Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak

2022. május 10. kedd - 3. szám - Magyarország Alaptörvényének tizedik módosításáról , valamint a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - NACSA LŐRINC (KDNP):

75 Hajnal képviselőtársamnak jelezném, hogy az egyik választó, Varga Judit pont önhöz fordult egy szívességért, hogy támogassa az Alaptörvény módosítását. Ezt hiányolta, hogy forduljanak önhöz a választók. Hát, miniszter asszony elmondta az expozéjában 15 percen keresztül, hogy miért fontos ez az alaptörvény-módosítás. (Szabó Szabolcs: Kisebbségben van, az a baj!) A lisszaboni szerződésre szeretném fölhívni a képviselő úr figyelmét, hogy azt Gyurcsány Ferencék fogadták el, tehát a szövetségeseihez forduljon, hogyha a lisszaboni szerződésről szeretne egyezkedni. Föltette a kérdést a képviselő úr, hogy milyen a jó kormányzás. A jó kormányzás olyan, aminek a végén a kormánypártok választást nyernek, mert bebizonyították azt, hogy méltóak az emberek bizalmára, hogy jót tettek az emberekkel, hogy segítették az embereket. Ez volt jellemző az április 3-ai választásra, mert mi azt mondtuk előtte is, és azóta is azt mondjuk, hogy vannak ilyen viták, vállalni kell ezeket a vitákat önökkel is, vállalni kell Brüsszellel is, vállalni kell mindenkivel, de akkor is a magyar emberek érdeke az első, és hogyha önök azt mondják - az önök Gyöngyösi Márton barátja, Jávor Benedek barátja -, hogy milyen jók ezek az szankciók, milyen jók az olajembargó döntései, akkor mi azt mondjuk, hogy márpedig ez ellenkezik a magyar emberek érdekével, ezért ne fogadjuk el ezeket. Sajnálom, hogy önöknek megint nem sikerült elhatárolódni a politikustársaiktól, és megint csak nem sikerült azt mondani, hogy igen, nem támogatjuk az olajembargót - tisztán, egyértelműen és világosan -, mert az önök brüsszeli barátai és az önök brüsszeli párttársai odakint pont ennek az ellenkezőjét mondják, és szerintem ez szomorú. Örülök, hogy végre a magyar megélhetési problémákról szólnak, tegnap Tordai Bence a Várban élők megélhetési problémáiról beszélt, ön most a Hegyvidéken élők megélhetési problémáiról, de azért tekintsünk ennél egy kicsit kijjebb! A Körúton kívül is van világ, tisztelt képviselő úr! Érdemes az egész magyarság, az összmagyarság problémáit figyelembe venni. A szocialisták kifogásolták a vitát, de aztán gyorsan eltűntek. Tisztelt Képviselőtársaim! Az a helyzet, hogy nem játék egy ilyen háború a szomszéd országban. Nem lehet ezt félvállról venni! És nem lehet ezt olyan módon, olyan könnyelműen elintézni, ahogy önök ezt elintézik. (13.20) És az, hogy önök kétségbe vonják a magyar hatóságok legmagasabb szakértelmét, például a menekültválság kezelésében, az, hogy Arató Gergely és Gréczy Zsolt bólogat, nemmel bólogat, hogy nem mi láttuk el lakosságarányosan a legtöbb menekültet, pedig így van, tisztelt képviselő úr... (Arató Gergely: Ti fogadtátok be! Ti fogadtátok be valamennyit!) Így van, tisztelt képviselő úr, mi láttuk el lakosságarányosan a legtöbb menekültet. Azzal, hogy önök azt mondják, hogy a magyar állam nem reagált jól, kétségbe vonják a honvédek, a rendőrök, a mentősök, a közigazgatásban dolgozók munkáját. Ha jártak volna önök a magyar-ukrán határon, akkor látták volna azt az összefogást, amiben az állami szervek, az önkormányzatok, az egyházak és a civil szervezetek mind-mind kivették a részüket, és ami egy olyan szívet melengető összefogás volt, ami, azt gondolom, hogy ráfér erre az országra, és ami, azt gondolom, hogy nagyon­nagyon példaértékű. Ha megnézik az Ukrajnával szomszédos többi országot, ehhez hasonló társadalmi összefogást ott sem látnak, tisztelt képviselőtársaim. Úgyhogy én arra kérem önöket, hogy óvatosabban fogalmazzanak akkor, amikor arról beszélnek, hogy az állam milyen kudarcot vallott a menekültek ellátásában, meg mennyire nem reagált időben. Nem így volt, tisztelt képviselőtársaim. Az első naptól fogva ott voltak az állami szervek, ott voltak az önkormányzatok, az egyházak és a civil szervezetek, és nemcsak, hogy helytálltak, hanem most is helytállnak, ezekben a napokban, ezekben az órákban is. A mostani törvényjavaslat, ami az Alaptörvényt módosítaná, azért szükséges, mert egy háború következményeit sosem tudjuk és sosem látjuk előre. Azt sem láttuk előre, hogy háború fog bekövetkezni a szomszédunkban. Mi annak örülnénk legjobban, ha mihamarabb véget érne, és akkor nem lenne szükség erre, nem kellene bevezetni, nem kellene később, bármikor. Én annak örülnék, ha soha nem lenne háború az elkövetkezendő időszakban a szomszédunkban. De ezt nem tudhatjuk, mint ahogy azt sem tudhattuk, hogy ez a háború ki fog-e törni vagy nem. És az a helyzet, hogy egy háborúnak olyan megjósolhatatlanok a következményei, akár humanitárius következményei, akár gazdasági következményei, amire igenis fel kell készülni, amire igenis cselekvőképesnek kell lenni, erősnek kell lenni, határozottnak kell lenni. És amikor önök mindig azt pedzegetik, hogy akkor ki kinek az oldalán áll, akkor egyszerűen nem tudják fölfogni azt, hogy mi a magyarok oldalán szeretnénk állni. Jobban tennék, hogyha önök is a magyarok oldalára állnának, és nem különböző Twitter-üzenetekből meg brüsszeli bizottsági sajtótájékoztatókból tudnák meg a saját véleményüket, mert ideje lenne végre annak, hogy a magyar érdekeket tegyék az első helyre, hogy ebben a háborúban és ebben a konfliktusban is és minden más nemzetközi konfliktusban is a magyarok oldalára álljanak. Mi mindent meg fogunk tenni, mint ahogy eddig is mindent megtettünk azért, hogy béke legyen. Nekünk három alapállításunk volt a háború elején, és azóta is ehhez tartjuk magunkat: legyen mihamarabb béke, és mi maradjunk ki a háborúból; mindenki, aki segítségre szorul, azon segítünk, és minden Ukrajnából menekülőt ellátunk; és a harmadik, hogy ne a magyarok fizessék meg a háború árát. Mind a hármat azóta is tartjuk, azóta is így teszünk, a cselekvésünket ez a három alapelv határozza meg, és a jövőben is így fogunk tenni. Én arra kérem önöket, hogy ezt ne akadályozzák, hanem inkább segítsék ezt a munkát, hogy kimaradjunk a háborúból, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents