Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak
2022. november 2. szerda - 35. szám - Gyermekeink jövőjéről, a közoktatás minőségéről és feltételrendszeréről című politikai vita - ELNÖK: - SZTOJKA ATTILA (Fidesz):
894 olyan pártok telepedtek rá a tanárok megmozdulására, akik amikor hatalmon voltak, az elmúlt évtizedek legnagyobb és napjainkig ható pusztítását végezték a magyar oktatási rendszerben. Ismételten elmondom, többször elhangzott ma, hogy több mint ezermilliárd forintot vontak ki az oktatási rendszerből, és az iskolák fenntartásának kötelességét az önkormányzatokra ruházták át. Ezzel a lépéssel 1300 milliárd forint adósságot varrtak a települések nyakába. Az adósság konszolidációjára, az önkormányzatok megsegítésére természetesen a Fidesz vezette kormányzás idején került sor. Tisztelt Baloldali Képviselőtársaim! Gyurcsány Ferenc, a baloldal főnöke egyfajta XXI. századi negatív Klebelsberg Kunó, aki nem iskolát épített, hanem éppen ellenkezőleg, leépített és tönkretett. 2010 előtt a baloldali kormányok 381 településen vonták meg a diákoktól a helyben tanulás lehetőségét. 2008 végén a baloldal volt az, amely minden közszférában dolgozótól, beleértve természetesen a tanárokat is, elvett egy teljes havi munkabért. Tehát akkor nem béremelésről volt szó, hanem éppen ellenkezőleg, brutális bércsökkentésről. Arról nem is beszélve, hogy azok, akik ma rendkívüli mód aggódnak a pedagóguslétszám miatt, 2010 előtt 15 ezer pedagógust bocsátottak el az állásukból. Sokan azok közül, akik az akkori bérelvonást az Országgyűlésben megszavazták, most is tagjai az Országgyűlésnek. A mostani kormány érti és megérti a pedagógusok jogos igényeit, és azon dolgozik, hogy a mostani rendkívüli gazdasági helyzetben is megtalálja a megoldást. Még ki sem lábaltunk a koronavírus okozta válságból, rögtön egy talán még súlyosabb és összetettebb háborús gazdasági helyzetben találtuk magunkat. Ezért ahhoz, hogy a pedagógusbér-emelés megvalósuljon, elengedhetetlen, hogy Magyarország hozzájusson a számára jogosan járó és pillanatnyilag jogszerűtlenül visszatartott EU-s forrásokhoz. A baloldal jobban tenné, ha ebben segítene, és Brüsszelben nem a magyar nemzeti érdekek ellen dolgozna napi 24 órában. Mert miközben itthon a tanárok béréért aggódnak, aközben Brüsszelben mindent megtesznek azért, hogy Magyarország ne kapja meg ezeket a forrásokat. Ezúton is felszólítom a baloldali pártokat, hogy hagyják abba ezt a hazaáruló magatartást, vállalják fel a külföldi megbízóik felé azt, hogy mégiscsak kiállnak a magyar emberek érdekei mellett. S végezetül, mint öt fiúgyermek édesapja, szeretném kifejezni a köszönetemet és a hálámat mindazon pedagógusok irányába, akik ezt a rendkívül fontos pályát választották hivatásul, és alázatosan, áldozatosan, lelkiismeretesen, magas szakmai minőségben végzik a munkájukat. (20.30) Gyermekeim újpesti állami iskolába járnak és jártak. Életem során én több országban éltem és tanultam, és személyes tapasztalatok alapján mondhatom, hogy a magyar oktatási rendszer színvonala miatt, a tanáraink emberi és szakmai hozzáállása és felkészültsége miatt nincs szégyenkeznivalónk, mi büszkék vagyunk rájuk. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Így van!) A pedagógusbérek helyzetének a rendezése fontos feladat, és azt is látni kell, hogy a jelenlegi kormánynak egy olyan ügyet kell megnyugtatóan megoldania, amely kormányzati ciklusokon át alakult ki. A kormány elkötelezett a megoldás megkeresése és a helyzet rendezése iránt. Kérem a pedagógusokat, hogy bízzanak bennünk, az ellenzéktől pedig azt kérem, hogy hagyja abban a politikailag motivált hangulatkeltést. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Bejelentem, hogy a KDNP képviselőcsoportja az időkeretéből 10 percet átadott a Fidesz képviselőcsoportja részére. Kérem ennek megfelelően módosítani az időkereteket. Lement egy kör, most ennek megfelelően kétperces felszólalások következnek. Elsőnek Sztojka Attila képviselő úrnak adok szót, a Fidesz-képviselőcsoportból. (Közbeszólás az ellenzék soraiból.) SZTOJKA ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Múlt hét pénteken egy olyan óvodában jártam, amelynek a rendezvénye arról szólt, hogy a 80 éves létezését ünnepelhettük meg. Mondom ezt azért, mert a mai vitán elhangzott az is, hogy a kormánypárti, Fidesz-, KDNP-képviselők alig-alig jelennek meg a pedagógusok körében, ezzel szerettem volna csak illusztrálni, hogy valótlanságot állítanak, amikor egy ilyet mondanak ki. Ez a valótlanság azzal is tornyosulhat, amikor azt tapasztalja az ember, hogy a tájékozatlanságukkal miket mondanak, és engedjék meg, hogy erre rávilágítsak, hiszen ugyan a tájékozatlanság nem bűn, de hiba. És amikor az oktatás nemzeti ügyként való megjelenését hangsúlyozzuk, az valóban az oktatás nemzeti ügyként való kezelését kell hogy jelentse, de nem pusztán ezt, hanem azokat a hátrányos helyzetű tehetségeket is, akiknek az esélyteremtése úgyszintén nemzeti ügyet kell hogy jelentsen mindnyájunk számára. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Na de nézzük, mit is jelenthet ez a polgári-keresztény kormányzat esetében! Felhívom a figyelmüket az esélyteremtő intézkedéseinkre, amelyek közül egyet most kifejezetten kiemelnék, ez az Útravalóösztöndíjrendszer, amelynek keretében évente tízezer diáknak tudunk ösztöndíjat folyósítani 2,4 milliárd forint keretösszeggel. Mit is jelenthet ez? Gyermekenként akár 20 ezer forintot is. Hasonló ösztöndíjrendszert ugyan működtetett a 2010 előtti kormányzat, de ott 2500 forintot folyósítottak havonta a diákoknak. Érezhető a különbség, közel nyolcszoros, hogy miben gondolkodunk mi, és hogyan.