A BTM Aquincumi Múzeumának ásatásai és leletmentései 1996-ban (Aquincumi Füzetek 3. Ásatások 1996-ban Budapest, 1997)
1. Ipari emlékek az aquincumi katonaváros délnyugati részén (R. Facsády Annamária)
Ipari emlékek az aquincumi katonaváros délnyugati részén (Bp. II. ker., Bécsi út 12-Ürömi út 11.) A budaújlaki revitalizációs programhoz kapcsolódóan a Bécsi út-Ürömi út találkozásánál a hegyoldali saroktelken volt lehetőségünk régészeti feladatok ellátására. A területen 1996. július 29-november 29. közötti időszakban végeztük el az építkezést megelőző kutatást. A tervezett mélygarázs megépülését figyelembe véve a telek teljes régészeti feltárására törekedtünk, mely a korábban feltételezettnél nagyobb szintkülönbség, a történelmi idők jelentősen eltérő domborzati viszonyai miatt teljes mértékben nem valósulhatott meg. A régészeti munkák során statikai okokból ki kellett hagynunk a terület északi sávját is. Budaújlak történelmi topográfiáját illetően korábbi ismereteinkhez (FACSÁDY A., Aquincumi füzetek 2. 15-16.) képest új eredményeket hozott az idei feltárás. A telek nyugati, az Ürömi utca-Cserfa utca által határolt részén római kori iparnegyed maradványára bukkantunk, melyet a Kr. u. 3. század végén - 4. században használhattak. Az iparnegyed északi és keleti határát találtuk meg, a telep többi része a telket határoló Industrial monuments in the southwestern section of the Military town (Budapest District II, 12 Bécsi Street-11 Ürömi Street) Archaeological work was carried out on the hillside corner at the crossing of Bécsi and Ürömi Streets within the framework of the Budaújlak revitalization program. Research preceding construction work took place between July 29 and November 29. Since an underground parking facility was planned at the lot, full scale excavations were planned at this site. This aim, however, could not be entirely fulfilled because the historical topography of the area had been more different than predicted from today's levels. In order to secure the static structure of excavations, the northern band of the research area had to be left intact as well. This year's excavations contributed new information on what had been previously known of the historical topography of Budaújlak (A. FACSÁDY, Aquincumi füzetek 2. 15-16). Remains of a Roman Period industrial area came to light in the western section of this lot bordered by Üröm and Cserfa Streets. It may have been used at the end of the AD 3rd and 4th centuries. The northern and eastern