Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. július 18. hétfő - 23. szám - Dr. Gurmai Zita (MSZP) - az építési és beruházási miniszterhez - „Mit kíván tenni a Club Aliga területén készülő beruházás megkezdése ellen?” címmel - ELNÖK: - DR. GURMAI ZITA (MSZP):

947 Beszéljünk tényszerűen, képviselő asszony! A polgári kormány 2010-től hirdette meg a családbarát fordulatot, évről évre egyre többet és többet tettünk a családokért. 2010-ben visszaállítottuk a gyes időtartamát három évre. 2011-től az egy és két gyermeket nevelőkre is kiterjedő megnövelt mértékű családi kedvezményt vezettünk be. 2012-től indult el az otthonteremtési program. 2013-tól a munkahelyvédelmi akció keretében megvédtük a szülők munkahelyét. 2014-től bevezettük a családi járulékkedvezményt és a gyed extrát. 2015-től az első házasok kedvezményét szavaztuk meg. 2016-tól 2019-ig folyamatosan emeltük a családi kedvezmény összegét. 2017-ben úgy alakítottuk át a bölcsődei rendszert, hogy idén év végére elérjük a 70 ezer bölcsődei férőhelyet. 2018-at hivatalosan is a családok évévé nyilvánítottuk. 2019-től a szülők már élhettek a jelzáloghitel-tartozás csökkentésével. 2020-ban kibővítettük a családtámogatásra jogosultak körét. 2021-ben indítottuk el minden idők legnagyobb otthonteremtési programját. 2022-ben pedig visszaadtuk a magyar családok részére a 2021-ben megfizetett személyi jövedelemadójukat. Tudja, képviselő asszony, önök olyanok, mint amikor a szekrénycipelésnél két ember fogja a nehéz bútort, a többiek meg odaállnak, hogy ne így csináljátok. Önök csak akadályoznak bennünket, akadályoznak, és azt mondják, hogy ne így, ne úgy. A CSOK-ot 225 ezer család igényelte, összesen 716 milliárd forint összegben. A visszafizetési esetek közül jelenleg csak azoknál járt le a gyermekvállalási határidő, akik ’16-ban egy gyermeket vagy egy további gyermeket vállaltak. Nekik 2020-ban járt volna le a határidő, de a Covid miatt meghosszabbítottuk. Jelenleg a kormányhivataloknál számszerűen országosan 50 körüli eljárás van, amely visszafizetéssel végződhet. Szeretném önt, de leginkább az érintett családokat megnyugtatni, hogy a családügyi szakterület foglalkozik a kérdéssel, és azon vagyunk, hogy méltányos megoldás szülessen. Így dolgozik a kormány. Ránk nemcsak a CSOK-ot igénylők, de mindenki, aki Magyarországon gyermeket vállal, továbbra is számíthat, mert Magyarország jövőjét a magyar családok írják. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem képviselő asszonyt, hogy elfogadja-e az államtitkári választ. Parancsoljon! SEBŐK ÉVA (Momentum): Köszönöm szépen. Szerintem még soha, egyetlenegy kapott válasz nem került ilyen közel hozzá, hogy elfogadjam, de sajnos erre most sincsen lehetőségem. Én örülök, ha a múlt heti felszólalásom és a mai ismételt figyelemfelhívásom után úgy döntöttek, hogy végre foglalkoznak ezzel a kritikus kérdéssel. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült határidőt tenni ehhez, hogy mikorra számíthatunk arra, hogy ezzel kapcsolatban jogszabály vagy jogszabálytervezet bemutatásra kerül. Ez kellett volna ahhoz, hogy el tudjam fogadni. A felmondott propagandaszöveget köszönöm szépen, de önök ismét bebizonyították - hiszen megint nem sikerült a bántalmazott, elsősorban nők helyzetére kitérni, tehát önök ismét bebizonyították -, hogy évente pár műhely mögött elkapart nő mindig belefér önöknek. Köszönöm szépen. (15.10) Dr. Gurmai Zita (MSZP) - az építési és beruházási miniszterhez - „Mit kíván tenni a Club Aliga területén készülő beruházás megkezdése ellen?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Gurmai Zita képviselő asszony és Molnár Zsolt képviselő úr, az MSZP képviselői, interpellációt nyújtottak be az építési és beruházási miniszterhez: „Mit kíván tenni a Club Aliga területén készülő beruházás megkezdése ellen?” címmel. Gurmai Zita képviselő asszonyt illeti a szó. Parancsoljon! DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszter Úr! A kormány hibás környezetvédelmi politikájának szimbóluma a balatonaligai beruházás. Ahogy arra ellenzéki képviselőtársaim is felhívták a figyelmet, én is csak megerősíteni tudom, hogy nagyon nagy a baj. A kormányhivatal a helyi önkormányzattal karöltve, együtt mindent elkövet azért, hogy ez a környezetpusztító beruházás megvalósuljon. Az Alaptörvényt és a vonatkozó természetvédelmi jogszabályokat semmibe véve lehetővé tették a Club Aliga területén a part menti sáv beépítését, megemelték a beépítési magasságot 18 méterre, megnövelték a telek beépíthetőségét 80 százalékra, és ehhez még közpénzt is biztosítanak, mindezt úgy, hogy a projektet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánították. Történik mindez annak ellenére, hogy az MSZP kezdeményezésére született alkotmánybírósági döntés világosan kimondta: a környezet védelmével kapcsolatos szabályok és az emberek egészséghez, egészséges környezethez való joga nem írható felül.

Next

/
Thumbnails
Contents