Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. november 10. szerda - 222. szám - Az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (független):

886 elmondani, hogy Európában a termesztett élelmiszernövényeinknek a 77-80 százaléka méhbeporzású, és egészen egyszerűen innentől kezdve nem megoldható a kontinens élelmezése a beporzók nélkül. Van egy másik, nagyon fontos magyar aspektusa is ennek a történetnek. Ez konkrétan a méztermelés. Nyugodtan mondhatjuk minden nagyképűség nélkül, hogy méznagyhatalom, méztermelő nagyhatalom vagyunk. Rengeteg olyan magyar család van, aki kifejezetten mézet termel, és nagyon régóta panaszkodnak a vegyszerek miatt, hogy egyszerűen nincsenek tekintettel a méhekre és az ő munkájukra azok az emberek, akik hagyják ezeket a vegyszereket folyamatosan létezni. Az egyik állandó küzdelmünk a biológiai szúnyogirtással kapcsolatos. A deltametrint folyamatosan a fejünkre szórják, és nemcsak a mi fejünkre, hanem a méhek fejére is. Egyébként ez azért érdekes történet, mert elvileg európai uniós szinten most már a légből történő kiszórását tiltanák, de a veszélyhelyzet alatt valamiért ezt újra engedélyezték, egy kiskaput megtalálva. A másik, ami nagyon fontos, és amiről nagyon fontos beszélnünk, az a neonikotinoidok felhasználása. Ez egy olyan vegyszer, ami bizonyítottan károsítja a méheket élettani hatásukban, tehát nem úgy fejlődnek a méhek, gyűjtögetési szokásaik megváltoznak, egyszerűen nem tudnak úgy tájékozódni, és a táplálkozásuk is megváltozik. Tehát mindenképpen nagyon erősen károsítja őket. És egyébként az elővigyázatosság elve alapján, ha valamilyen vegyszerről bebizonyosodik, hogy az rossz az állatoknak, az tiltólistára kell hogy kerüljön, ezeket az agrokemikáliákat vagy mezőgazdasági vegyszereket egyáltalán nem szabadna használni. Az Európai Unió meg is tette a kötelességét. Úgy tudom, 2013-ban próbálkoztak először egy szűkebb körű tiltással, ’18-tól be is tiltották. És itt van az, hogy Magyarország szégyenszemre azon országok közé tartozik, amelynek kormánya ’18 óta - és ez a Fidesz-KDNP-kormány - azért lobbizik, hogy Magyarországon ezeket a neonikotinoidokat lehessen használni a mezőgazdaságban. Ez több, mint problémás, hogy ez az iránya még mindig a magyar kormánynak. Nagyon furcsa indoklások vannak, próbáltam bevinni a Mezőgazdasági bizottság elé egy ilyen tiltást korábban, és egyszerűen olyan érveket kaptam válaszul, amelyek vagy nem igazak, vagy nem korszerűek. Mondjuk, azt mondják, hogy nincsenek kutatások Magyarországon. Egyrészt miért nincsenek? Tehát akkor legyenek! Másrészt pedig hogyha külföldön vannak, és bebizonyították, hogy a méhekre károsak, akkor mondják meg nekem, hogy milyen olyan sajátos hungarikum van itt Magyarországon, ami megvédi a magyar méheket a neonikotinoidoktól; a külföldieket nem sikerült. Ami itt nagyon fontos, hogy külföldi országok vagy az Európai Közösségben lévő többi ország nagyon jól elboldogul e nélkül a vegyszer nélkül, nem omlott össze a mezőgazdasági termelése. Tehát itt is egy olyan rendszerhibáról van szó, amit itt cipelünk magunkkal, és nem változtatunk rajta, mert valaki ott a kormány háza táján azt gondolja, hogy a deltametrinek mellett a neonikotinoidok is kellenek nekünk ahhoz, hogy itt mezőgazdasági művelés menjen. Nem, nem kell, nem ez a helyzet! Úgyhogy tisztelettel kérem önöket, hogy változtassanak ezen. Ha tehát állatvédelemről beszélünk - nagyon helyesen és nagyon fontosan -, akkor van ennek egy olyan szelete, amit beporzóvédelemnek nevezünk. A méhek is állatok, függünk tőlük, szükségünk van rájuk, és szerintem is van a Btk.-n túl világ, söprögessünk egy kicsit a saját házunk előtt! Azt gondolom, hogy aki a kormányban illetékes, az az ügyben lépjen. Nagyon fontosnak tartom azt is elmondani, hogy van egy kormánypárti szövetségesünk ebben az egész ügyben, ugyanis felkaptam rá a fejemet, és el is mentettem minden létező módon azt az információt, hogy Nagy István agrárminiszter aláírta azt az egyébként sikeres európai polgári kezdeményezést, ami kőkeményen kiebrudalná az ilyen méhgyilkos és sok szempontból veszélyes mérgeket a mezőgazdaságból. Nagyon helyesen, az Európai Közösségnek van is egy biodiverzitási stratégiája, ami egyébként 2030-ra 50 százalékkal a növényvédő szereket, 20 százalékkal pedig a műtrágyákat is visszafogná. Ezzel párhuzamosan negyedével emelné az ökológiai gazdálkodás arányát az Európai Közösség területén. Néztem önöknek egy adatot, csak hogy el tudjuk helyezni magunkat, hogy hol járunk mi ökológiai gazdálkodás terén. Ez borzasztó fontos, mert a természetben minden mindennel összefügg. És akkor, hogyha védjük a méheket, az azt is jelenti, hogy olyan mezőgazdasági módokat helyezünk előtérbe, ami méhbarát vagy beporzóbarát, és visszaszorítjuk azokat, ami meg gyilkolja őket. A vetésváltás, az ökológiai területek gazdaságon belüli növelése, a biogazdálkodási módszerek támogatása csupa ilyen méhbarát módszer. Érdekes 2019-es adat az Európai Statisztikai Hivataltól: első helyen - ha ökológiai gazdálkodást nézünk a mezőgazdaságon belül - Ausztria áll, 25,3 százalékkal. Itt vannak, tőlünk nem messze, és ők az elsők. Mi megint sereghajtók vagyunk. Van egy olyan blokk, hogy 6 százaléknál kevesebb az ökológiai gazdálkodással rendelkező országok köre. Magyarország idetartozik, nálunk 5,7 százalék a részesedése az ökológiai gazdálkodásnak a mezőgazdaságból. Tényleg a skála két végén van Ausztria és Magyarország, holott szomszédos ország vagyunk. Tehát nyilvánvaló, hogy itt kormányzási problémáról van szó, nem arról van szó, hogy Ausztria egy másik bolygón lenne. Úgyhogy én azon a véleményen vagyok mindenkivel, aki a parlamentnek ezen a térfelén ül, mert konkrétan ez a közös ellenzéki programunkban is benne van, hogy széles körű hazai programot kell indítani annak érdekében, hogy ezt a bizonyos európai uniós biodiverzitási stratégiát eredményesen végre tudjuk hajtani Magyarországon. És ebben kőkeményen benne van a gazdálkodók bevonása és az ő érdekeltté tételük, és benne van a civilekkel való

Next

/
Thumbnails
Contents