Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak
2022. október 25. kedd - 32. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - VARGA FERENC (Jobbik):
470 kormány arról is döntött, hogy folytatódik a Széchenyi-kártya-program - ez egy kedvezményes hitelprogram -, és gyármentő program is indul azért, hogy a megemelkedett energiaárak az egyes vállalkozásoknál ne vezessenek oda, hogy munkahelyeket veszítünk el. A cél az, hogy ebben a rendkívüli helyzetben is a lehető legtöbb munkahelyet megtartsuk. (9.30) Ismerjük persze az önök javaslatait is, adókedvezmények helyett - hogyha már megélhetési ügyekről beszélünk - adóemelésekben gondolkoznak: több mint 3000 milliárd forint értékű adóemelési javaslatot nyújtottak be a költségvetéshez. Persze, ez nem akadályozza meg önöket abban, hogy az adózással kapcsolatos tüntetéseken ott legyenek az első sorokban - ön is ott volt -, miközben a kata adónemet a szövetségesei egyáltalán nem szavazták meg, amikor itt gombot kellett nyomni az Országgyűlésben. Az árstopokat is csípőből támadták: a benzinárstopot, amint említettem, kivezették volna, hülyeségnek és ostobaságnak nevezték a rezsitámogatást, arról nem is beszélve, hogy mindvégig támogatták azokat a külföldi döntéseket, amelyek a mostani áremelkedésekben oroszlánrészt vállalnak. Például az ön pártja azt mondta pár hónappal ezelőtt, hogy el kell zárni a gázcsapokat, a képviselőtársa még mutatta is, hogy el kell zárni a gázcsapokat. Hogyha elzárták volna a gázcsapokat, ahogyan önök javasolták, akkor még a mostani szintnél is magasabbak lennének az energiaárak. Ilyen körülmények között nagy szerencse, hogy ebben a válságos időszakban nem a baloldal van kormányon. Az sincs rendben, hogy most Európa fizeti a háború árát, de hogyha önökön múlna, akkor még súlyosabb lenne a helyzet - én azt mondom, hogy inkább ne próbáljuk ki. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. A Jobbik képviselőcsoportjából Varga Ferenc képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. VARGA FERENC (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal nem mondok semmi újat, ha kijelentem, hogy a kormány a saját maga által okozott gazdasági és szociális válság hatását nem képes kezelni. A napokban viszont az is kiderült, hogy önök szeretnének elbújni a felelősség alól - jó példa erre a szociális törvény módosítása. Önök azt mondják, hogy a problémákat azok keletkezési helyén kell megoldani, és a legfelsőbb szintek beavatkozásának, azaz az önök beavatkozásának a szükséges minimumra kell korlátozódnia. Egyet is értenék ezzel az elvvel - ez az uniós szubszidiaritás elve -, hogyha nem a szociális törvényről lenne szó, ha ezt nem az eddigi legnagyobb gazdasági válságban találnák ki, és nem olyan 12 év kormányzás után, melynek során minden lépésük a döntési jogkörök és az erőforrások elvonásáról és a központosításról szólt volna. De térjünk vissza a szociális törvény módosítására! Miről is szól ez konkrétan? Eddig a szociális ellátás feltételeinek biztosítása az egyén, a család, a helyi közösség, az önkormányzat és az állam feladata volt. A módosítás szerint elsősorban az egyén, ezt követően a családja, a települési önkormányzat, majd az állami támogatásban részesülő karitatív szervezetek, és csak a sorban ötödikként megjelenő állam felelőssége lenne az egyén szociális biztonsága. Azaz az egyén oldja meg a problémáját úgy, ahogy akarja, kormányzati segítségre csak a legvégső esetben számíthat, na, akkor sem valami sokra. Magyarul: a benyújtott törvényjavaslattal az állam gyakorlatilag kivonul a szociális ellátási rendszer működtetéséből. Gratulálok önöknek, ilyen egy igazi nemzeti, keresztény kormány! Szerintem se nem nemzeti, se nem keresztény, de még csak nem is hozzáértő (Vitályos Eszter: Nagy szavak ezek a Jobbiktól!), ugyanis a problémamegoldás szintjeit egymást kizáró fokozatként jeleníti meg a javaslatban, azonban ezek a gyakorlatban pont nem kizárják, hanem teljesen kiegészítik egymást. Ismétlem: életszerűtlen, ezért kivitelezhetetlen, és kizárólag az önök felelősségáthárításáról szól. Önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, menekülnek a saját maguk által okozott gazdasági és szociális válság felelőssége alól. Családok százezreinek a megélhetése került veszélybe az önök gazdaságpolitikájának köszönhetően, az emberek pénze egyre kevesebbet ér, a boltokban rekordmagas az infláció, a rezsiköltségek pedig az egekbe szöktek. Önök ahelyett, hogy az emberek oldalára állnának, tovább feszítik a húrt, és további terheket rónak rájuk, pontosan az ilyen törvénymódosításokkal. De továbbmegyek: önöknek az önkormányzatok tekintetében sem lehet makulátlan a lelkiismerete. Az elmúlt években folyamatosan és tudatosan véreztették ki őket. Jelenleg túlnyomó többségük a megnövekedett energiaköltségek miatt arra kényszerül, hogy lekapcsolja a közvilágítást, bezárja a kulturális és szociális intézményeit, mely utóbbi akár emberek életét közvetlenül is veszélyezteti. Önök ahelyett, hogy rezsivédelmet adnának a települési önkormányzatoknak, a jelenlegi helyzetüket tovább nehezítik a szociális törvény módosításával is. Vajon majd erről is azt fogják hazudni, hogy Brüsszel miatt van? Meddig bírja még a magyar nép önök szerint? Erről konzultáljanak inkább az emberekkel, ne a brüsszeli szankciókról, amit éppen önök fogadtak el az Európai Parlamentben. (Vitályos Eszter: Hazudsz!) El fog egyszer jönni az a pont, amikor már nem lesz elég a 8 milliárdos nemzeti konzultációként elkeresztelt néphülyítési kampány. El fog jönni az a pont, amikor már nem tudják kire fogni, nem tudják elhazudni a