Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. december 5. hétfő - 43. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY (DK):

1803 közlekedési infrastruktúrára, infrastruktúra javítására, turisztikai fejlesztésekre, a közintézmények rekonstrukciójára, az egészségügyi alapellátás és szociális szolgáltatások fejlesztésére fordítottuk. De ezt tettük a választókerületben található városok és falvak esetében is. Az 5 ezer fő alatti településeken a „Magyar falu” program igazán sikeres. Sok olyan pályázat megvalósult, amelyekkel régi adósságot sikerült törleszteni, ezért bátran állíthatom, hogy a térség nagyot lépett előre, fejlődése érzékelhetővé vált az itt élők és talán az idelátogatók számára is. Néhány szó akkor a gazdaságfejlesztésről. Az ipari parkok fejlesztésére nagy hangsúlyt fektettünk, hiszen a térség gazdasági felzárkóztatása elsőrendű feladatunk. A Nyíregyházi Ipari Park 130 hektáros területen helyezkedik el, melynek közvetlen szomszédságában jelenleg a park bővítése és fejlesztése történik, több mint 400 hektár területen. A fejlesztés következtében egy olyan közmű-infrastruktúrával jól ellátott, egybefüggő terület jön létre, amely akár a legnagyobb gyártók igényeit is képes kiszolgálni. Ezen beruházások nyomán növekszik a GDP, új munkahelyek jönnek létre, így hozzájárulva nemcsak Nyíregyháza, de a térség és a megye gazdasági fejlődéséhez is. Csak megemlítem, a LEGO bővít 53 milliárd forintos fejlesztésével - közel tíz éve itt van a LEGO -, a W-Scope dél-koreai gyár elektromos autókhoz szeparátorfóliát gyárt, 1200 új munkahelyet fog ’24-től elindítani, és itt található a Michelin, a ContiTech, a Hübner, az Eissmann Hungaria. A térségben található még, hogy a kisebb településekről is szóljak, az Ibrányi Ipari Park, amely kitűnően működik. Ebben a kisvárosban a fémipar erős, és most alakítunk ki ipari parkot Tiszavasváriban, ahol pedig a gyógyszeriparnak vannak komoly hagyományai, elég, ha csak az Alkaloidára utalok. (20.30) Uniós forrásból, közel 700 millió forintból pedig Tiszalökön hozunk létre ipari parkot a potenciális befektetők számára. Mindezek új munkahelyek létrejöttét, illetve a jelenlegiek megtartását segítik elő. Fontos eredmény, hogy a munkanélküliség soha nem látott alacsony szintre esett, Nyíregyházán és környékén 3-3,5 százalék, míg a Tiszavasvári, illetve az Ibrányi járásban soha nem látott mértékű alacsony szám, 7 és 8 százalék. A közlekedésfejlesztésről el tudom mondani, hogy az elmúlt időszakban egy szintet lépett előre a közlekedési infrastruktúra, amely javítja a térség, a választókerület megközelíthetőségét. A Nyíregyházát nyugatról elkerülő utat 2019-ben adtuk át, az Ibrányi járás települései Nyíregyháza kikerülésével érik el az autópályát. (Arató Gergely: Autópálya mikor épül?) De azt is látni kell, hogy a nyugati elkerülő út lehetőséget biztosít a nyugati ipari park jobb megközelítésére is. Felújítottuk Nyíregyháza egyik legfontosabb felüljáróját, a Tiszavasvári úti felüljárót, amelyen az egész Tiszavasvári járás települései közelíthetik meg a belvárost. Emellett körforgalmak és csomópontok építésével Nyíregyháza és térsége közlekedési infrastruktúrája szintet lépett előre. De ugyancsak uniós és hazai forrásokból több alsóbbrendű utat sikerült felújítani. Megemlíthető a Nyírbogdány és Tiszabercel közötti több mint 20 kilométeres szakasz, illetve a Nagycserkesz és Tiszalúc közötti szakasz, amely szintén több mint 20 kilométert ölel fel. Tisztelt Ház! Befejezésül a turizmusról néhány mondatot. Három éve létrejött a Tokaj és Nyíregyháza kiemelt turisztikai övezet, amelybe Nyíregyháza mellett nyolc Tisza menti település tartozik a választókerületemből: Tiszadob, Tiszadada, Tiszalök, Tiszavasvári, Rakamaz, Szabolcs, Balsa és Gávavencsellő. Minden településen nagyszabású fejlesztések valósultak meg, és uniós forrásból egy közel 750 millió forintos turisztikai pályázat fejleszti a Tisza menti településeket. Tisztelt Ház! Engedje meg, elnök úr, hogy Nyíregyházáról csak egyetlen turisztikai attrakciót megemlítsek, hátha a képviselők nem hallottak még róla és majd eljönnek oda. A Nyíregyházi Állatpark „Európa legjobb állatkertje” díjat háromszor nyerte el az utóbbi öt évben, az állatkertben több mint 5 ezer állat látható és igazi látványosságai vannak. Elmondható tehát, hogy Nyíregyháza és térsége sokat fejlődött az elmúlt években. Köszönöm, hogy ilyen türelmesek voltak. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Arató Gergely képviselő úr, a DK képviselője: „Mit hozott a 2022-es év Kőbányának és Kispestnek?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Ha arra szeretnék válaszolni, hogy milyen volt a 2022-es év Kőbányának és Kispestnek, akkor a régi vicc poénjával tehetem meg: rosszabb is, meg jobb is. Rosszabb volt, mint a 2021-es év volt, de jobb volt, mint amilyen a 2023-as év lesz. Amit először említenünk kell mindenképpen, az a rezsiáremelés, a brutális rezsidrágítás. Nem kétséges, hogy a megnövekedett gáz- és áramár rendkívül nagy terhet, nehézséget okoz a kőbányai és kispesti családoknak. Itt sok olyan ember él, aki hónapról hónapra fizeti a számláit, nyugdíjból, bérből, fizetésből élő, keményen dolgozó emberek, akik számára eddig sem volt könnyű a rezsiszámlák kifizetése, de most a hétszeresére emelt gázár, a kétszeresére emelt villanyáramár, az egyébként nagyon keveset fogyasztók számára is sokszorosra emelt rendszerhasználati díj elképesztően nagy szociális nehézségeket, válságot és gondot okoz nekik.

Next

/
Thumbnails
Contents