Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. november 10. szerda - 222. szám - Az egykori Rozmaring Mezőgazdasági Termelőszövetkezet működési területén kárpótlásra váró személyek helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): - ELNÖK: - FONT SÁNDOR (Fidesz): - ELNÖK: - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): - ELNÖK:

919 fogja tárgyalni az összes mezőgazdasági tárgyú törvényt, a bizottság részéről is van lehetőség módosító indítvány benyújtására, ha addig az érdekegyeztető fórum által felvetett kérdések és a jogi lehetőség ezt engedélyezi. Tehát minden, ami a jobbító szándékot és a kárpótlandók maximális kielégítését jelenti, arra a minisztérium és az agrárbizottságunk készen áll. Én el tudom képzelni, hogy lesz olyan kérés, amire egyszerűen azt kell mondani, hogy a jelen helyzetben ezt nem tudjuk megtenni, pedig mindent meg szeretnénk tenni az ő érdekükben. Én nagyon bízom abban, hogy ez a sánta kárpótlás, ami a solymáriakat érinti, mégis pontot tesz az ő 30 éves kálváriájuk végére, ha nem más, akkor mi most ehhez járuljunk hozzá, és annak a lehetőségét, hogy ők dönthetnek pénzbeni vagy természetbeni kárpótlásról, ezt nekik kell eldönteni majd. Nem egyszerű kérdés, de ennél többet és jobbat létezhetetlen, hogy most bárki a részükre, feléjük ígérjen. Nyilvánvaló, hogy támogatni szeretnénk ezt a törvényt. Köszönöm figyelmüket. ELNÖK: Köszönöm szépen, Font Sándor képviselő úr. Két percre megadom a szót Magyar Zoltán képviselő úrnak, Jobbik. MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Csak azért kértem szót, mert mind miniszter úr az expozéban, mind pedig Font Sándor bizottsági elnök úr kitért arra, hogy lehet, hogy lesznek csalódott érintettek, akik a kompenzációt termőföldben szeretnék megkapni, de nem fogják tudni, mert Solymár térsé-gében erre nem lesz mód, esetleg majd olyan területet lesznek kénytelenek elfogadni, ami, mondjuk, jóval távolabb található az ő szülőföldjüktől. Azért kitérnék arra, hogy ennek nemcsak az lehet az oka, hogy természetvédelmi területté lett nyilvánítva a volt solymári termelőszövetkezet földjének egy jelentős része, és ezért ez értelemszerűen csökkenti azon földterület részét, ahol ez kialakítható és kiadható, hanem az is oka lehet, hogy mondjuk, a magyar állam privatizálta a térségben lévő termőföldeket. Ugye, milyen jó lett volna, ha nem adják el az állami földek jelentős részét, és most például erre a célra is fel lehetne ajánlani a solymáriaknak, főleg azoknak, akik, ugye, termőföldet szeretnének kapni, teljesen joggal. Ezt csak azért kívántam megjegyezni, mert mi már akkor, a termőföld privatizációjának idején elmondtuk, hogy lesznek ilyen ügyek, akár a csereföldek kapcsán is, amikor nagyon jó lenne, ha az államnak lenne mozgástere. Köszönöm. ELNÖK: Köszönöm szépen. További felszólalásra senki nem jelentkezett. Az általános vitát... Illetve közben megnyomta a gombot Font Sándor mezőgazdasági bizottsági elnök úr. FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én sajnálom, hogy politikai vetületet hozunk ide be ehhez a kőkemény történelmi és szakmai ügyet tárgyaló törvénytervezethez. Én csak annyit szeretnék mondani Magyar Zoltán alelnök úrnak, hogy ilyen felvetésre, hogy milyen jó lett volna, ha, és akkor most nem lenne úgy, én is azt mondanám, hogy milyen jó lett volna, hogyha az önök mostani baloldali szövetségeseinek az élő elődjei törvénytelenül nem vették volna el ’47 után a gazdáktól a tulajdonaikat, nem verik őket téeszbe, és akkor nem kellett volna az első szabadon választott kormánynak, az Antall-kormánynak egyáltalán a kárpótlás gondolatával foglalkozni. Tetszenek érteni? Mert ez onnan eredeztetődik, ami ’47 és ’50 között történt itt, Magyarországon. Teljesen értelmetlen ezek után az ilyen típusú felvetés, én nem is fogok viszonválaszolni, bármilyen reflexió is jön a kérdésemre. A jelenlegi helyzetben a lehető legjobb megoldást akarjuk a solymári jogos kárpótlásra váróknak. Ez a szándékunk, ezt nem tudja senki sem felülírni, ezt meg fogjuk mutatni ezzel a törvénnyel és a még esetleg befogadható módosító indítványokkal. ELNÖK: Köszönöm szépen, Font Sándor képviselő úr. Két percre Magyar Zoltán képviselő úrnak adom meg a szót. MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm. Elnök úrral egyetértünk abban, hogy a világháborúk utáni államosítás egy szörnyű tragédia volt, aminek a következményeit a mai napig szenvedjük. Tehát ebben teljes mértékben egyetértünk, és örülök, hogy nem tudta megcáfolni azt sem, hogy az állami földprivatizáció kitolt a solymári érintettekkel, hiszen most, akik szeretnének termőföldet kapni mint jogosultak, azok valószínűleg nem fognak kapni a térségben, lehet, hogy csak jóval távolabb, emiatt. Tehát akkor elmondhatjuk, hogy ez a jelenlegi kormánynak is bűne. Ettől függetlenül természetesen támogatjuk a jogszabályt, ahogy elmondtam korábban, csak jelezni kívántam, hogy nyilvánvalóan az államnak sokkal nagyobb mozgástere lett volna e tekintetben, ha nem privatizálják ezeket a földeket. Köszönöm. ELNÖK: Köszönöm szépen. További felszólalásra senki nem jelentkezett, az általános vitát lezárom.

Next

/
Thumbnails
Contents