Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. október 26. szerda - 33. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP):

567 Köszönöm szépen a szót. A szociális gondoskodásból kivonul az állam (Zsigó Róbert: Nem vonul ki!), állítjuk mi, és mondják önök, hogy ez nem így van. (Rétvári Bence: 12 éve mondjátok!) Mindenki nyugodjon le! (Derültség.) Ismerik azt a Facebook-posztot, nem fejezem be a gondolatot. Mindenki nyugodjon le! Tehát a szociális gondoskodásból kivonul az állam, állítjuk mi ezen törvényjavaslat alapján, és mondják önök, hogy nem. Egy nagyon-nagyon kemény érvet ide is hoztak nekünk, azt mondják, hogy csak hozzáigazítják a természet törvényeihez ezt a törvényjavaslatot. Az elmúlt évtizedek alkotmányos és törvényi garanciái helyett most ez lesz, a természet törvénye. A természet törvénye nyilván a társadalom előtti időszakban is megvolt, bizonyára arra gondoltak, hogy akkor voltak egyének, családok, törzsek, ezek is gondoskodtak magukról, egymásról, volt, aki elment gyűjtögetni, volt, aki megvédte a gyengébbeket, és biztos voltak, akik igyekeztek gyógyítani is a többieket. Ez tök rendben van, ez egy nagyon szép alapelv. Azt mondják meg nekem, hogy itt akkor mi mit csinálunk, meg maguk minek ülnek ott! Államtitkár úr, minek akkor kormány? Minek állam? Tehát ha a természet törvényeire bízzuk most egy törvényben, és ebben a felsorolásban a magyar államot gyakorlatilag kihúzzuk az utolsó helyre, mint akinek dolga van ebben az országban a bajba jutott nemzettársainkon segíteni, akkor egyébként mire tartjuk ezt az egészet? Ahogy az előbb elhangzott: mire vonják le az emberek adóját, miért fizetünk 27 százalék áfát, szja-t, tb-t és minden mást nap mint nap, ha önök szerint a természet dolgai egyébként is elrendezik ezt a kérdést? A helyzet nyilván az, hogy nem gondolják ezt önök sem komolyan. Pontosan tudják, hogy butaság, amit mondanak, de szerintem nemcsak butaság, hanem gonoszság. Gonoszság az, amiről ma itt beszélünk, és amiről nemsokára szavazni fognak. Szerintem a dolog sokkal egyszerűbb. (A kormánypárti oldalon néhány képviselő beszélget.) Mondom ezt államtitkár úrnak, mert kedves és még figyel is. A dolog szerintem tök egyszerű. Önök, ugye, elfoglalták ezt az országot, elfoglalták ezt az államot (Rétvári Bence: Az emberek választottak meg minket!), első körben a politikát, második körben most már az elmúlt ciklusaik alatt a gazdaságot is, hazahordták a kormányzati befolyás alatt álló pénzeszközöket, hazahordták az uniós pénzeszközöket, amit nem sikerült direktben a Fidesz körébe varázsolni, azt kiszervezték alapítványokba. Gyakorlatilag az állam minden szintjén a saját politikai közösségükkel kvázi uralkodnak ebben az országban. Most az a helyzet, és szerintem ez a törvény ennek része, hogy ezt kell konzerválni. Ezt kell konzerválni, olyan társadalmi berendezkedés kell, amely egyébként lezár mindenféle mobilitást és mindenféle lehetőséget, és ennek az egyik része szerintem ez is. Szerintem önök közül bár sokan igen, a döntő többségük nem biztos, hogy undorodik és lenézi a szegény embereket, nem egy politikustársuk ennek egyébként nyilvánosan hangot is adott (Nacsa Lőrinc: Mi az, hogy a többségünk igen?), de még egyszer mondom, szerintem még csak nem is ez az igazi oka ennek az elvi javaslatnak vagy az elvi változtatásnak (Rétvári Bence: Fejtsük meg!), hanem az, hogy ezt be kell betonozni, ami most van. Ahogy említettem az első felszólalásomban, abban az átkos, mocskos rendszerben egy Orbán Viktor nevű srác megszületik Felcsúton, még egyszer mondom, a saját bevallása szerint, egy faluszéli vályogházban (Nacsa Lőrinc: Alcsúton!), és eljut... Lehet, ott a környéken, mindegy, valami kisvasút környékén volt, az biztos. Eljut egy jogi egyetemre, majd ennek az országnak a miniszterelnöke lesz. Tisztelt képviselőtársaim, e módosítás alapján önök szerintem egyszerűen ezeket a mobilitási csatornákat is le akarják zárni, mert megítélésem szerint minden veszélyes az önök rendszerére, ahol egyébként akár, mondjuk, egy szegény sorsú, de tehetséges fiatal fel tud törni és be tud jutni akár a társadalom felsőbb rétegeibe. (Rétvári Bence: És mire veszélyes?) (14.10) Hogy nem csak én gondolom így, államtitkár úr (Rétvári Bence: Hanem még a Szabó Szabolcs is.), azt az utóbbi napokban Budapest utcáin lehetett látni. És az a sok tízezer ember és fiatal, aki kiment az utcára azért, mert ők is úgy érzik, hogy önök elveszik tőlük a lehetőséget, és elveszik tőlük a jövőjüket, pontosan erre a folyamatra hívják fel a figyelmet, jelenleg még békésen és nagyon sokan, de higgyék el nekem, hogy ebben az országban meg más országban is többször megpróbáltak már a viszonyokat így konzerválni, egyébként az embereket elnyomni, annak még sose volt jó vége, ebben az országban sem. Szerintem, ha ezen az úton mennek tovább - tudom, hogy röhögcsélnek, meg elmondják, hogy 12 éve erre mennek, és milyen jó minden -, szerintem, ha nem érzik, hogy ez már nem így van, akkor előbb-utóbb elég komoly falakba fognak ütközni, és ha más nem, azok a fiatalok, akik most kint voltak az utcán, meg fogják magukat tanítani arra, hogy ez az ország még mindig szabadságszerető és szolidáris nemzet. Végezetül, tisztelt képviselőtársaim, ígértem, hogy ismertetem Krisztinának azt a levelét, ami csak abba enged bepillantást, hogy a jelenleg még meglévő szociális garanciák is mennyire nem érnek semmit ebben az országban, amin egyébként önök még változtatni akarnak. Krisztina, mint említettem, nagydorogi, Horváth István egyéni országgyűlési képviselőjük falujában lakik. A képviselő urat sajnos nem tudta elérni a problémájával. Nem fogom felolvasni szó szerint, mert higgyék el, hogy van az az elkeseredettség az ember életében, amikor már olyan stílusban ír, amit lehet, hogy a színpadon el lehet kántálni, de én most itt ezt nem így olvasnám fel. Összegzem, jó? Az a helyzet, hogy a hölgy elmondja, az első mondatát el is olvasom: „Olyan édesanya vagyok, aki itthon ápolom a 24 éves sérült lányom, aki halmozottan sérült, kerekesszékes. 24 órában ápolom, egyedül nem tud