Országgyűlési Napló - 2022. évi nyári rendkívüli ülésszak

2022. június 24. péntek - 16. szám - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK: - RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár:

358 szinten az egyháznak és az államnak el kell válnia, mégpedig azért, hogy mindkettő tökéletesen el tudja látni a feladatát. Én támogatok minden olyan törekvést, tényleg azt tudom mondani, amely az egyházak működését elősegíti. Számomra is ezek fontosak, és azt gondolom, hogy nagyon sok baloldali ember számára, főleg a vidéki emberek számára a hitük megélése, gyakorlása kiemelten fontos feladat. De azt is el kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik éppen nem tartoznak egyházakhoz vagy felekezetekhez, az ő érdekeiket, az ő elveiket is természetesen tiszteletben kell tartani, hiszen az állam feladata az, hogy az állampolgárok érdekeit képviselje. Én csak bízni tudok abban, és tényleg kérni tudom a képviselőtársak támogatását. Kis megyéről van szó, és elnézést kérek, hogy kifejezetten Nógrádról beszélek, hisz nekem az a szívügyem, de ettől függetlenül a teljes vidéken, Északkelet-Magyarországon és más területeken is szükség van nagyobb mértékű beruházásokra. Ennek a kis megyének nagyon sok támogatásra van szüksége, és én ezért is említem meg többször a megye nevét, akár a város nevét. Ezért is kívánom azt, hogy a 2023-as költségvetésben legyenek olyan részek, amelyeknek ténylegesen, láthatóan, politikai oldaltól függetlenül, figyelembe véve a másik oldal szándékait is, tényleg az emberek életének a javítása a céljuk; szülessenek olyan döntések, amelyek mindenki megelégedésére szolgálnak. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a DK soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Rétvári Bence miniszterhelyettes úrnak. Parancsoljon! RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretnék gyorsan reagálni és helyre tenni pár állítást, amit képviselő úr mondott a szegénységgel kapcsolatban, amelyek egyáltalán nem állják meg a helyüket, és ezt nem én mondom, meg nem magyar szervek mondják, hanem az Eurostat. Ön arról beszélt, ami egy fontos kérdés, és valóban egy állam fokmérője, hogy a gyermekek mennyire nőnek fel szegénységben, és mennyire nem. Mivel ez egy fontos kérdés, és mindnyájunk számára a legfontosabb a saját gyermekünk is, meg nyilván a gyermekek is, ezért fontos, hogy helyre tegyük azt, amit ön mondott. Hadd idézzem önnek itt az Eurostat mutatóit európai szinten és magyar szinten egyaránt! 2010-ben az Eurostat szerint az Unióban a 18 éven aluliak aránya, akik szegénységgel vagy társadalmi kirekesztettséggel veszélyeztetettek, tehát akik olyan családban nőnek fel, ahol fennáll a szegénység kockázata, ezen gyerekek aránya 27,3 százalék volt azEurópai Unióban, Magyarországon pedig 38,7 az Eurostat szerint 2010-ben. Ez még nem feltétlenül a szegény gyerek, hanem a szegénységgel veszélyeztetett gyerek, tehát a legbővebb csoport, akit nézhetek a gyerekek közül. Az Unióban is ez szerencsére csökkent 27,3 százalékról 23,2 százalékra, de Magyarországon sokkal radikálisabban csökkent, Magyarországon 38,7 százalékról 17,7 százalékra csökkent az Eurostat szerint. Tehát míg 2010-ben az európai 27 százalékkal szemben nálunk 38 százalék volt a szegénységgel veszélyeztetett gyerekek száma, addig ez egy évtized alatt az uniós szint alá csökkent, az Unióban 23 százalék, nálunk 17,7. Tehát nemcsak, hogy behoztuk a lemaradásunkat, ami az Unió átlagához képest volt, hanem azt értük el egy évtized alatt, hogy kevesebb gyerek van kitéve a szegénység kockázatának, mint általában Európában. Ezért, kérem, ne mondja azt, hogy Magyarországon a legnagyobb a szegénység a gyermekek között, hogyha az Eurostat szerint nemcsak, hogy nem a legnagyobb, hanem még, hála istennek, a biztonságosabb felébe tartozunk az Uniónak. De rengeteg dimenzióban vizsgálják a szegénységet, a társadalmi kirekesztődést, nyomort, anyagi nehézséget, alacsony jövedelmet a statisztikusok, és az összeset szeretném önnek itt elmondani, amelyek az elmúlt években releváns mutatók. Van egy olyan dimenziója a szegénységnek, hogy szegénység és társadalmi kirekesztődés veszélye. Erről beszéltünk az előbb is. Itt is nagy léptékű csökkenés volt, ami pozitív változás. Van a súlyos anyagi deprivációban élők száma. Ez azt jelenti, hogy gondot okoznak a napi kiadások, ha nagyobbak, tehát nem a kis napi kiadások, hanem a nagyobb napi kiadások. Itt ezeknek a gyerekeknek az aránya 30 százalékról 11 százalékra csökkent, tehát közel harmadáról körülbelül a tizedére a gyerekeknek. Relatív jövedelmi szegénység: ön is bizonyára ismeri, a mediánjövedelem 60 százalékánál kisebb jövedelemből élők tartoznak ide, tehát ahol kicsi a család anyagi bevétele, ez 23 százalékról 11,9 százalékra csökkent. Az alacsony munkaintenzitású családban élők aránya 14,8 százalékról 5 százalékra csökkent. Ez az utóbbi talán az egyik legfontosabb, mert innen indulunk ki. Mert miért javultak ezek a mutatók? Nem önmaguktól, nem véletlenül, hanem pontosan azért, mert egymillióval több ember dolgozik. Ön utalt arra a felszólalásában, hogy több vagy kevesebb a szociális juttatás. Ha egymillióval több ember dolgozik, akkor az az egymillió ember már nem szorul rá a szociális juttatásra, vagy kevesebbre szorul rá, mert lehet, hogy alacsony a jövedelme, és mellette, mondjuk, természetben rászorul valamilyen gyógyszertámogatásra vagy lakhatási támogatásra, de ha egymillióval több ember dolgozik, akkor nyilván kevesebb embernek van szüksége szociális támogatásra. Emellett persze növeltük a támogatások jellegét, ha csak arra gondolok, hogy a gyerekétkeztetésre 30 milliárd környékéről most már 100 milliárdra növeltük a támogatásokat, bővítjük a jogosulti kört, meg mégiscsak az otthonápolásra is 15 milliárd helyett most már 60 milliárd forint környéki összeget fordítunk, tehát amikor