A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2002-ben (Aquincumi Füzetek 9. Budapest, 2003)

Újabb topográfiai adatok a Szent Gellért tér őskori, római és középkori beépítettségéhez (Beszédes József - Terei György)

és római kori szintek bolygatták meg. Északi oldalán egy 20 centi­méter átmérőjű, agyagos, faszén­szemcsés betöltésű cölöplyukat fi­gyeltünk meg, amely a gödörob­jektummal azonos korú lehet a be­töltéséből előkerült kerámia, a je­lentkezési mélység azonossága, va­lamint betöltésének jellege alap­ján. Több helyen is sikerült elérnünk a sárga, bolygatatlan altalajt, amely a szelvény nyugati szélén 102,25 m Af., a keleti felében 102,10 m Af. körüli mélységben je­lentkezett. Ez azt jelenti, hogy a feltételezett hallstatt kori járószin­tek alatt - ami nem tért el jelentő­sen a La Téne és római kori járó­szintek mélységétől - körülbelül 50—70 centiméterre] már az alta­lajjal kell számolni a Gellért tér nyugati szélén. A 2. szelvényben (6x4 méter) több eltérő tájolású újkori falat ta­láltunk. Sajnos részben a Kelenhe­gyi úti csőtörés miatt, részben sta­tikai okok miatt nem mélyíthettük a kívánt szintig ezt a felületet. Gellért tér - park A volt szovjet emlékműtől dél­keletre elhelyezkedő, meglehető­sen szűk ásatási területen három kutatófelület kimérésére volt lehe­tőségünk. Az északi felületen a je­slightlv oval (2 X 1.9 m in size) pit complex with curving walls, which appeared about 5.3 m below the surface (102.70 Af) (Fig. 5). Its fill comprised a clayey soil full of car­bonised grains. Its southern edge was disturbed by the above-men­tioned late medieval wall and a Roman period ditch and its upper part by the Celtic and Roman period levels. We observed a post­hole with a diameter of 20 cm filled with clay and charcoal grains on its northern side, which may be contemporary with the pit com­plex, based on the ceramics recov­ered from the fill, its identical depth and the character of its fill. We reached the yellow virgin soil in several places. It appeared at a depth of 102.25 Af at the western edge of the cutting and at a depth of 102.10 Af in the eastern part. This means that the virgin soil can be expected 50-70 em under the supposed floor level of the Hallstatt period on the west­ern edge of the Gellért square, not significantly deeper than the floor levels of the La Tène and Roman periods. In cutting 2 (6 X 4 m ) we found several modern walls of varying orientation. Regrettably, partly be­cause of a broken water pipe in Kelenhcgvi Road and partly due to

Next

/
Thumbnails
Contents