Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. június 29. szerda - 19. szám - A közérdekű nyugdíjas szövetkezet és a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete tagjai védelméről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részérőll: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az imént hallhattuk Kordás László képviselőtársunkat a DK részéről, aki azzal kezdte felszólalását, hogy ennek a törvény... - ELNÖK: - KOMJÁTHI IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről:

603 munkát vállalni. Nagyon sok ilyen helyzet, élethelyzet van, és ezekre az élethelyzetekre a jelenlegi merev és rideg nyugdíjrendszer nem ad megoldást. Akkor itt rátérnék arra is, ami a kismama-szövetkezetekkel kapcsolatos. Hát, ezt sem látom úgy, hogy olyan nagyon sikersztori lenne, nem látom a kismamákat, hogy folyamatosan állnának sorba a kismama-szövetkezetek kapuinál, hogy ők munkát akarnának vállalni. Nem is ez a dolguk meggyőződésem szerint. Itt viszont rendezni kellene a családi pótlék kérdését, amit megint csak nem emeltek most már 12-13 éve. Tehát emelni kellene a családi pótlékon. Vagy például, ha már szóba hozta a nyugdíjminimum kérdését, akkor azt is lehet látni, hogy 28 500 forintot kapnak azok a kismamák, akik túl vannak a gyeden, és most a gyes időszakában vannak, 28 500 forintot kapnak havonta. Ha önök 13 év alatt emelték volna a nyugdíjminimumot, akkor nyilvánvalóan a gyes összege is emelkedni tudott volna, és talán nem kellene szövetkezeti formában visszakényszeríteni őket idő előtt a munka világába. Tehát úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy nagyon sok mindent kellene tenni ezen a két területen. Ennek nem látjuk nyomát sem ebben a javaslatban, úgyhogy ennek megfelelően fogjuk majd kialakítani azt a véleményünket, hogy támogatjuk-e vagy nem a javaslatot. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Vejkey Imre képviselő úrnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr! DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részérőll: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az imént hallhattuk Kordás László képviselőtársunkat a DK részéről, aki azzal kezdte felszólalását, hogy ennek a törvényjavaslatnak a céljával végül is egyetért, utána pedig ostorozta az egészet, sőt egész másról beszélt, olyan dolgokról beszélt, amik nem is ennek a törvényjavaslatnak a tárgyai. Itt a parlamentben, mivel új képviselőről van szó, el kell mondanom, hogy mindig tárgyhoz kötötten tárgyalunk egyes napirendi pontokat, egyes törvényjavaslatokat, és ezért kérem, hogy a jövőben ezt így tegye. Egyébként utalva arra, amit mondott, elképesztő dolognak tartom, hogy önök bírálják a Fidesz-KDNP nyugdíjpolitikáját, önök, akik elvették a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat, és mi visszaadtuk részükre azt; önök, akik ellehetetlenítették a nyugdíjasokat, mi pedig az inflációval növelve minden évben megadjuk nekik azt az összeget, ami a gazdaság teljesítménye alapján méltó és igazságos. És nyilván szeretnénk többet adni, és reméljük, hogy a magyar gazdaság teljesítménye alapján fogunk is tudni többet adni a nyugdíjasoknak. Tehát még egyszer felhívnom a figyelmet arra, hogy a jelen törvényjavaslat a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvényt módosító törvényjavaslat. Az iskolaszövetkezetekhez hasonlóan nagyobb anyagi biztonságot adna a leginkább kiszolgáltatott helyzetben lévő munkavállalókat tömörítő nyugdíjas­szövetkezeteknek, illetve úgynevezett kismama-szövetkezeteknek, azok munkavállalói számára. Úgy gondolom, hogy ez mindenki részéről méltányolható dolog, hogy a legrászorultabbakat felkaroljuk. A törvényjavaslat célja tehát a nyugdíjas-szövetkezet és a kismama-szövetkezet tagjai védelmének a biztosítása. A törvényjavaslat értelmében felszámolási eljárásban e két szövetkezeti típus természetes személy tagjai jövedelme is az adóst terhelő munkabérrel és egyéb bérjellegű juttatásokkal esnének egy tekintet alá. Ily módon, még egyszer hangsúlyozom, a legkiszolgáltatottabb helyzetben levők is részesülhetnének abban a védelemben, hogy fizetésképtelenség esetén mégis kifizetésre kerüljenek a nekik járó munkabérek - rendkívül fontos intézkedés. Még egyszer, bonyolultak itt ezek a definíciók, tehát hogy a közvélemény is minél jobban megértse: mindez azt jelenti, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben levőknek is ki kell fizetni a munkabért a munkáltató fizetőképtelensége esetén. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A KDNP parlamenti frakciója támogatja a törvényjavaslatot. Kérem, támogassák önök is! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Komjáthi Imrének, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon! KOMJÁTHI IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő T/362. számú, a közérdekű nyugdíjas-szövetkezet és a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete tagjai védelméről címet viselő törvényjavaslatról az MSZP vezérszónokaként ismertetem álláspontunkat. A Magyar Szocialista Párt nevében támogatjuk a törvény módosítását, hiszen a tagok érdekeinek védelmét, jogainak bővítését, erősítését szolgálja; ez nem olyan, mint a fémkupakadó. E törvényjavaslat célja a közérdekű nyugdíjas-szövetkezet és a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete tagjai védelmének a biztosítása. A törvényjavaslat értelmében felszámolási eljárásban e két szövetkezeti típus természetes személy tagjai jövedelme is az adóst terhelő munkabérrel és egyéb bérjellegű juttatásokkal esik egy tekintet alá. Ily módon a szövetkezeti tagok is részesülhetnek abban a védelemben, hogy a szövetkezeten keresztül az adósnak végzett munkájukért

Next

/
Thumbnails
Contents