Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak
2022. október 26. szerda - 33. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - HOLLIK ISTVÁN (KDNP): - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY (DK): - ELNÖK:
544 juttassák vissza az önkormányzatokhoz, például a szociális normatíva megemelésével, hogy valóban az önkormányzatok tudjanak segíteni a rászoruló családoknak, a rászoruló háztartásoknak. Nagyon kérem önöket, hogy ne engedjék el a legkiszolgáltatottabbak kezét egy ilyen gazdasági válságban. Köszönöm szépen. (Taps a Momentum és az MSZP padsoraiban.) ELNÖK: Mielőtt megadnám a szót Varga Zoltán képviselő úrnak, aki kétperces felszólalásra kért szót, jelezném, hogy a képviselő úr lesz a következő normál hozzászóló is. (Varga Zoltán: Visszavonom.) Ebben az esetben akkor a normál hozzászólásának keretében tudja elmondani ezt is, amit a kétperces felszólalásban szeretett volna. Nagy Csaba képviselő úr a Fideszből jelentkezett még kétperces felszólalásra, de ebben a kétperces körben, mivel Fazekas képviselő úr már felszólalt a Fidesz-frakcióból, még egy képviselőnek ugyanabból a frakcióból nem tudok szót adni, így a következő körben lesz lehetősége. Időközben pedig bejelentkezett kétperces felszólalásra Hollik István képviselő úr, a KDNP részéről. Ilyen értelemben megadom a szót Hollik István képviselő úrnak. Parancsoljon! HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Az egészen bizonyos, hogy a demagógia Nobel-díját Szabó Timea fölszólalásával elnyerte. Ander Balázs is ott volt, de ő csak a második helyezést érte el. Ugyanis a helyzet az, hogy Szabó Timea képviselő asszony bejön, tart egy gyűlölet-negyedórát, a megszólalása még nyomokban sem tartalmaz olyan megjegyzést, ami egyébként a törvényjavaslatra vonatkozik, az szimplán hazugságok sorozata a kormány politikájával kapcsolatban, és utána, mint aki jól végezte dolgát, elmegy. És ennek a pártnak, az ő pártjának a neve az, hogy Párbeszéd. Nekik ez a párbeszéd: idejönnek, gyűlölködnek, majd elmennek. Azt gondolom, hogy nem ebben a vitakultúrában szeretnénk élni. És hogy miért mondom azt, hogy demagóg? Azt mondja a tisztelt képviselő asszony - szó szerint följegyeztem -, hogy az államnak ezen törvényjavaslat alapján azért, mert megváltoztatjuk a gondoskodási sorrendet, szociális területen nincs felelőssége. Ezt hol olvasta?! Ezt hol olvasta, tisztelt képviselő asszony?! Nem tudok önnel vitatkozni, mert nincs itt! De hát ez éppen ellentétes a törvényjavaslat szövegével. Ezt senki nem állítja, ez nincs a törvényjavaslatban benne. Tehát kérem szépen önöket,hogy hazugságokat erről a törvényjavaslatról ne híreszteljenek! A másik: Ander Balázs képviselő úr a Rerum novarumról beszélt. Abban éppen hogy benne van a szubszidiaritás fogalma - onnan származik egyébként -, és a gondoskodási sorrend meghatározása éppen a szubszidiaritás elvének való megfelelést jelenti. Az emberi természetről Kanász-Nagy Mátéval izgalmas vitákat fogunk folytatni, de az viszont kimeríti a kétperces időkorlátot, úgyhogy azt majd máskor. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Mégis lesz a DK frakciójából is kétperces hozzászóló, Arató Gergely képviselő úr, parancsoljon! ARATÓ GERGELY (DK): Képviselő úr hozzászólása szelíd nosztalgiát támasztott bennem Nacsa Lőrinc megfontolt, szakmailag megalapozott hozzászólásai iránt. Képviselő úr, azon túl, hogy idejének több mint felét képviselőtársunk sértegetésére fordította (Hollik István: Tényeket közöltem. Nincs itt!), azt állítja, hogy nem arról szól a javaslat, hogy az állam kivonul a szociális ellátásból. Hát, miről, drága képviselő úr?! Eddig ezt Gy. Németh Erzsébet képviselő asszony nagyon részletesen elmondta önöknek - ha már nem olvasták a saját javaslatukat -, hogy mi volt eddig a törvényben. (Hollik István nevet.) Eddig az volt benne, hogy ez állami és önkormányzati feladat, most meg az van benne a törvényben, hogy oldja meg a magánszemély, oldja meg utána a családja, utána a karitatív szervezetek, egyházak, utána az önkormányzatok - és nem, képviselő úr, az önkormányzat nem azonos az állammal -, és utána lép be csak az állam. (Hollik István közbeszól.) Drága Képviselőtársak! Mondják már el, hogy hogyan védi meg az embereket ez az állami gondoskodás! Hogyan biztosítja ez azt, hogy a magyar polgárok biztonságban érezhessék magukat? Az az igazság, hogy egy őszinte mondatuk volt ebben a vitában eddig, amikor azt mondták, hogy a gyakorlathoz igazítják. Ez így van, mert önök szétverték már az elmúlt 12 évben a szociális gondoskodás rendszerét, valójában megszüntették az állami szociális gondoskodást. Odalökték az önkormányzatokra a feladatokat anélkül, hogy forrást adtak volna nekik. Most ezt beleírják a törvénybe is. Szép dolog az őszinteség, csak akkor legalább álljanak ki és vallják be, hogy nem érdekli önöket a magyar társadalomnak az a része, akinek nem a magánrepülőgép, a villa meg a jacht a problémája! Álljanak ki, mondják el azt, hogy lemondanak a szegény emberekről, hogy az út szélén hagyják őket, és most ezt iktatják törvénybe! Mert akkor azt mondanám, hogy ugyan önöknek nincs igazuk, önök borzasztó kárt okoznak ennek a nemzetnek, de legalább őszinték. De önök erre sem képesek, hogy bevallják azt, hogy mit csinálnak igazából. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: