Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. június 28. kedd - 18. szám - Magyarország Alaptörvénye tizenegyedik módosítás ának általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:

532 megállapította a mulasztásos alkotmánysértést az önök esetében. Tehát értem, hogy önök nem szívesen változtatnak, de azt gondolom, hogy ez a változtatás célszerű, ennek van értelme. Arató képviselő úr vádja úgy szól, hogy akkor így tulajdonképpen lesznek majd olyan évek, ha jól számolom, húszévente, amikor az országgyűlési, az európai parlamenti és az önkormányzati választás egyben lesz. Ön ezt egyébként a jelenlegi módosítással kapcsolatos ellenérvként sorolja föl, én meg pró érvként sorolom föl, mert szerintem az, hogy egyébként a választópolgároknak majd akkor egy kampányban kell részt venniük, vagy - ahogy szerintem ők fogalmaznak -, egy kampányt kell elszenvedniük, az kifejezetten a jelenlegi változtatás mellett szóló érv, és nem ellene. (14.40) És még egy megjegyzés: önök nem először fogalmaznak meg olyan vádat, hogy megszüntetné a Fidesz-KDNP-többség a közvetlen főpolgármester-választást. Ezt legalább annyiszor hallottam, mint ahányszor baloldali elemzők elmondják, hogy a Fidesz most már a jövő hónapban vagy azután előre hozott választásokat akar tartani. Ha ezt nem hallottam az elmúlt 10-15 évben százszor, akkor egyszer sem. Nyilván ezek a baloldali elemzők és politikusok, akik ezeket a vádakat megfogalmazzák akkor, amikor egyébként ezek a jóslások nem következnek be, akkor a hazugságukért soha nem kérnek bocsánatot. Jó lenne, ha ezt végre egyszer megtennék. Summa summarum, a KDNP, ahogy két képviselőtársam ezt elmondta, mind a két javaslatot jónak tartja, éppen ezért mi támogatni fogjuk. Arra kérem baloldali képviselőtársaimat, hogy tegyék ők is ezt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr, és megadom a szót Lukács László Györgynek, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr! DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Előterjesztő Urak! Itt van az n+1-edik, bocsánat, az n+11-edik Alaptörvény-módosításban, mutatja, hogy milyen komoly mennyiségű Alaptörvény-módosításon kellett átesnie szerencsétlen Alaptörvényünknek, amelyet rendszeresen a miniszterelnök is alkotmánynak nevez. Ha lehetne önöknek egyvalamit mondani, akkor, ha történelmi alkotmányról beszélünk, akkor legalább az Alaptörvényt alkotmányra módosíthatnánk, hiszen önök is mindig a közbeszédben így használják, és talán nincs is annál nagyobb kérdés most, hogy ha történetinek is hívjuk, akkor nyugodtan lehetne alkotmánynak hívni. De maga a törvényjavaslat nem erről szól, és a tizenegyedik Alaptörvény-módosításnak nem ez a tárgya, hanem egyrészről a vármegyék, illetve a főispánokkal kapcsolatosan kialakult vita, és ennek az intézménynek a visszaállítása, a másik a két igazán fontos - talán egy kevésbé fontos -, az európai parlamenti választás és az önkormányzati választásnak az egy napon történő megtartása. A vármegyékkel kapcsolatos álláspontja a Jobbiknak 2011 óta változatlan. Ha önmagában a törvényjavaslatban csak a vármegyékről kellene szavazni, vagy lenne egy olyan kialakult pontja, vagy külön kikért pontja, amelyben csak a vármegyéről mint intézményről kell szavazni, a Jobbik ezt a javaslatot tudná támogatni. Sőt, tisztelt képviselőtársaim, amikor önök arról beszélnek, hogy elmulasztott történelmi lehetőségek voltak, és a kommunisták, szocialisták, akik közül azért, valljuk meg őszintén, az önök padsoraiban még most is többen ülnek, akik ennek a hatalomnak a kiszolgálói és tisztviselői voltak, akár a KISZ, akár más területen, de lelkük rajta, nyilván örülnénk neki, ha felszólalnának, valószínűleg a korábbi KISZ-tisztségviselők vagy egyébként más tisztségviselők, akik az akkori kormánypártnak a felkent képviselőiként akár a megyei tanácsokban vagy helyi tanácsokban, vagy ezekben a hivatalokban dolgoztak, és most elmondanák, hogy mennyire aggódnak a megszakított alkotmány és megszakított történetiségnél... Szóval, az a helyzet, hogy a Jobbik azt tudja önöknek javasolni, hogy lettek volna azért bátrak 2011-ben is. Ugyanis 2011-ben erről volt egy vita, a Jobbik akkor is támogatta önmagában a vármegye intézményének a bevezetését, és azóta is, ismételten jelzem, támogatjuk ennek az intézménynek a visszavezetését. Talán ez a legkevesebb, sőt ez egyáltalán nem probléma ezzel a javaslattal. Így hát azt tudom mondani önöknek, hogy ezen a ponton, ha lesz külön szavazás róla, a mi támogatásunkat biztos bírják. A főispánnal kapcsolatosan viszont már úgy vagyunk, illetve úgy gondolom, és összességében a javaslatról is azt lehet elmondani, hogy valamifajta aránytévesztése az elmúlt időszak legfontosabb problémáinak és egy módon egy méltánytalan terelése is a jelenlegi helyzetnek. Ugyanis Magyarországnak és talán a tizenegyedik Alaptörvény-módosításnak is ez kellene hogy a fókuszában álljon, arra kellene reagálnia, hogy egy gazdasági válságnak a küszöbén vagy egyébként már a közepén tartunk, 400 forintot meghaladó euróárfolyammal, két számjegyű inflációval, és mindeközben a kormány ezt tétlenül nézi, és a parlamentben olyan viták zajlanak, hogy a vármegyéket vagy a főispánokat milyen módon hozzuk vissza. Erről természetesen legitim mód van, hogy vitázzunk, azonban a magyar emberek érdeke, és ebben jobboldali konzervatív jobbikosként úgy gondolom, hogy vitázni kellene, és talán a legfontosabb vitákat ebben kellene lefolytatni, az emberek mindennapi megélhetésének a válsága és az ezt követő, a legkisebb kisvállalkozókat is követő krízis és ennek a kezelése kellene hogy fő fókuszban legyen.

Next

/
Thumbnails
Contents