A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 2000-ben (Aquincumi Füzetek 7. Budapest, 2001)

Az Aquincumi Múzeum kisebb leletmentései és szondázó jellegű feltárásai a 2000. évben - 16. Budapest, II. ker., Tölgyfa utca 3. -Henger utca 2. (H. Kérdő Katalin - Kovács Eszter - Szilas Gábor)

feltörő víz miatt nem tudtuk, de a be­lőle előkerült girland díszes falfest­mény töredék arra utal, hogy itt jelen­tős, díszes kivitelezésű épületeknek kellett állni a 2-3. században. A Víziváros Duna menti szakasza az őskorban is intenzíven lakott volt. A környékről több bronz- és keltakori lelőhelyről van tudomá­sunk és 1999 telén területünk tő­szomszédságában, a Bem József ut­ca 3.-Feketesas utca 4. szám alatti telken végzett leletmentés is felszín­re hozott bronzkori telepnyomokat. (KÉRDŐ-KOVÁCS 2000/2,1. kép) A területen feltárt legidősebb régé­szeti jelenségek a későbronzkorból származnak. A körülbelül 100-102 méteres (Af.) magasságban jelentkező egykori humusz szintből a későbbi időszakokban nem bolygatott zónák­ban számos, a sárga altalajba beásott őskori gödröt, gödörkomplexumot si­került dokumentálnunk. Közülük is kiemelkednek a 159., és 350. faszen­es hamucsíkos betöltésű objektumok, melyek beásási szintjén valószínűleg összedőlt kőkemence maradványait találtuk. A gyűjtött kerámiatöredékek (árkolt váll- és behúzott, turbánteker­cses peremű tálak töredékei) egyértel­műen a későbronzkori urnamezős kultúra időszakára tehetők. H. Kérdő Katalin - Kovács Eszter ­Szilas Gábor period, the remains of a clay wall foundation was observed under the dauby debris. In the south­western part of the area, a well with a stone lining was found. Regrettably, it could not be entire­ly unearthed because of the appearance of ground water. A fragment of wall painting with a garland ornament suggests that a large, richly ornamented building must have stood here in the 2 nd-3 rd centuries. The stretch of the Víziváros along the Danube was intensively inhabit­ed during prehistoric times as well. Several sites from the Bronze Age and the Celtic period are known from the area. The rescue excava­tions conducted in the winter of 1999 on lot 3 Bem József Street - 4 Feketesas Street, adjoining our area, also uncovered settlement traces from the Bronze Age. (KÉRDŐ­KOVÁCS 2000/2, fig.l.) The oldest archaeo-logical fea­tures in the area came from the Late Bronze Age. Many prehis­toric pits and pit complexes were observed in the zones that were not disturbed in later periods. They appeared in the contempo­rary humus layer at a height of about 100-102 m (a.A.s.l.) and extended into the yellow virgin soil. Numbers 159 and 350 were

Next

/
Thumbnails
Contents