Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak
2022. december 7. szerda - 45. szám - Az ülésnap megnyitása - A magyar kultúra napjáról szóló előterjesztés összevont vitája - DR. HOPPÁL PÉTER (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Nemzeti imádságunk, a Kölcsey Ferenc által jegyzett Himnusz a világon egyedülálló módon képviseli a magyar néplel...
1898 katolikus néphimnuszok, kiemelten a Boldogasszony Anyánk nevű Mária-ének, valamint az „Ah, hol vagy, magyarok” kezdetű Szent István-fohász töltötte be a himnusz szerepét, a református vidékeken pedig a „Tebenned bíztunk eleitől fogva” kezdetű, Szenczi Molnár Albert költeményeként himnikus magasságokba emelkedett XC. zsoltár verses parafrázisa töltötte be ugyanezt a szerepet. A reformkor hajnalán jött el annak az ideje, hogy Kölcsey, összegezve mindazon irodalmi értékeket, saját lírájának tetőfokán, egészen a XVI. századi gyökerekig visszamenően megírta azt az egységes, az egész nemzet számára közös értékként felfogható himnuszkölteményt, amelyet ma tehát himnuszunkként tartunk számon és szeretünk. Csak az 1823. január 22-ei dátum után hét évvel, Kisfaludy Károlynak az összefoglaló gyűjteményében jelent meg először nyomtatásban a Himnusz a „A magyar nép zivataros századaiból” kezdeti felirat nélkül, majd 1832-ben Kölcsey gyűjteményes kötete hozta a teljes eredeti formát nyomtatott kiadásban. Azt is jól tudjuk, hogy a Himnusz megzenésítésére 1844-ben pályázatot írtak ki, ezen a pályázaton nagyon rangos zeneszerzők szerepeltek, és 13 pályamű érkezett be, ezen 13 pályaműből a magas presztízsű zsűri Erkel Ferenc megzenésítését emelte ki, és így a Himnuszunk ma ismert formáját tehát Erkel 1844-es megzenésítésével érhette el. Az első bemutatás egyébként 1844. július 2-án, a pesti Nemzeti Színházban történt, ekkor szólalt meg először az általunk is ismert Himnusz-forma. (8.10) Azonban semmiféle törvényi megerősítése a Himnusznak utána sok-sok évtizedig nem történt. Az első országgyűlési cselekmény 1903-ból jelentkezik. Rátkay László, akkori ellenzéki képviselő egy országgyűlési indítványt nyújtott be a Himnusz hivatalossá tételéről. Az Országgyűlés ezt az indítványt el is fogadta, azonban Ferenc József császár és magyar király mint államfő nem szentesítette a törvényt, így tehát országgyűlési törvényi megerősítés, határozat nélkül maradt a Himnusz. Azonban az utolsó magyar király koronázásakor, 1916. december 30-án a Mátyás-templomba a koronázási szertartásra érkezett vendégsereg a Himnusz éneklésével vonult be a templomba, így azt a hagyományt, hogy a császári himnusz szólalt meg évszázadokon keresztül, végre felülírta az utolsó koronázás eseménye. 1938-ban Dohnányi Ernő zeneszerző a verbunkos stílusú, eredeti erkeli megzenésítést modern formába öntötte, s a mostani feldolgozások minőségét és a mostani prozódiai kifejezésmodort tulajdonképpen ő írta át, így az általunk énekelt és az általunk hangfelvételekben ismert Himnusz-feldolgozás valójában már Dohnányi Ernő 1938-as munkája. 1945 után a Himnusz egy kicsikét búvópatakként élt a magyar néplélekben, hiszen voltak évtizedek a kommunista diktatúra időszakában, amikor énekszóval nem volt szabad a Himnuszt megszólaltatni. Bizonyos ünnepeken csak a zenét magát, az erkeli alapvetést hangszórókból játszották el. Azt is jól tudjuk, hogy a határon túli magyar területeken az ottani nemzettársaink számára bizonyos diktatúrák viszont kifejezetten tiltották és üldözték a Himnusz eléneklését vagy megszólaltatását. Ez ellen erőteljes kurucos lépésekkel az egyházi énekeskönyveik sorszámai közé iktatták be például az erdélyi magyarok, és így tudták egyházi énekként a Himnuszt énekelni. Aztán fordulat következett be. Az említett 1988. évben a Hazafias Népfront érezte elérkezettnek az időt, hogy a Himnuszt megpecsételje a keletkezés napjával, és így - ahogy említettem - 1989. január 22-e óta közszokásjogként a magyar kultúra napjaként ünnepeljük, és emlékezünk a Himnusz keletkezéséről. Az 1989-es módosított alkotmány pedig az első olyan jogi objektum, amelya Himnusz szövegét és zenéjét beemeli a magyar törvénytárba, és alkotmányos rangra emelte. Ezt erősíti meg a 2012-ben, tíz évvel ezelőtt január 1-jével hatályba lépett Magyarország Alaptörvénye, amely a Himnuszt a nemzeti jelképek sorában - a ’89-es alkotmánymódosításnak megfelelően - bemutatja. Azt is tudjuk, hogy a Himnusz kezdő szavai lettek Magyarország Alaptörvényének nyitó szavai a Nemzeti hitvallás bevezetéseképpen. Ma a Himnusz eredeti kézirata a Kölcsey-család tulajdonaként az Országos Széchényi Könyvtár kezelésében van, ott őrzik, s minden évben a magyar kultúra napján és a naphoz közeledve az OSZK kiállítja, közszemlére teszi, és az eredeti kézirat megtekintését lehetővé teszi. Így lesz ez a következő hetekben, majd 2023. január 22-éhez közeledve is. Jól tudjuk, hogy a Himnusz identitásképző szerepe és jelentősége az általunk is ismert külhoni közösségekben különösen erős és különösen nagy hatású. Amerikától Kanadáig mindenhol a nemzeti összetartozást, a magyar nemzethez való kötődést szimbolizálja, fejezi ki, minden ünnepen megszólaltatják az anyaországtól távol élő magyar közösségeink. Nem feledhetem, ahogy székelyföldi magyarok éneklik tele torokból, megfeszült inakkal, utalva a százéves szétszakítottságra, a trianoni békediktátum utáni életérzés kifejezéseképpen a negyven év eltiltása ellenére is nemzeti himnuszunkat. És nem feledhetem azt a pillanatot sem, amikor Kanadában egy winnipegi nemzeti ünnep alkalmával egy magyaros ruhába öltözött fiatalasszony, aki már harmadik-negyedik generációs kint született kanadaiként ott volt az ünnepségen, a magyar nyelvet már nem birtokolta, de szívére tett kézzel, sírva énekelte a 2010-es években a Himnuszt. Ilyen emocionális kötődéseket, ilyen hatásokat gyakorol a hazájuktól távol élők, esetleg már az anyanyelvet nem birtoklók körében is a Himnusz mint összetartozásunk elementáris és legfontosabb szimbóluma.
