Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak

2022. június 7. kedd - 8. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - VARGA ZOLTÁN (DK):

369 Egyre gyakoribb az adott esetekben akár emberekre is veszélyt jelentő vadállatok felbukkanása lakott területen, és ilyen esetek kezelésére nincs megnyugtató eljárás. Ha elkerülhetetlen, a megoldás lehet a kilövésük is, erre van is kidolgozott szabály, amit a hegyvidéki esetben, úgy tűnik, hogy többszörösen megszegtek, ám mégiscsak embertelen eljárás jámbor és veszélytelen állatokat lelőni, és ilyen értelemben kismalacokat elpusztítani. A vizsgálat, mint említettem, zajlik. A belterületen lévő vaddisznók jellemzően egyébként - még az is előfordul - életvitelszerűen ott tartózkodnak. Nem a környező erdőterületekről érkeztek, tévednek oda, a városba, hanem már urbanizálódtak, és vannak egyedek, amelyek egyébként több generáció óta élnek városi környezetben. Stressztűrő képességük növekedett, azaz kialakult egy olyan helyzet, hogy egyébként nem zavarja őket az ugató kutya, a sikító flex, és így élnek együtt az emberekkel. (19.00) A jelenlegi szabályozás a település belterületén történő vad elejtésének, befogásának feladatát nem ruházza senkire sem. A szükséges engedélyt a területileg illetékes rendőrhatóság jogosult egyébként kiadni. A belterületi vad problémájának kezelésére az önkormányzatok jelenleg alkalmazhatnak jogosultsággal rendelkező specialistákat, például mezőőrt, vagy állatok befogására specializálódott vállalkozót alkalmazhatnak. Újpesten van állat- és természetvédelmi őrszolgálat, mely többéves, elismert szakmai tapasztalattal és az állatok befogásához szükséges technikai feltételekkel is rendelkezik. Az újpesti állat- és természetvédelmi őrszolgálat stratégiai partnerként szorosan együttműködik a rendőrséggel, a Fővárosi Önkormányzattal és az Újpesti Közterület-felügyelettel. Amennyiben a belterületi vadakkal kapcsolatos problémák elhárítására az állatvédelmi őrszolgálat jogszabályi felhatalmazást kapna, a vadak elejtése helyett a befogás lenne az elsődleges, és ilyen módon elkerülhetővé válna, hogy a belterületi vadak indokolatlanul kerüljenek leölésre. A vadak védelméről szóló törvényben, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló ’96. évi törvényben és a végrehajtásra vonatkozó FVM-rendeletekben szerepel jelenleg is, hogy a vad elfogásánál kíméletesen kell eljárni, annak testi épségét és egészségét nem veszélyeztető eszközt kell alkalmazni. A vad mozgásképtelenségét okozó befogása esetén haladéktalanul gondoskodni kell annak állategészségügyi ellátásáról. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az állatok védel-me érdekében kívántam szót emelni, hogy a szabályozatlanság megszüntetésével tegyünk meg mindent, hogy ezek az irányelvek valóban érvényesülni tudjanak, és vigyázzunk a velünk együtt élő élőlényekre. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a DK soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ugyancsak a DK képviselőcsoportjából jelentkezett napirend utáni felszólalásra Varga Zoltán képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. VARGA ZOLTÁN (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Debreceni vagyok, és büszke debreceni vagyok, ezért bátran kijelenthetem, hogy Debrecen nem lehet egy újabb Göd. Debreceniként meg fogjuk őrizni Debrecen város tisztaságát, Debrecen város környezetét és a Debrecen körüli földeket is, bármi is történik. Pedig Debrecen város fideszes vezetői és képviselői, sőt a kormány tagjai is győzelmi indulókat fújnak arról, amikor Debrecenben megjelennek, hogy általuk fejlődik a város, Debrecen. De milyen fejlődésnek tekinthető az, kérdezem én: ha a város, sőt az ország legjobb és legértékesebb földjeit bizniszelik el, betonozzák le különböző autóipari multik céljainak megfelelően? És mondanom sem kell, hogy például már most is éveket csúszik a kormány zászlóshajó beruházása, a BMW-gyár építése is. Az ország költségvetését máris sok száz milliárd forinttal terheli meg a beruházás előkészítése, a földek kisajátítása és a szükséges infrastruktúra megteremtése. De lassan az is kiderül sajnos, hogy a kezdetekkor még akár 10 ezer új munkahellyel kecsegtető gyárba a BMW-menedzsment tervei szerint mára kizárólag az új, teljesen robotizált elektromos platform gyártását hozzák majd Debrecenbe, ami így viszont alig ezer vagy még kevesebb dolgozó foglalkoztatását vetíti előre. Ezt is természetesen akkor, ha minden az új papírforma szerint fog alakulni, tehát ha megáll a gazdasági recesszió, és a járműgyártók - közte a BMW is a jelenleg ismert zuhanó kereslet és az eladások meredek csökkenése mellett is - meg tudják ezt fordítani, és mindezeken túl úrrá tudnak lenni a csiphiányon vagy akár az acélgyártás háború okozta válságán is. De hogy ez így lesz-e vagy nem, ezt nem tudhatjuk. Azt viszont igen, hogy a BMW mellett természetesen a globális járműgyártás többi szereplői is keresik a lehetőséget, hogy mindinkább az európai piac közelében, a lehető legolcsóbb munkaerővel, viszonylag kevés befektetéssel tudjanak új gyártóbázisokat és gyárakat létrehozni. Ebben különösen az élen járnak most a kínai tőkeerős befektetők, látjuk ezt nagyon jól nemcsak az országban, hanem Debrecenben is, akik olyan gazdasági, politikai környezetet és országokat preferálnak a saját céljaik érdekének megfelelően, ahol gyengébb a dolgozók érdekérvényesítő képessége, és ráadásul az adott kormány, hát, hogy is mondjam, kissé rugalmasan áll például az európai környezetvédelmi szabályozókhoz is. Ezért nem is csodálkozhatunk sem az országban, sem mi Debrecenben sem azon a híren, amit a kormány megmondóemberei mellett már Debrecen város fideszes helytartói is sejtetnek, lebegtetnek hosszú-hosszú hetek óta, mely szerint Debrecenben épülhet fel a globális akkumulátorpiac legnagyobb szereplőjének, a kínai CATL-nek a legújabb európai gyártóbázisa egy hatalmas, 45 hektáros területen a debreceni Déli Ipari Parkban, és természetesen mondanom sem kell, hogy megint az ország, a város legjobb földjein.

Next

/
Thumbnails
Contents