A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2004-ben (Aquincumi Füzetek 11. Budapest, 2005)

Előzetes jelentés az épülő Kőérberek, Tóváros-Lakópark területén folyó régészeti feltárásról (Horváth László András - Korom Anita - Terei György - Szilas Gábor)

négyzetes alapterületű földbemélyített la­kóház került elő, sarkában kőkemencével. A területen valószínűleg pár száz évvel később is látszódhattak a mélyedések, hiszen több helyen megfigyeltük, hogy a 10. századi házakba, később, feltehetően az Árpád-korban kemencéket ástak bele. Az előkerült 11 ház átlagos mérete 5x5 méter. Jelenlegi mélységük az altalajtól mérve 70 centiméter. Többjükben meg­található volt a két szemben lévő oldalon a cölöpök hehe. A ház sarkában minden esetben kövekből megépített kőkemen­cét találtunk, gyakran épen, de néhány esetben csak a szétszórt kövek maradtak meg. Kitapasztott platnirétcget egyetlen esetben sem tudtunk megfigyelni, mindig csak a tüzelés során vékonyabban—vas­tagabban átégett altalajt találtuk meg. Kelébe, negyedébe tört malomköveket elő­szeretettel építettek bele a kemencékbe. Érdekes háznak számított a 4082. számú objektum. (16. kép) A négyzetes gödör északi és déli falának közepénél a falba mélyedve találtuk meg az egykori cölöpök helvét, északkeleti sarkában pedig egy összedőlt kőkemencét, valamint annak szájától 1 méter hosszúságban déli irány­ba lefutó kősort. Valószínűsíthetjük, hogv elrekesztő funkciója volt. A ház felhagyása után északnyugati sarkába kemencét vág­tak. A 10. századi objektumok még csak kis számban jelentkeztek, és csak a domb tetején. 2005 folyamán lehetőség nyílik a település déli részét is megtalálnunk, jelenleg a leletanyag rendszerezése, resta­urálása és feldolgozása folv ik. Ásatási területünktől légvonalban né­hány száz méterre, a Tétényi - fennsík peremén, a Balatoni űt mellett tárta fel 11. Gyürky Katalin 1981 és 1989 között a kánai apátság romjait. Munkáiban több helvén is leírja, hogy' a közelben lenni kell settlements and the tumulus graves. With the analysis of the find material we can get information about the rich ceramics used in settlements, the crafts practised at such settlements and in the period and also something about the economy. From the large extent of the investigated territory much can be learned about the structure of settlements, which may have immense importance in the case of a settlement with such a loosely scattered structure. The site was occupied in the Late Iron Age as well, since about 20 pits yielded cperiodmic material from the Late Celtic period. The features appeared in three small groups displaying a large dispersion m the central and the western part of the excavated territory. It should be added that coherent Celtic settlement phenomena may occur on the territory of the three western apartment blocks, which have not yet been unearthed. Scattered finds from the Roman period occurred in Avar features and ones from the Árpádian Period. Samian ware frag­ments were found in medieval features and a Silvanus altar (Fig. 14) was un­earthed in the fill of a house from the 10"' century (feature no. 6581) in the western part of the site. The segment of a Late Avar settlement was unearthed in the western part of the site Phis year, it did not prove possible to locate the edges of the settlement in all directions. It seems from the density of features found on the northwest edge of the settlement as well as probably on its southeast edge Thus, it is very likclv that the entire settlement will be uncovered next year. 'Phis site has yielded new data for the settlement research started a few decades ago and also sheds light on the archaeological and historical problems of

Next

/
Thumbnails
Contents