A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2002-ben (Aquincumi Füzetek 9. Budapest, 2003)

Régészeti megfigyelések a Belvárosi plébánia templom kisebb, belső rekonstrukciós munkálatainál (Szirmai Krisztina - Kovács Eszter)

A padlótéglás felületet meg­hagyva mélyítettünk tovább. A padló alatt 20-25 centiméter vas­tag épületsifrás (köves-kőporos) réteg (8. objektum) következett, amelyből szórvány embercsontok és kevés 13-14. századi kerámiatö­redék került elő, majd járószintet tudtuirk megfigyelni, amely még a templom bővítése előtti külső színt volt (9. objektum). Ez alatt kerültek elő a templom körüli te­mető 11-13. századi, melléklet nélküli sírjai (20 sír), amelyből há­rom volt kőkeretes (az egyik tripla temetkezés), egynél pedig fako­porsó maradványai kerültek elő. A sírokat sötétbarna, enyhén sóderos rétegbe ásták, amelyben kevés ke­rámia (11-13. századi és római) is volt. A 11, 14, 15 száméi sírokból (22, 25, 26. számú objektum) II. Cons­tantinus érmeit, kisebb római üvegtöredéket és egv bronztű töre­dékét szedtük fel. További üvegtö­redékek kerültek elő a sírok rétegé­ből is (10. objektum). A római ko­ri telepjelenségek a felszíntől mér­ve Af. 102-103 méteren jelentkez­tek. A 10. objektum alatt egy 25 centiméter vastag, löszös, agyagos lejárt réteg jelentkezett. Ebből a rétegből bronzkori cserepet és ál­latcsontot tettünk el. Ezt a betöl­tést zárja alul egy apró, köves, só­ed prior to the enlargement of the church (feature no. 9). Under­neath, we discovered graves from the churchyard from the ll th-13"' centuries (20 graves). They con­tained no grave furniture, three had stone frames (one of them was a triple burial) and another one contained the remains of a wooden coffin. The graves were dug into a dark brown, slightly gravelly laver, from which a few sherds (11 th — 13 th century and Roman) were recovered. Graves nos. 11, 14 and 15 (fea­tures nos. 22, 25 and 26) yielded coins issued under Constantine II, a few small glass fragments and the fragment of a bronze pin. More glass sherds were found in grave layer (feature no. 10). The Roman settlement features ap­peared in the depth of 102-103 Af. From the surface. A 25 cm thick loessy, clayey trodden layer ap­peared under feature no. 10. Bronze Age sherds and animal bones were collected from it. It is underlain by a gravelly floor level will small stones (feature no. 38). Underneath a clayey, brown com­pact soil followed (feature no. 33) containing Roman ceramics and animal bones. A yellow, compact clayey layer appeared in the east­ern part of the southern section

Next

/
Thumbnails
Contents