A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2002-ben (Aquincumi Füzetek 9. Budapest, 2003)

Régészeti megfigyelések a Belvárosi plébánia templom kisebb, belső rekonstrukciós munkálatainál (Szirmai Krisztina - Kovács Eszter)

átlagosan 3,5 méter széles táborfa­lat nyolc 3x4 méter belvilága, sarkított patkóalakú toronnyal erő­sítették meg, a saroktornyokat pe­dig a 4. században legvező formára alakították át. A tábor belső épüle­teit még Valentinianus uralkodása alatt (364-375) is megújították. A 4. század végén - 5. század elején a római helyőrséget kivonták a tá­borból, melynek építményei pusz­tulásnak indultak. A templom középkori részleteit Rómer Flóris ismertette először a Pesti Naplóban, 1864-ben. Helyre­állítási munkálatok 1889-90-ben folvtak Steindl Imre vezetésével, amelyhez kutatás nem kapcsoló­dott. Megjelent azonban Némethv Lajos monográfiája az írott forrá­sok, valamint a látható középkori és reneszánsz maradványok ismer­tetésével. (NÉMETHY 1890) Elő­ször 1932-33-ban végzett kutatá­sokat Lux Kálmán mind a homlok­zatokon, mind a templom barokk kriptájából kiindulva. (LUX 1933) A homlokzatokat 1939-41. között állították helyre Borsos László ve­zetésével, ugyanekkor falkutatást végeztek a szentélyben is, melynek során gótikus ülőfülkék kerültek elő. A II. Világháború okozta károk helyreállítási munkálatait Gerő László irányította 1948-ban, majd egy összefoglaló munkát jclente­after the devastation of World War II, and published a summary on the architectural history of the church (GERŐ 1956). A rescue excavation in 1970 unearthed the fragments of a cemetery from the Árpádian Era north of the church (MELIS 1976, 317). Gábor Bazsó, an art historian, evaluated and cat­egorized the stone material of the church. 5. kép: A munkateriilet keletről Vig. 5: The excavation area viewed from the east In 2002, we opened a trench where the surface had to be dis­turbed for the reconstruction of lavatories and sewers. We found a 20-30 cur thick building debris layer under the modern fill and perhaps the foundation for a plank floor (feature 5), which contained

Next

/
Thumbnails
Contents