Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak

2022. május 9. hétfő - 2. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - BENCZE JÁNOS (Jobbik):

27 A jogok mellé természetesen komoly kötelezettségek is társultak, ez pedig a katonai szolgálat volt: a jászkunok háború idején kötelesek voltak a királyi korona alatt hadba vonulni, ők biztosították a nádor fizetését, aki a főbírájuk volt. A török hódoltság után a bécsi udvar komoly pénzügyi zavarban volt, anyagi gondokkal küzdött, pénzre volt szüksége, ezért I. Lipót császár elhatározta, hogy a Jászkunságot, benne a Jászságot, a Nagykunságot, a Kiskunságot áruba bocsátja, és ezt el is adja. 1702-ben született az a tragikus döntés, amelyben az uralkodó 500 ezer rajnai forintért eladta a Jászkunság területét a német lovagrendnek. Az adásvétel a fennálló törvények értelmében is jogtalan volt, a kiváltságos területeket ugyanis nem lehetett elidegeníteni. A kerületben évtizedeket átívelő mozgalom alakult ki a jogainak visszaszerzése érdekében, több éves gyűjtés volt. Évtizednyi munkának az eredménye volt, hogy kölcsönökből és a gyűjtésből sikerült összeszedni mindazt az 575 ezer, majdnem 576 ezer forintra nőtt összeget, amely az akkori források szerint Magyarország költségvetésével összemérhető nagyságú volt, amelyet sikerült megfizetni. 1745. május 6-a tehát Mária Terézia redemptiórólszóló diplomájának aláírása okán mindannyiunk számára egy jeles nap volt, amely visszaállította a szabad jászok és a kunok örökös kiváltságát, azaz szabad tisztviselő-, lelkészválasztást, pallosjogot, révtől, vámoktól és földesúri szolgálatoktól való mentességet. 2014-ben az Országgyűlés az itt lévő Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselőknek a kezdeményezésére május 6-át nemzeti jászkun emléknappá nyilvánította, amikor is a jászkun hármas kerület, a Jászság, Kiskunság és Nagykunság önmegváltására emlékezünk. Az évforduló alkalmat ad, hogy kifejezzük az elődök iránt érzett tiszteletünket, erősítve a jelenbeli összetartozásunkat, és egy újabb megemlékezésre ad lehetőséget. De lehetőséget ad arra is, hogy átnézzük, illetve áttekintsük, hogy milyen üzenete van a mára vonatkozóan a redemptiónak. Ez mutatja azt a ragaszkodást, mutatja azt a szabadsághoz fűzött vágyat, amely egy országot és egy országrészt irányított, és amelynek most is vezetnie kell a magyarokat. Nemcsak Jász-Nagykun-Szolnok megyében - ahogy a neve is kifejezi, ennek nagyobb része e terület -, nemcsak a Jászságban és a Nagykunságban, hanem az ország területén meg tudja mutatni, hogy hiába tartozik valaki pénzügyileg valakihez, hiába adják el a királynak vagy a kastélyban élő személynek a területeit, adják oda jogait, a népnek azért mégiscsak a saját kezében van az ereje. Klasszikusokat idézve: a hatalom a népé; erre hívja fel a figyelmet a jászok, a nagykunok, illetve a kiskunok évszázadokkal ezelőtti függetlenségért vívott saját küzdelme. Az egyik fő kérdés még természetesen az lehet, hogy a jelen jogszabályok között van-e lehetőség vagy van-e bármilyen olyan mód, amely valamilyen módon az autonómia irányába mutat. Nagyon sok olyan modern kezdeményezést láttunk országokon belül, amely egyes területeknek, egyes népcsoportoknak külön kiváltságot adott, legyen szó akár kulturális, akár gazdasági önállóságról. (15.20) Gondoltunk arra is, hogy a megyén belüli vagy a megyéken átívelő egyes területeknek a saját autonóm vagy a saját döntéshozatali jogainak a visszakapása feletti gondolkodás elindulhat. Én úgy gondolom, a modern Magyarországon, egy európai Magyarországon indulhat arról diskurzus, hogy milyen pluszjogosítványok és milyen önálló, autonóm lehetőségei vannak a Jászságnak, a Nagykunságnak, a Kiskunságnak, és miként tudnak a jövőben ebbe az irányba elmozdulni. Én örömmel fejezem ki a hálámat, hogy a mai napom felszólalhattam ezen jeles nap alkalmából. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és a DK soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Lukács László György képviselő úr. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bencze János, a Jobbik képviselője: „Legyőzik-e a kátyúk a 2/3-ot?” címmel. Öné a szó, Bencze képviselő úr. BENCZE JÁNOS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Friss országgyűlési képviselőként örömmel töltött el, hogy Áder János beszédét élőben hallgathattam itt, a Parlament nemes falai között, és meghallgathattuk azt a felsorolást, hogy Magyarországon mennyi szép és jó dolog történt az elmúlt ciklusban, mennyi mindenre lehetünk büszkék: kastélyprogram, számtalan látnivaló határon innen és határon túl. Körbekérdeztem a frakciótársaimat, hogy én nem érzem, hogy hevesebben dobog a szívem dagadó mellkasomban, vagy ők sem érzik. És higgyék el, háromgyermekes családapaként tudom, milyen jó egy ilyen családi program, beülni az autóba, elmenni, megmutatni a gyerekeknek a büszkeséget, az ország szép épületeit, ám ez csak akkor lehetséges, ha van hozzá infrastruktúránk, hogyha az országnak egy olyan szerencsés részén születtünk, ahol megfelelő úthálózat van hozzá, például egy olyan szerencsés településen. Akik ismerik és járják a vidéket, pontosan tudják, hogy Magyarországon vannak olyan falvak, ahonnan mindössze egy út vezet ki, és ugyanaz vezet be. Ezeket úgy hívják, hogy zsákfalvak. Az ilyen zsákfalvakban élő emberek számára egy összekötő út magát a világot fogja jelenteni és az életet. Az elmúlt 12 évben a mi környékünkön minimális mennyiségű ilyen épült, mondhatni azt, hogy semennyi. Az elmúlt 12 év azt is bebizonyította, hogy igenis tudunk utat építeni, még ha jócskán a piaci ár fölött is, de megéri úttal foglalkozni, és ugyanezt mutatja nekünk az elmúlt napok történése, a 35 évre kiadott autópálya-koncesszió. És épp itt az idő, hogy az állami források végre ne elkerüljék a vidéket, hanem megtalálják a magyar vidéket. Van olyan település a választókerületemben, ahol szó szerint pár száz méter úton múlik az ott lakók boldogsága.