Országgyűlési Napló - 2022. évi tavaszi ülésszak

2022. március 10. csütörtök - 234. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):

206 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy az ma itt nagyon gyakran elhangzott, valóban, ezen ciklus utolsó plenáris ülését éljük meg, illetve az van ma. Ilyenkor a legtöbb képviselőtársam, ha lehetősége van rá, visszagondol a négy, a nyolc évre, vagy ahány parlamenti ciklus óta képviselő, a múltra, felidézzük a gondolatainkat. Sajnos azonban az élet eléggé rossz rendező mostanság. Én is beszélhettem volna az elmúlt két évről, a felszólalásaimról, de sajnos megint az önkormányzatok védelmében kell felszólalnom. Helyzet van, baj van, látjuk, tudjuk. Ha baj van, segíteni kell. Azt látjuk, hogy segítenek a civilek, segítenek az egyszerű magyar emberek, cégek, önkormányzatok, mindenki a menekülthullámot látván. Ahogy említettem, igen, nagy vállalásokat tesznek az önkormányzatok is egy pandémia után. Az én körzetemben három önkormányzat készült fel menekült testvéreink fogadására. Ercsiben már körülbelül 40-50 ember napok óta el van szállásolva az iskolákban. Dunaújváros egy két éve nem használt kollégiumi épületet alakított át önköltségen, hogy 50 embert biztosan fogadni tudjunk, napokon belül érkeznek oda is. Megtudtam, hogy Adony is felkészült menekültek fogadására, bár a menekültek, akiket oda szántak, még nem érkeztek meg. Tehát látszik, hogy az önkormányzatok felkészültek, az önkormányzatok segíteni szeretnének. Ugyanakkor ezeknek a vészhelyzeteknek, említsünk akár egy nagy árvizet, az a tulajdonságuk, hogy tudjuk, meddig tartanak körülbelül. Ebben a vészhelyzetben viszont nem tudjuk, és ez a legnagyobb probléma, hogy meddig fog tartani ez a helyzet. Nem tudjuk, hogy ha befogad az önkormányzat 50 főt, akkor róluk egy hónapig, két hónapig, fél évig, egy évig, két évig kell-e gondoskodni, óriási pénzeket felemésztve. Ugyan nincs a körzetemben, de közvetlen Dunaújváros szomszédságában van Baracs. Baracs 3500 fős település. Napokon keresztül 42 embert tartottak el a lakók, ezt a 42 embert szétszedve, egy részüket küldték volna Adonyba. Ez egy 3500 fős településnek óriási teher, de még Dunaújvárosnak is, ha hosszú távra kell berendezkednie, óriási anyagi terhet jelent ezeknek az embereknek az ellátása. Gondolok itt akár napi egyszeri meleg étkezésre, hideg reggelire, hideg vacsorára, gondolva arra, hogy a mi óvodáinkból kell megoldani azt, hogy a gyerekekkel foglalkozva legyen, és foglalkozzunk a pszichés állapotukkal is. Nekünk kell megoldani a tisztálkodási eszközöket, nekünk kell mindent megoldani. Tilki Attila képviselőtársam előbb nagyon sorolta, hogy mennyi civil és milyen szervezetek segítenek a menekültek ellátásában és fogadásában. Csak egyet nem mondott el Tilki képviselőtársam: hogy a kormány mikor kezd anyagilag segíteni azokon az önkormányzatokon, akik befogadnak menekülteket. Nem azt kell felsorolni, hogy hány civil segít. Nagyon köszönjük a segítségüket. Nem azt kell felsorolni, hogy hány vállalat biztosít adományokat, nem azt kell felsorolni, hogy hány tonna élelmiszert tudunk - hála istennek - elszállítani határon túlra és határon innen a menekültek számára, hanem azt várják az önkormányzati vezetők, hogy mikor nyit meg a kormányzat egy alapot, amely a felmerülő költségeket fedezi az önkormányzatok számára. Ez egy óriási kérdés. Erre kellene mihamarabb választ adniuk. Most hadd mondjak el egy számot, amely engem felháborít! Önök Magyarország legnagyobb humanitárius segítségéről beszélnek 600 millió forint értékben. Nemrég járt városunkban Rákay Philip, 4500 millió forintot kap a filmjére. Szerintem ezt nem kell árnyalnom, nem kell magyaráznom. Végezetül, remélem, utoljára ellenzéki parlamenti képviselőként: maradok a körzetem szolgája. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője: „Meddig még?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ebben a parlamenti ciklusban utoljára fogom Európa legkegyetlenebb kormányának címezni a szavaimat. Többen számonkértek, ki baráti hangnemben, ki egy kicsit ellenségesebben, hogy miért nevezem én ezt a kormányt Európában a legkegyetlenebbnek. Valóban, ez a jelző 2014-15-ben még az én eszköztáramban sem szerepelt, ugyanakkor már az akkori ciklus első éveiben elkezdtük járni a kilakoltatási eseményeket, és igyekeztünk jogsegélyt biztosítani a családoknak, a mi politikai közösségünkben számosan, akár a tárgyalótermekben, akár a terepen igyekeztek mindenfajta segítséget megadni azoknak, akik szükséget szenvedtek, és akiket egyébként a Fidesz-kormányok folytatólagosan magukra hagytak. Azzal szembesültünk, hogy az egész Európai Uniót figyelembe véve arányaiban itt hagyják cserben a legtöbb családot, és arányaiban Magyarországon kerül az utcára a legtöbb család. Végeztünk egy egyszerű számítást a mostanában a hírek homlokterébe kerülő végrehajtók adatainak összesítése által, és arra jutottunk, hogy több mint 21 ezer kilakoltatásra került sor 2010 óta, és az egymást követő Orbán-kormányok sajnálatos módon kvótákat állapítottak meg, tehát előre meghatározták, hogy negyedévente hány magyart dobhatnak ki a saját otthonából. Eközben, mint ismeretes, lepaktáltak a bankokkal, azt kell mondanunk, hogy a bankok oldalára állván minden esetben olyan árfolyamot határoztak meg, olyan feltételeket hoztak össze, amelyek a bankok érdekeit képviselik, a károsultakat pedig egyedül hagyták az út szélén. Azt is láthatjuk ezenközben, hogy a lakhatás egy óriási társadalmi katasztrófahelyzetté nőtte ki magát. 2010 óta több mint egymillióval nőtt azon honfitársaink száma, akik lakhatási gondokkal, lakhatási szegénységgel küszködnek, és évente több mint százezer ingatlant kellene felújítani, jelesül jó részüket mélyfelújítani is. Ehhez