A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2001-ben (Aquincumi Füzetek 8. Budapest, 2002)

11. Római kori kutatások Albertfalván (Szirmai Krisztina)

ló sírok és a két észak­déli árok utal római kori jelenlétre is. A korábbi erózió és a későbbi föld­mozgatások ezen a kö­rülbelül egy hektárnyi területen elpusztították a mai felszíntől maga­sabban lévő kiemelke­déseket (sziget, domb?), és így itt már a római korra vonatkozó adatok csaknem teljesen meg­semmisültek. Az őskori telep nyugati szélén hú­zott felületek (1/3, 4, 8, 9 jelű) meg­felelő metszetei is mutatják, hogy az egykori Duna ág medrére utaló egymást váltó homok és sóderréte­gck nyugat felé zuhannak, tehát ezek a feltárt természetes talajvi­szonyok itt a korábbi kiemelkedés (sziget, domb?) nyugati lejtőjének alsó szakaszát képviselik. jelenségek, objektumok, leletek A 2001. évi régészeti munka so­rán feltárt és a mai felszín alatt átlag 1-1,10 méter között előkerült római kori jelenségek, objektumok közül a legjelentősebb a két északkelet-dél­nyugat irányú árok. 1999-ben és 2001-ben feltárt két északkelet-dél­nyugat irányú árok kiásott hossza: 155 méter. A szintadatok alapján ez a két árok dél felé, a Hosszúréti pa­5.kép: hó sír kibontás után északkeletről. (820. sz. objektum) Fig. 2: Worse burial from northeast after cleaning (feat. 820) cnted ditch contained small Roman period sherds. In the east­cm part of the area, consequently, scattered Roman sherds, horse burials and the two north-south oriented ditches indicate there was human activity in this area in the Roman period. Erosion and later earthmoving works destroyed the elevations that had been high­er than the present surface (island, knoll?) on this circa 1 ha, so ncarlv all the Roman period data have perished. The relevant cross-sec­tions of the surfaces at the western edge of the prehistoric settlement (marked by 1/3, 4, 8 and 9) show that the alternating sand and grav­el layers, deposits left by the Danube, incline westwards, mean­ing that the recovered natural soil

Next

/
Thumbnails
Contents