Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak

2022. március 10. csütörtök - 234. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - BENCSIK JÁNOS (független):

211 szabályoknak a törvényekbe iktatása, és az ellenzéknek a lenézése, hogy talán nem veszik észre ezeket az eldugott bombákat, természetesen a mai napnak is témája volt. Nagyon nagy büszkeség volt számomra itt lenni mint országgyűlési képviselő. De azt gondolom, hogy nem mehetünk el soha amellett, hogy megköveteljük a közösségünktől, megköveteljük a képviselőtársainktól, megköveteljük a politikusoktól, hogy saját maguknál jobban egy dolgot szeressenek, ez pedig az a nép, amelyet képviselnek. Nem élhetünk buborékban, nem vonatkoztathatunk el attól a társadalomtól, amely bennünket ideküldött, és akik bennünk bíztak. Meg kell mondjam, képviselőtársaim, hogy az elmúlt időszak azt eredményezte, hogy a magyar társadalomban rendkívüli bizonytalanság van. És ahogy Mikszáth Kálmán jogelődünk mondta, a bizonytalanság megöli az emberben a szellemet. (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Képviselőtársaim! Ne segítsük a társadalom bizalmatlanságát, és igyekezzünk azért, hogy a jövőben is ők úgy érezzék, hogy minket érdemesen küldtek ide! Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bencsik János képviselő úr: „A polgári Magyarországról” címmel. Öné a szó ötperces időkeretben. BENCSIK JÁNOS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az utolsó felszólalásom a magyar Országgyűlésben, és bárcsak békésebb időben tarthatnám! A szomszédunkban egy véres háború dúl, emberek milliói válnak egyik napról a másikra földönfutókká, a világ pedig dermedten figyeli az orosz agresszió újabb és újabb megnyilvánulásait. Egy ilyen pillanatban alapvetés lenne, hogy legalább a nemzeti egység látszatát megpróbáljuk fenntartani. Ezért arra kérem önöket - és most különösen az ellenzéki képviselőtársaimhoz fordulok -, hogy ezekben a vészterhes időkben tanúsítsunk mindannyian önmérsékletet. Lehet és van is miért kritizálni a kormány külpolitikáját, kezdve a túlárazott lélegeztetőgép-beszerzésektől, az autokratikus, diktatórikus vezetőkkel való túlzott barátkozáson át egészen az Európai Unióval való konfliktusok kiélezéséig, ezek mind-mind jogos kritikák, én jómagam is és a Polgári Válasz is több alkalommal is bíráltuk emiatt a kormányt. De most, amikor a kormány végre azt teszi, ami egy ilyen helyzetben elvárható és amit tenni kell - hogy most kényszer hatása alatt vagy sem, azt most hagyjuk, mert ebből a szempontból mindegy -, egy ilyen helyzetben azt sulykolni, hogy a magyar kormány nem ítélte el az agressziót, nem állt a nyugati szövetségesei mellé, az a valóságnak az eltagadása, a magyar választók félrevezetése. Magyarország most ebben a helyzetben nem folytat hintapolitikát, nem folytat kettős beszédet, ahogy önök fogalmaztak, hanem pontosan azt teszi, ami a helyes, és amit eddig mi is sürgettünk, elvártunk és számonkértünk. Tudom, hogy választási kampány van, és ilyenkor mindenki szeret erőseket mondani, de nagyon kérem, értsék meg, hogy ebben a helyzetben minden egyes megszólalás, ami az ország nemzetközi megítélésén ront, az súlyos felelőtlenség, és minden olyan mondat, amely hazánkat egy olyan országnak állítja be, amely még a kritikus helyzetekben is megbízhatatlan, akiben még a háború idején sem lehet megbízni, az bizony beláthatatlan károkat okoz. Vagy amikor Márki-Zay Péter azt mondja, hogy a kárpátaljai magyarok inkább oroszpártiak, belegondoltak abba, hogy milyen károkat okoz ez, és hogy milyen célkeresztet rajzol ez több tízezer magyar honfitársunk homlokára a határ túloldalán? A jelek szerint nem. Vagy ha igen, akkor arra kérem önöket, hogy beszéljenek vele, próbálják vele megértetni azt, hogy ilyen életveszélyes helyzetben ezeknek a szavaknak nagyon nagy, életveszélyes súlya van. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt 12 év kormányzati ciklusának a történelmi megítélése az utánunk jövő nemzedékek feladata. Hogy a tankönyvekben milyen kép fog kirajzolódni erről a korszakról, azt most még nem tudhatjuk. De egy dologban biztos vagyok, hogy ezek a kihagyott lehetőség évei voltak. A magyar politikát foglyul ejtette és nem ereszti a XX. század, miközben a jelen kihívásaira nemhogy válaszaink nincsenek, de még érdemi, kulturált vitát sem tudtunk egymással folytatni erről. Fogalmunk sincs, hogy mit fogunk kezdeni azzal a helyzettel, amikor a robotizáció és a mesterséges intelligencia rárúgja az ajtót a munkavállalókra és a magyar munkaadókra. Vagy mit fogunk kezdeni egy olyan világban, ahol az algoritmusok már jobban ismerik a gyerekeinket és bennünket is, mint mi saját magunkat. Vagy elképzelésünk sincs arról sem, hogy a technikai szingularitás hogyan szolgálhatná a világot és az emberiséget úgy, hogy közben az egész világunk a felismerhetetlenségig embertelenné válna. Végül, de nem utolsósorban, hogy hogyan tudjuk megóvni a bolygónkat és benne a Kárpát-medencét, ennek az ökológiai rendszerét úgy, hogy az még a mi életünkben és a gyermekeink életében is élhető maradjon. És ez bizony több mint bűn, ez hiba, olyan hiba, amit egyszer önökön számon fognak kérni. Itt és most az utolsó parlamenti beszédemben búcsúzóul csak a reményt tudom megfogalmazni, hogy az utánunk jövőknek még lehetőség adatik pótolni azokat a mulasztásokat, amelyeket ez a politikai generáció elkövetett. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, s köszönöm szépen, hogy az elmúlt három évben itt, a magyar Országgyűlésben hazámat és a nemzetemet szolgálhattam. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)