Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. június 20. hétfő - 12. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - BENCZE JÁNOS (Jobbik):

64 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A múlt héten letettem az autót, és busszal, villamossal közlekedtem különböző időpontokban a város különböző pontjaira, csakis így lehet hitelesen beszélni a Miskolcot érintő közösségi közlekedés nehézségeiről. Borzasztó volt az élményutazás, a negatív élményutazás a csúcsidőben. Hallgattam, figyeltem az utazókat, és gyűjtöttem az információkat. A várakozási idő a legtöbb járat esetében igazi türelemjáték, csakhogy ez nem játék. A préselt hering a dobozában medencében érezheti magát ahhoz képest, ami egyes járatokon tapasztalható. Járatritkítás, romló szolgáltatási színvonal, a miskolciak részéről pedig növekvő, teljesen jogos felháborodás és elégedetlenség. Amikor elfáradva műszak után minél hamarabb otthon szeretne lenni az éjszakás nővér, hogy olcsó vacsorát főzzön a társadalmi megbecsültséggel és adrenalinlökettel megfizetett tűzoltó férjének, vagy a gyermekét egyedül nevelő óvónő rohanni szeretne a gyerekért az iskolába, hogy otthon végre leroskadjon az íróasztal elé életpályamodelles portfóliót írni a szebb jövő reményében, vagy a túlterhelt napja után a diák alig várja, hogy a súlyos iskolatáskáját a sarokba dobja, de hol van még a következő járat? A napi gondok és őrlőmalom mellé társul még a tömegközlekedés elviselhetetlen, kikerülhetetlen depressziója. Nagyon sok ember utazik a városban, az átutazók száma eléri az 1 millió 200 ezer embert. De miről is beszélek? Van egy kétharmados, szupermenekből álló kormányunk, amelynek 3 millió ember szavazott bizalmat. Kánaánt ígért Miskolcnak is, milliárdokat osztogatott a választások alatt, elhittek nekik mindent: stabilitást, békét, nem lesz háborúba menetelés a fiúknak. Náluk nincs lehetetlen tehát, akkor egy miskolci tömegközlekedési probléma nem lehet akadály. Az önkormányzat már mindent megtett: tárgyalássorozatok, egyeztetések, válságmenedzser-felkérés, és hiába támogatta a városháza az MVK-t, nem javult a helyzet. Pedig ez a város 2010 előtt szebb időket élt meg: pályázott a villamospálya felújítására, új villamosok beszerzésére, „Zöld Nyíl”, 31 új villamos, több mint 11 kilométer pályafelújítás, mindösszesen 33 milliárdért. Biztos alapokra kerül a miskolci közlekedés gerince, és elkezdődött az autóbuszok cseréje. Abban korábban közmegegyezés volt, hogy Budapesten kívül azon városok számára, akik saját cégük segítségével oldották meg a tömegközlekedést, a központi költségvetésből ehhez kiegészítő forrást biztosítottak. Ez a támogatási forma 2020-tól kikerült a költségvetésből, ami az MVK Zrt. vonatkozásában évi 500 millió forint támogatásmegvonást jelent. Az előző fideszes városvezetés a saját költségvetéséből is visszatartotta ennek a finanszírozását. Egyik napról a másikra ezt a pénzt nem lehet pótolni, nem emelte a jegyárakat a város, nem ritkította a járatokat, tolta maga előtt a hiányt, és ezzel több milliárd halmozódott föl. A 2019-es önkormányzati választások másnapján azzal szembesült az új városvezetés, hogy a méltán elismert MVK válságba került, járatmegszüntetésekre, menetrendi átalakításokra kényszerültek, nőtt a közlekedés költsége. Bár történtek kezdeményezések a központi költségvetés módosítására, ezt azonban az akkor regnáló Csöbör, Hubay fideszes, miskolci országgyűlési képviselők nem tartották támogathatónak, így aztán 2019-től válsághelyzet kezelése történik, amit csak súlyosbított a Covid-járvány, hiszen a városi közlekedést kevesebben vették igénybe, csökkentek a cég bevételei, de a Miskolcot érintő helyiadó-bevételek elvonása, a rezsivédelemből való kizárása is cunamiként hatott. Miskolc vissza kell hogy kapja a kormány által visszatartott közösségi közlekedési támogatásokat, és törvény biztosítsa a stabil jövőbeli működést! Két és fél milliárdot visszavár a város. A Demokratikus Koalíció ezért a költségvetéshez módosító indítványt nyújt be, és ehhez kérem Miskolc három fideszes képviselőjének, Csöbör Katalinnak, Kiss Jánosnak, Kovács Zsoltnak a támogatását és a szintén miskolci Varga Juditnak, Répássy Róbertnek, Szinay Attilának az együttműködését. Köszönöm szépen a figyelmet. (Varju László tapsol.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bencze János képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport: „Mikor lesz végre nagylelkű a kormány a valódi rászorulókkal?” Öné a szó, képviselő úr. BENCZE JÁNOS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Kételyekkel jöttem a parlamentbe, de öröm látni, hogy a kétharmadról nem minden igaz. Igenis tudnak nagylelkűek lenni, igenis tudnak segíteni az embereken vagy legalábbis bizonyos embereken. Öröm volt látni azt, hogy találtak ők rászorulót: látva sanyarú helyzetét, segítettek rajta, megemelték a bérét; látva miniszterelnök úr sanyarú helyzetét, nincs megtakarítása, mondjuk úgy, megdobták 133 százaléknyi béremeléssel. (18.20) Én javasolnám a tisztelt kormánynak, hogy keressenek máshol is rászorulókat, valódi rászorulókat, azokat az embereket, akik a mindennapok hősei, akik mindennap úgy élik az életüket, hogy alaposan át kell gondolniuk, mit vásárolnak meg és mit nem. Itt vannak például azok, akik a mindenkori minimálnyugdíjat kapják, 28 500 forintot. Az ő számukra a 133 százalékos emelés magát az életet jelentené. 56 ezer forintot, egy nevetségesen alacsony összeget, de még mindig többet, mint a 28 500. Vagy vegyük azokat az embereket, akik otthagytak munkahelyet, feladták az egzisztenciájukat, és beteg családtagjukat ápolják ápolási díjért. Ennek alig több mint 41 ezer forint a minimális összege. Ha a tisztelt kétharmad velük is ennyire nagylelkű lenne, és 133 százalékos