Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. július 11. hétfő - 21. szám - Dr. Gurmai Zita (MSZP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Mit kíván tenni az egészséges környezethez való jog érvényesítéséért?” címmel - DR. GURMAI ZITA (MSZP):

762 Ön független szakértői döntést követel a támogatások kiosztását illetően, de ezek szerint nem tudja, hogyan működik a színházi támogatások rendszere. A minősítéssel nem rendelkező Budapest fővárosi színházi és táncművészeti szervezetek törvény szerinti 2022. évi szakmaiprogram-megvalósítási és működési támogatására kiírt pályázat kuratóriumának tagjait az elmúlt három évben Budapest főváros főpolgármestere jelölte ki és jelöli ki a jövőben is. Remélem, tudja, hogy hívják Budapest főpolgármesterét: Karácsony Gergelynek. Tisztelt Képviselő Úr! Ha a közgazdasági diplomája mellé egy művelődésszervezői végzettséget is oda szeretne képzelni magának, legyen szíves és készüljön fel jobban, illetve ne essen abba a hibába, hogy beáll a padtársai sorába, akik vérmesen szapulják az állami támogatások rendszerét, majd felháborodnak, ha azok nem érkeznek a várt ütemben. Javaslom, hogy szorítkozzunk a tényekre, amelyek vitathatatlanul mutatják, hogy az Európai Unióban a bruttó hazai összterméknek átlagosan csupán a 0,4 százalékát fordítják kultúrára, míg nálunk 1,3 százalék jut erre a területre. Szemmel látható tehát, hogy a kormány elismeri és támogatja a kultúra minden formáját, amely hozzájárul hazánk jó hírének öregbítéséhez, a hagyományőrzéshez és az új generáció műveléséhez. Mi hiszünk abban, hogy az ezeréves magyar kultúra és annak minden szereplője támogatandó és értékes, és ami értékes, az fenn is marad. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, államtitkár asszony. Megkérdezem képviselő urat, hogy elfogadja-e az államtitkár asszony válaszát. HAJNAL MIKLÓS (Momentum): Köszönöm szépen a szót. Kicsit meglepődtem államtitkár asszony érvelési logikáján, amikor arról beszélt, hogy az önálló tárca a kormány megbecsülését jelenti, hiszen akkor mit gondolnak most a pedagógusok, vagy mit gondolnak az egészségügyben dolgozók. Őket vajon mennyire becsüli meg ez a kormány? De nem akarok leragadni ennél a - nevezzük így - logikai bukfencnél, inkább csak a tényekre szorítkoznék, ahogy államtitkár asszony is mondta. A tény az, hogy nem kaptunk választ arra, hogy a 17 millió forintról szóló támogatási okiratot mikor írják alá, nem kaptunk választ arra, hogy a 255 millió forintos kérelemről mikor születik döntés, és nem kaptunk választ arra sem, hogy a színházak kompenzálása a 2018-as taoeltörlés óta hogyan lesz tervezve, egyáltalán számíthatnak-e erre a jövőben. Ez alapján nem tudom elfogadni a választ. Köszönöm szépen. (Taps a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy az elfogadott napirendünknek megfelelően a határozathozatalra a holnapi ülésnapon kerül sor. Dr. Gurmai Zita (MSZP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Mit kíván tenni az egészséges környezethez való jog érvényesítéséért?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Gurmai Zita, az MSZP képviselő asszonya, interpellációt nyújtott be a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Lázár János építési és beruházási miniszter kérésére Nagy Bálint államtitkár úr fog válaszolni. Tessék! DR. GURMAI ZITA (MSZP): Tisztelt Ház! Az egészséges környezethez való jogért folytatott küzdelem hatalmas győzelmet aratott, az Alkotmánybíróság döntése ugyanis alaptörvény-ellenesnek nyilvánította annak a törvénynek néhány szakaszát, melyek lehetővé tették volna, hogy az egészséges környezethez való jogot biztosító törvényeket kormányrendelettel, sőt akár önkormányzati rendelettel is meg lehessen kerülni. A most elkaszált törvény a környezet védelmét szolgáló beépítési korlátozások alól adott volna felmentést olyan kiemelten fontos területek esetében, mint a balatoni partszakaszok. Örömmel üdvözlöm, hogy az MSZP által indított és a többi ellenzéki képviselő által támogatott kezdeményezésre ez a döntés született, és nem emelhetnek betonszörnyeket a Balaton partján. (15.10) De nem állhatunk meg félúton! Ha az Alkotmánybíróság szerint ezek az építkezések veszélyeztetik a természetet és az egészséges környezetet a Balaton-parton, akkor ez bizony az összes többi vízpartra is igaz, mert ne legyen kétségünk, ami a Balatonnál meghiúsul, az megvalósulhat máshol - például a tatai Öreg-tó partján. Az Avalon Center Kft. 2020-ban hozta nyilvánosságra, hogy Tatán, az Öreg-tó partján épít gigaszállodát. Ez a beruházás viszont több szempontból védhetetlen. A hatályos ingatlanbesorolás szerint erősen vitatható, hogy beépíthető-e egyáltalán így a terület, az építkezés pedig olyan hatalmas méretű, amit egy ekkora telek be sem tud igazán fogadni. Bár a város kormánypárti polgármestere sokat tesz azért, hogy ezeket az akadályokat elgördítse az útból, a tény azért tény marad. Ezenfelül a tatai Öreg-tó partján Európában egyedülálló természeti élettér

Next

/
Thumbnails
Contents