A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2004-ben (Aquincumi Füzetek 11. Budapest, 2005)
Előzetes jelentés az épülő Kőérberek, Tóváros-Lakópark területén folyó régészeti feltárásról (Horváth László András - Korom Anita - Terei György - Szilas Gábor)
pád-kor) leletein kívül a Ludanice-kultúra nagyszámú gödrét tártuk fel. Ezek az objektumok, bár számos kisebb formai eltérést is mutattak, betöltésük és leleteik (a gödör aljára helyezett, többnyire tudatosan összetört edénvek, őrlőkövek, égetésnyomok, obszidián pengék és szinte minden esetben a gödörbe szánt szándékkal helyezett, nagv mennyiségű csigaház) alapján kultikus gödrök voltak. (7. kép) Az árok által határolt felületen sem profánnak nevezhető gödröt, sem lakóépület nyomát nem találtuk. A korszak ilyen jellegű településnvomai az Árpád-kori templomtól délkeletre feküdtek egy meglehetősen kis felületen. Megjegyzendő, hogy középső rézkori kultuszgödrök ezen a területen is voltak, sőt feltártunk ilyeneket az ásatási terület délkeleti sarkában is, több száz méternyire, délkeletre. Az egykorú objektumok szóródása a feldolgozottság mai szintjén még nem magyarázható. Kiemelkedő jelentőségű, hogv az árkon belüli kultuszgödrök között olyan objektumok is voltak, amelyekben a Ludanice kultúrával egykorú, de a Kárpát-medencén edge. The graves contained very poorly preserved human bones and vessels. In one of the graves lay fragments of seven or eight vessels, ofwhich onlv two could be rescued. The southern coherent feature complex of the Neolithic settlement could be entirely unearthed over a surface of six hectares. Finds from the same period can be expected north of the railway as well. People avoided this side of the stream from the end of the Middle Neolithic to the beginning of the Middle Copper Age. Phis first settlement hiatus embraces the entire length of the Lengyel culture including the initial phase of its evolution. A site of the Middle Copper Age Ludanice culture lay in an east-northeast direction from the Neolithic settlement. The most significant representative of the culture is a circular ditch running along the northern edge of the excavation territory (Fig. 6). It had a diameter of 220 m, a of 1 30 cm and a width measuring 200 cm. It had vertical walls and a flat bottom (!). Wé could document perhaps half of its