Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. szeptember 26. hétfő - 26. szám - Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény és a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, az Európai Bizottsággal... - ELNÖK: - VAJDA ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:

91 Az egyetemi modellváltás következtében a magyar felsőoktatási intézmények ilyen modellbe kerültek. Számtalan aktív, elsősorban kormánypárti, fideszes politikus került egyetemi vezető testületekbe ilyen módon. Történt ez úgy, és most idézem, idézet jön, hogy „a modellváltás az autonómia kiteljesedését is jelenti”. Tudja, kitől idéztem? Stumpf Istvántól. A maguk rádiójában, a Kossuth Rádióban mondta ’21. február 1-jén. Ez csak akkor következhet be egyébként, amennyiben a szervezet valóban képes az önigazgatásra, tehát külső pártpolitikai befolyástól mentesen, függetlenül tud működni. Szerencsére nincs itt probléma, mert a kormány maga adta meg azokat a szabályokat, amelyek a függetlenség biztosítékát jelenthetik, ugyanis az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló, ma tárgyalt T/1260-as törvényjavaslat az integritáshatóság elnöke és annak elnökhelyettesei vonatkozásában szigorú összeférhetetlenségi szabályokat állít fel. Nem olvasom fel, de ott van az önök törvényében, hogy mennyi minden módon biztosítják az összeférhetetlenséget. Habár az egyetemi kuratórium és a felügyelőbizottság esetén nem feltétlenül indokolt egy ennyire teljes körű szigorú tiltás, mégis ezek az összeférhetetlenségi szabályok nagy részben átvehetőek lennének, hogy a miniszterek ne ülhessenek be ezekbe az intézményekbe, ahol szakmai irányítás helyett maximum a politikai kontrollt jeleníthetik meg. Nézzük a negyedik javaslatukat, amit éppen most idéztem, a T/1260-as, ez az uniós források szabályszerű felhasználását ellenőrző, hát, önök integritáshatóságnak hívják, ennek a felállításáról, amely egy újonnan felálló hatóság, egy autonóm államigazgatási szerv. Hát, a papír mindent elbír, tehát papíron független, tudják, csak a törvényeknek meg az uniós jognak van alárendelve. Emellé pedig létrehoznak önök egy korrupcióellenes munkacsoportot, amely munkacsoport a hatóságtól független, elemző, javaslattevő, véleményező és döntés­előkészítő feladatokat ellátó testületi szerv. Ez a munkacsoport az önök javaslata szerint határozatlan ideig működik, és a munkacsoport nem avatkozhat be a hatóság tevékenységébe. Hát, értékelném ezt a javaslatukat is, mert ennek is az a célja, hogy minél hamarabb megállapodjanak az Európai Bizottsággal. Magán a javaslat szövegén is érződik, aki olvassa, hogy egyes jogi fordulatait, az intézmény függetlenségi garanciáit egy az egyben átvették EU-s joganyagokból. Első olvasatra tehát úgy tűnik, hogy ez a, valamiért korrupcióellenesnek nem merték hívni, de integritásnak keresztelt hatóság valóban autonóm, a vezetői szakmai tapasztalattal bírnak majd, szigorúak az összeférhetetlenségi szabályok, viszonylag széles körben tudnak majd vizsgálódni s a többi, s a többi. Na, de mi itt élünk! Tehát az, aki ismeri ezt az országot, ahogyan a Fidesz 12 éves regnálása óta megszokhattuk, a külcsín nem minden, mert a tartalom ellentétben rendkívül gyenge, így a hatóságra majd csak egy kirakatszerep hárul, érdemi jogosítványainak száma ugyanis nulla, mert az integritáshatóság ugyanis főleg csak érdeklődhet, információkat kérhet, ajánlásokat tehet és jelentéseket írogathat. Bármi gyanúsra bukkan, érdemben el nem járhat, hanem jeleznie kell a megfelelő szervezetnek, mondjuk, az ügyészségnek, tudják, amit Polt Péter vezet, vagy a Közbeszerzési Döntőbizottságnak, illetve a Gazdasági Versenyhivatalnak, amelyeket szintén kormánypárti kinevezettek irányítanak. Egyébként sok mindent elmond az, hogy a hatóságnak talán a legerősebb jogosítványa az, hogy maximum kettő hónapra felfüggeszthet egy közbeszerzést. Tehát maximum ennyi ideig tudja megakadályozni önerőből a gyanús eljárásokat. A cél szerintem teljesen jól kiolvasható a sorok között: legyen egy papíron a kormánytól független hatóság, valami olyasmi, mint ami számos nyugat-európai államban jól működik, hátha akkor az EU-s döntéshozók majd megnyugodnak. Ez eddig teljesül is. Azonban kínosan ügyelt arra a kormány mint a javaslat benyújtója, hogy érdemben ne tudjon a hatóság eljárni, sok vizet ne tudjon zavarni, a kiépített NER-es közpénzszivattyú nagyobb fennakadások nélkül dolgozhasson tovább. Végül az ötödik törvényjavaslatuk a T/1261-es, a közérdekű adatigénylés egyszerűbbé tételével és a belső ellenőrzési és integritásigazgatósággal kapcsolatban. Ennek a javaslatnak az a célja, hogy az infotörvény 29. §­ában szabályozott, a munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételére vonatkozó költségtérítés megállapításának lehetősége kivezetésre kerüljön az infotörvény rendszeréből, valamint, hogy a fennmaradó költségelemek, mondjuk, a másolás vagy a kézbesítés költségének tekintetében a kormány rendeletben költséghatárokat állapíthasson meg. A javaslat egyúttal intézményesíti a belső ellenőrzési és integritási hatóságot, és lefekteti annak működési szabályait. Az igazgatóság a kormány szervezetrendszerén belül működik, a Navracsics Tibor vezette területfejlesztési tárcához tartozik, és a feladatai nem kétséget kizáróan teljesen tisztázottak; feltehetően a korábbi hasonló feladatokat ellátó minisztériumi szervek kerülnek egy szervezetbe. Hogy értékelem én ezt a javaslatot? Hát, úgy, hogy ez legfeljebb egy... Jó az a szó, hogy szépségtapasz? Hogy az infotörvény módosításával egyet visszalépünk a megnehezített közérdekűadat-igénylés mai botrányos szabályaiból. Ez persze nem azt jelenti, hogy a jövőben ne kérhetnének pénzt az adatigénylésért, csupán azt, hogy már nem olyan sokat. De ennek pontos számai sem ismertek, mivel kényelmes módon egy kormányrendeletre bízták az összegsávok meghatározását. Hát, én így látom tételesen ezt az öt törvényjavaslatukat. Összefoglalva pedig úgy látom, hogy Deutsch Tamás akármennyire üvöltözik és politikai támadásokat indít, valójában egy politikai blöff, amiről itt szó van. Pont olyan, mint a magyar alkotmányos rendszer, ami jó messziről és hunyorítva nézve a törvények betűi szerint

Next

/
Thumbnails
Contents