Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak
2022. december 5. hétfő - 43. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):
1809 Többek között ezeknek a rendelkezéseknek is köszönhető az a kaotikus állapot, hogy az ország nagy részén ma már csak 5-10 liter üzemanyagot lehet egyszerre tankolni, de egyre több az olyan jelzés, hogy sok magánbenzinkúton már csak 1-2 liter üzemanyagért lehet sorban állni. Ennek az oka egészen egyszerű, hiszen egyik kisvállalkozó sem szeretné, hogy elvegyék tőle a többévnyi vagy évtizednyi munkájának a gyümölcsét és eredményét, és csak így tudja áthidalni az elégtelen beszállítást. A fehér kutak a tavaly ilyenkori üzemanyag-mennyiségükhöz képest jellemzően annak csupán 1 százalékát kapják, vagy még azt sem, hiszen több üzemanyagtöltő állomás arról számolt be, hogy az elmúlt két hétben nem kapott üzemanyag-utánpótlást, és az elkövetkezendő két hétben is ugyanez várható, úgy látszik, hiába kötöttek a MOL-lal ellátási szerződést. Ez szintén köszönhető annak, hogy míg a MOL és a kormány több száz milliárd forint nyereségre tett szert, és a mai napig hasznot húz minden egyes eladott liternyi üzemanyagból, addig a kutakat üzemeltető vállalkozások az utóbbi egy évben csak veszteséget tudtak elkönyvelni minden egyes literre, és más vállalkozásaikból próbálják fenntartani az üzemanyagtöltő állomásaikat, de természetesen ez is véges, ezt sem lehet örökké így fenntartani. Ezekkel a rendelkezésekkel egy éve létbizonytalanságban tartanak több mint ezer vállalkozót, illetve az alkalmazásukban álló több ezer családot. Ezzel a törvénnyel a kormány megteremtette a feltételét a kis benzinkutak ellehetetlenítésének, felszámolásának és annak a lehetőségét is, hogy egy esetleges nagyobb, erősebb piaci szereplő könnyedén hozzájusson az ellehetetlenített üzemanyagtöltő állomásokhoz. Ezek a rendelkezések azonban nem szólnak arról, hogy mi történik akkor, ha az elégtelen nagykereskedelmi ellátás miatt nem tudják kiszolgálni a vevőket; és nem szólnak arról, hogy milyen szankciók sújtják például a MOL-t, aki egyeduralkodó beszállító a magyar üzemanyagpiacon, mert nem tudja kiszolgálni az igényeket, ezzel veszélyeztetve igazán az ellátásbiztonságot. További aggodalomra ad okot, hogy sajtóhírek szerint a MOL a napokban 143 hazai benzinkutat adott el egy csehországi piacvezető benzinkút üzemeltetőjének, az ORLEN Unipetrolnak. A hazai kis- és középvállalkozások és a magyar családok védelmében elvárjuk, hogy a kormány a kényszerüzemszünet helyett azonnali lépésként arról rendelkezzen, hogy a MOL egyedüli hazai üzemanyag-nagykereskedőként biztosítsa az üzemanyag-ellátást és -utánpótlást a kis kutak számára, és helyezzék hatályon kívül a kivéreztetett kis kutak végső keneteként értelmezhető kényszerüzemszünet elrendelésének lehetőségét is, hiszen pont ezzel lehetetlenítené el a kormány a vállalkozások és a nekik dolgozó munkavállalók mellett a vidéki lakosságot is. A MOL mint a hazai üzemanyag-ellátás főszereplője, gyakorlatilag teljhatalommal bír az üzemanyagnagykereskedelmi kiszolgálásban is, hiszen önállóan döntheti el, hogy mely kutaknak és milyen üzemanyagot ad. Mindezt kormányzati jóváhagyással teszi, hiszen semmilyen szabályozás nem köti a kormány részéről. Éppen ezért a Mi Hazánk Mozgalom azt szeretné elérni, hogyha a kormány megpróbálná legalább a lehetőségét megadni annak, hogy a független kis benzinkutak továbbra is fenn tudjanak maradni, továbbra is tudjanak érvényesülni, hiszen hogyha velük kevesebbek leszünk, akkor a vidék lesz megint kevesebb valamivel. Köszönöm szépen a szót. (21.10) ELNÖK: Köszönöm szépen, Dócs Dávid képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Keresztes László Lóránt képviselő úr, az LMP képviselője: „Hány balesetnek kell még történnie a 66-os úton?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Napirend utáni felszólalásaimban szűkebb hazám, Pécs, illetve Baranya megye problémáiról szoktam beszélni, így teszek most is. Mielőtt megkezdeném a felszólalásomat, annak érdemi részét, néhány szomorú esetről kell beszámolnom, néhány szomorú esetről szeretnék szólni, amelyek kivétel nélkül az elmúlt egy évben történtek. Mánfa közelében egy autó tisztázatlan okból az egyik kanyarban megcsúszott és árokba csapódott. A helyszínre érkező komlói tűzoltók áramtalanították a járművet, amelyben csak a jármű vezetője utazott. Egy másik eset: frontálisan ütközött két személygépkocsi a 66-os úton Pécs közelében, a reggeli órákban. A balesethez, amelyben hárman súlyosan megsérültek, a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egyik jármű sofőrjét a tűzoltók és a mentőszolgálat munkatársai közösen újjáélesztették. Egy következő esetben egy kisteherautó ütközött össze személyautóval a 66-os főút 7. és 8. kilométere között Mánfa térségében, a Pécs felé vezető szakaszon. A komlói hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. És még egy eset: eddig tisztázatlan okból és tisztázatlan körülmények között két személygépkocsi frontálisan ütközött a 66-os úton Mánfa közelében. Az elsődleges információk alapján a baleset során hárman megsérültek, egy férfi pedig a helyszínen életét vesztette. Csak az idei évben ezen az útszakaszon, tehát a 66-os út Mánfa és Pécs közötti szakaszán tíz olyan baleset történt, ami személyi sérüléssel járt. Ezt a Közút közléséből tudjuk. A balesetek közül hét könnyű kimenetelű volt, kettő súlyos, és egy sajnos tragikus véget ért, mert meghalt a sérült.