Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. október 24. hétfő - 31. szám - Dr. Apáti István (Mi Hazánk) - a technológiai és ipari miniszternek - „Már a Napot is sajnálják az emberektől?” címmel - ELNÖK: - ELNÖK:

443 GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Nehéz lesz egy percben összefoglalni mindazt, ami képviselő úr felszólalása után reakcióként indokolt lenne, de csak egy rövid matematikai tényre szeretném gyorsan felhívni a figyelmet. Az én tudásom szerint, ha elfogadjuk azt, amit minden évben el szoktunk fogadni, hogy a jegybank prognosztizálja az inflációt, a jegybank most 13,5 százalékos inflációt jelez az idei évre előre. Ehhez képest az 1140 milliárdról történő emelés 1300 milliárdra több mint 13,5 százalék. Tehát még az az állítás sem felel meg a valóságnak, hogy egyébként ne nőne a jövő évben inflációarányosan a szociális ellátás támogatása a költségvetésben. Arról nem is beszélve, hogy ha ezt 2010 óta vetíti képviselő úr, akkor az ön állítása csak akkor lehet hiteles, hogy ha azt állítja, hogy a magyar GDP négyszeresére nőtt. Bár a magyar GDP jobban nőtt, mint bármikor, az elmúlt évszázadban ez volt a legjobb évtizede Magyarországnak a GDP szempontjából is, de azt a bókot túlzásnak tartom, amit ön a kormánnyal szemben megengedett, hogy négyszeresére nőtt volna. Kicsit visszafogottabban dicsérje a kormányt, az a kérésem. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Novák Előd és Toroczkai László, a Mi Hazánk képviselői, azonnali kérdést kívánnak feltenni a miniszterelnök úrnak: „Lesz fordulat, vagy robogunk a vesztünk felé?” címmel. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a Jobbik frakcióvezetője... A Jobbik frakcióvezetője? (Dr. Apáti István: Még a feltételezés is borzasztó!) Ez hibás. Nem a Mi Hazánk? (Novák Előd: Ez ciki!) Bocsánat, hibás a szöveg! Helyesbítek: tehát tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a Mi Hazánk frakcióvezetője előzetesen úgy nyilatkozott, hogy személyes válaszadást kér, így a miniszterelnök úrnak a távolléte miatt a harmadik soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolnia. Most a Mi Hazánk-frakció soron következő kérdést feltenni kívánó képviselője következik, aki nem más, mint Novák Előd, a Mi Hazánk képviselője, aki azonnali kérdést kíván feltenni a nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyház-diplomáciáért felelős miniszternek: „Mikor állnak a sarkukra?” címmel. A miniszter távolléte miatt válaszadásra Soltész Miklós államtitkár urat jogosította fel. Kérdezem képviselő urat, hogy elfogadja-e a válaszadó személyét. NOVÁK ELŐD (Mi Hazánk): Tisztelettel megvárnám miniszterelnök-helyettes urat. Dr. Apáti István (Mi Hazánk) - a technológiai és ipari miniszternek - „Már a Napot is sajnálják az emberektől?” címmel ELNÖK: Értem, köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Apáti István, a Mi Hazánk képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a technológiai és ipari miniszternek: „Már a Napot is sajnálják az emberektől?” címmel. A miniszter távolléte miatt válaszadásra Koncz Zsófia államtitkár asszonyt jogosította fel. Kérdezem Apáti képviselő urat, hogy elfogadja-e a válaszadó személyét. DR. APÁTI ISTVÁN (Mi Hazánk): Igen, elfogadom. ELNÖK: Jelzi, hogy elfogadja. Akkor öné a szó, képviselő úr. DR. APÁTI ISTVÁN (Mi Hazánk): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterhelyettes Asszony! Önök az egyik, ha nem a legfontosabb választási ígéretüket szegték meg akkor, amikor felrúgták a rezsicsökkentést, emiatt pedig augusztus 1-jétől az átlagfogyasztásnak nevezett mérték feletti áramhasználat esetén 65 forintot kell fizetni egy kilowattórányi áramért és 747 forintot egy köbméter gázért. Egy ilyen helyzetben a legfontosabb menekülőutat jelentette a magyar emberek, főleg a magyar családok, háztartások számára a különböző teljesítményű napelemes rendszerek telepítése. Rengeteg igény érkezett be augusztus 1-jétől a szolgáltatókhoz, ekkor azonban váratlanul, de annál nagyobb lendülettel megjelent Gulyás miniszter úr, és hogy nagyon finoman fogalmazzak, belerondított a ventilátor normális, rendeltetésszerű működésébe. Kijelentései óriási felháborodást okoztak és komoly ellenállást váltottak ki, hiszen gyakorlatilag önök az emberek számára rendelkezésre álló, ráadásul rendkívül korszerű, mondhatni, ultramodern napelemes rendszerek telepítése által jelentett hadtápútvonalat szétbombázzák, tönkreteszik, hiszen a visszatáplálási lehetőség megszüntetésével gyakorlatilag olyan hosszú távú megtérüléssel kell számolni, hogy nem lesz értelme napelemes rendszereket telepíteni. (18.50) Hadd mondjak önnek néhány adatot! A 300 és 550 forintos, vállalkozók által fizetendő áramdíj esetén a megtérülés egy-két évre csökkent volna. Egy átlagos háztartás esetében öt-hat év alatt megtérült volna egy

Next

/
Thumbnails
Contents