Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak
2022. június 7. kedd - 8. szám - Az ülésnap bezárása
374 függetlenségét. A B kategóriára minősítés azt jelenti, hogy a magyar ombudsman ezentúl nem rendelkezik szavazati joggal, és nem viselhet tisztséget a világszövetség ülésein, és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának munkájában sem vehet részt aktívan. De talán sokkal elkeserítőbb az üzenet felénk, magyarok felé, a magyar állampolgárok felé, ugyanis a B kategóriába sorolás azt jelenti, hogy a magyar ombudsmanunk leszerepelt. Ne is csodálkozzunk, hiszen amikor kellett volna, nem teljesítette az Alaptörvényben előírt kötelezettségét! Nem intézkedett, amikor az úgynevezett lex Gyöngyöspata-törvénnyel mintegy jogi gettót vezettek be, nem kérte számon a homofóbbá eltérített pedofilellenes törvény szövegének egyértelműségét, és azt, hogy alkalmas-e az emberi jogok megsértésére. Nem szólalt fel, amikor egy magát a parlamentben is képviseltető párt elnöke Magyarország legnagyobb kisebbségét biológiai fegyverhez hasonlította, nem utolsósorban rendben találta, amikor a tanárokat megfosztották a sztrájkhoz való alapjoguktól. Tisztelt Képviselőtársaim! Bebizonyosodott, hogy az Alaptörvényben átalakított ombudsmani intézményrendszer nem lett sikeres. Ezért abban kérem a támogatásukat, hogy újra különböző szakterületű, egymástól független és egyenrangú ombudsmanok lássák el az alapjogok védelmét. Kérem, hogy a politika végre vonuljon ki az ombudsman rendszeréből. Hogy ez megvalósuljon, pozíciómból fakadó és minden törvény adta lehetőségemet igyekezni fogok kihasználni, legyen az törvénymódosító javaslat vagy felszólalások sokasága. Amennyiben ez nem valósul meg, igaznak látom Márai Sándor megállapítását - idézem -: „Pogány és barbár nép maradtunk, cilinderrel a fejünkön és feszülettel a kezünkben.” Köszönöm szépen. (Varju László tapsol.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Megköszönöm egész napi munkájukat. Az ülésnap bezárása Az Országgyűlés holnap reggel 9 órakor folytatja ülését. Az ülésnapot bezárom, mindenkinek szép és jó éjszakát kívánok! (Az ülésnap 19 óra 32 perckor ért véget.) Hiszékeny Dezsős. k. Szabó Sándor s. k. jegyzõjegyzõ Dr. Szûcs Lajos s. k. Dr. Vinnai Gyõzõ s. k. jegyzõjegyzõ A kiadvány hiteléül: Dr. Bárány Tibor az Országgyűlés Hivatala törvényhozási főigazgató-helyettese