékeken kívül számos leletanvagot nem szolgáltató objektum, illetve jelenség is előkerült. A nagv homokhátat, a nagv árokkal párhuza­mosan, azt közrefogva, két, egymással nagy­jából párhuzamos, északnyugat-délkeleti irányú cölöplyuk sor vágja ketté. Leletanvag a cölöplyukak egyikéből senr került elő, azonban a cölöplyuk sor egyik tagja vágja a 40. objektumot (szarmata sír), azaz a nép­vándorlás korra, vagy ez utánra datálható. Szintén nem tudjuk datálni a bronzkori ház területén és környékén előkerült, de nem a házhoz tartozó két egymásra merőleges cölöplyuk sort. Mivel a cölöplyukak egy része a ház területén került elő nem lehet­nek egy korúak a házzal. A két sor közül az, északkelet-délnyugati irányú nagyjából egy iránvba esik az ugyanilyen tájolású 2000-ben előkerült hosszú cölöplyuk sorral, az észak­nyugat-délkeleti irányú sor pedig egyrészt párhuzamos a 2000-ben feltárt terület északi sarkában talált rövid sorral, illetve nagyjából párhuzamos a 2004-es területet átvágó kettős cölöplyuk sorral. A cölöplyuk rendszer tényleges összetartozása, funkciója és kora egyelőre meghatározhatatlan. Ugyancsak nem került elő datáló értékű lelet a nagv árkot vágó kavicsalapozású Only a few finds came from the pits serving an unknown function (perhaps clay extraction pits). They date to the same period as those recovered at the large Late Bronze Age (Late Tumulus - Early Urnficld) settlement. The grave with the scattered ashes un­covered in the northern part of the large sand ridge also elates to the Late Bronze Age (Figs 5-6). Two bronze spearheads (one bent, probably on the pyre) and a bracelet were found together with a large number of charred bone fragments in the small and shalloyv grave shaft. No other traces of Late Bronze Age burials yvere found around the feature (or anywhere on the whole of the unearthed territory). The deep V-shaped ditch intersecting the large sand ridge in a northwest-south­east direction can also be dated condition­ally to the Late Bronze Age It ran parallel to the double ditch with similar measure­ments unearthed in 2000. Although Earlv and Late Bronze Age ceramics were found 8. kép: Részletfotó a mellkasról (118. objektum). Fig. 8: Detail of her chest (feature no. 118)

Next

/
Thumbnails
Contents