Országgyűlési Napló - 2022. évi őszi ülésszak

2022. november 10. csütörtök - 38. szám - Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK:

1190 dolgozók akkor, amikor megszületett a gyermek, rögtön, közvetlenül a születéskor, aztán a többi négy napot pedig akkor, amikor a babát hazaadták a kórházból, hiszen addig, amíg az édesanya és a gyermek a kórházban vannak, minek legyen otthon az apuka. Az uniós irányelv szerint lehetőséget kell adni az apának, hogy az apaszabadságot akár a szülés kiírt dátuma előtt egy nappal igénybe vegye. Ez a magyar szabályozásban nem szerepel. Miért? Egyébként csöndben megjegyzem: azzal, hogy két adagban lehet ezt kivenni, az első 100 százalék, a második csak 40, onnantól kezdve nem fogják igénybe venni ezt az öt napot, legalábbis jó eséllyel ez fog történni. Az uniós javaslat szerint a gyermek 8 éves koráig négy hónap pluszszabadságot (Zaj a kormánypárti sorokban. - Az elnök csenget.) kellene adni, ezzel szemben a Fidesz-kormány a gyermek 3 éves koráig adna összesen 44 napot. Ennyire szereti a Fidesz a magyar családokat. Ráadásul ezt a 44 napot az édesanya sem tudja igénybe venni, mert Magyarországon a gyermekellátási időtartam eleve három év. Nem lenne így, ha ez a szabadság a gyermek 4 éves koráig járna, de önök láthatóan vigyáztak, hogy se az apa, se az anya ne kaphasson több szabadságot a gyermekével, bár lehet ezt még módosítani. Ezért erre tekintettel módosító indítványban kezdeményeztem, hogy a kormány az apaszabadság idejére a most bevezetett plusz öt napon a 40 százalék helyett 100 százalékos illetményt, illetve távolléti díjat biztosítson az érintettek számára. A Vállalkozásfejlesztési Bizottság tagjai közös levelet kaptak a SZEF-től és a MASZSZ-tól, hogy támogassák ezt az indítványt. Én bizakodó vagyok... (Közbeszólás a kormánypárti sorokból. - Az elnök csenget.) Bizakodó vagyok, hogy ezt meg fogják tenni, van esély rá, hogy segítik ezt a módosítót. Ez egyébként egybeesik a magyar családok érdekével, a szakszervezetek követelésével, valamint még családbarát is lenne, ellentétben az önök hozzáállásával. Ezenfelül az MSZP a legteljesebb mértékben egyetért a Magyar Szakszervezeti Szövetség kritikájával, amely szerint többek között az apasági szabadság legyen legalább 15 munkanap, ikrek esetében 20, és egy része pedig legyen már a szülés előtti napokban is igénybe vehető. Legyen összesen négy hónapos a szülői szabadság, járjon tisztességes díjazás a szülői szabadság és a gondozási szabadság tartamára. Ugyanakkor amellett sem tudunk szó nélkül elmenni, hogy a törvényjavaslatban több furcsaság is felbukkan, például a köznevelésről szóló törvény módosítása kapcsán, illetve az, hogy a képzésre való tagállami jogszabályi kötelezés a kötelező pedagógus-továbbképzésről való tájékoztatási kötelezettségre nem terjed ki. Ez egyben azt jelenti, hogy a kötelező továbbképzések elmaradnak, illetve ahol ezt a munkáltató előírja, ott a munkavállalónak kell a képzés költségeit teljes mértékben megfizetnie. A korábbi gyakorlat szerint ezt a költséget a munkáltató teljes egészében vagy megegyezés alapján nagyobb részben átvállalta. Ez volt a reális, hiszen a kötelező továbbképzést törvény írja elő. Kérdezem önöket, mi az oka ezeknek a kedvezőtlen változtatásoknak, miért akarnak önök szándékosan kiszúrni a családokkal, az apákkal, a pedagógusokkal. Érdeklődéssel várom a válaszukat. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Momentum képviselőcsoportja jelezte, hogy a frakciójuk véleményét két előadójuk ismerteti. Elsőnek megadom a szót Fekete-Győr András képviselő úrnak. Parancsoljon! FEKETE-GYŐR ANDRÁS, a Momentum képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Én néhány hónapja vagyok az új politikai generáció képviseletében parlamenti képviselő, és én hiszek abban vagy hinnék abban, hogy vannak olyan közös témáink és közös ügyeink, amiben félre tudjuk tenni a politikai nézeteinket. Tehát önök fideszes képviselők, én momentumos képviselő vagyok, de ha végignézek önökön, akkor feltételezem vagy látom azt, hogy sokan itt édesapák önök közül. Én is édesapa vagyok, és én úgy jöttem erre a vitára, hogy a pártpolitikai szemüvegemet otthon hagytam, és azzal a céllal jöttünk egyébként Sebők Éva képviselőtársammal erre a vitára, hogy igyekezzünk egy egyébként jó irányú európai irányelvet átültető magyar jogszabályt még jobbá tenni. Tehát ez a mi célunk, és én a következő hetekben, ameddig le nem zárul majd a szavazás itt a parlamentben, arra fogok törekedni, hogy értsük meg egymás szempontjait, és legyen egy közös megegyezés. Kicsit személyesebb vagy spirituálisabb vizekre evezve: szerintem nincs nagyobb szerelem annál, mint amikor megszületik a gyermekünk. Mindannyiunk nevében talán elmondhatom azt, hogy az egyetlen lény, akiért gondolkodás nélkül feláldoznánk az életünket, az a gyermekünk. A gonosz brüsszeli bürokraták azt akarják, hogy a magyar édesapák tölthessenek több időt a gyermekeikkel. Szerintem ez egy jó cél és egy jó irány. Én nem is olyan régen váltam édesapává, és mindjárt szembesültem azzal, hogy az első hetek meg az első időszak mennyire nehéz és megterhelő tud lenni. Nyilván ez egy olyan időszak, ami egyszerre a legboldogabb időszaka az édesapának meg az édesanyának, de egyszerre a legemberpróbálóbb időszaka is a szülőknek. És amikor azon vitatkozunk, hogy öt nap vagy tíz nap legyen, akkor szerintem mindannyian, akik benne voltunk ebben a helyzetben, tudjuk, hogy azért az is nagyon kevés, öt nap is meg a tíz nap is iszonyatosan kevés, amikor az első boldog időszakról beszélünk. (18.10)

Next

/
Thumbnails
Contents