Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. szeptember 20. hétfő - 211. szám - Balczó Zoltán (Jobbik) - a pénzügyminiszternek - „Hogyan veszi figyelembe a kormányzat az MNB elnökének a gazdaságpolitikára vonatkozó megállapításait?” címmel - ELNÖK: - BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik):

79 A tervezési szakaszt megelőzően, 2017. november 30-án környezetvédelmi engedélyt kapott a beruházás. Azóta elkészült a megvalósíthatósági tanulmány is, mely dokumentumok alapján kezdték meg az engedélyes tervek készítését. A baloldal által 2009-ben leállított megvalósítási folyamattal szemben a módosított nyomvonalon az érintett önkormányzatok és a Baranya megyei önkormányzat a települési és környezetvédelmi érdekeket figyelembe véve elfogadták a gyorsforgalmi út tervezett nyomvonalát. Egyéni választókerületemben, Baranya megye 4. számú választókerületében a választókerület szempontjából kiemelten fontos, hogy a megyeszékhely és Szigetvár között, Szentlőrinc érintésével megépüljön az M60-as gyorsforgalmi út első szakasza, majd azt követően a Szigetvár-Barcs közötti szakasz az országhatárig. Tisztelettel kérdezem államtitkár urat, milyen stádiumban van az M60-as gyorsforgalmi út építési beruházásának előkészítése Pécs és Szigetvár között, Szentlőrinc érintésével. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Schanda Tamás államtitkár úr válaszol önnek. Parancsoljon, államtitkár úr! SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány kiemelt feladatának tartja a közlekedési hálózatok folyamatos bővítését és fejlesztését. Ez nagy feladat, hiszen a baloldali kormányok a közúthálózat fejlesztését is elmulasztották. Ennek esett áldozatul az ön által említett M60-as gyorsforgalmi út megépítése is. A nemzeti polgári kormány stratégiai célja a megyei jogú városok bekötése a gyorsforgalmi úthálózatba, az autópályák és autóutak elvezetése az országhatárokig, a technológiai és ipari központok elérhetőségének javítása. Kiemelt cél továbbá, hogy az ország bármely településéről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos útszakasz, valamint a helyi életminőség javítása érdekében a települések belterületét tehermentesítő utak megépítése is fontos célkitűzésünk és feladatunk. Tisztelt Képviselő Úr! Az ön hathatós képviselői munkájának is köszönhetően az M60-as gyorsforgalmi út fejlesztése megkezdődött. A mintegy 70 kilométer hosszú útszakasz kiépítése első ütemben Pécstől Szigetvárig, második ütemben pedig Szigetvártól Barcsig valósulhat meg, mindez ráadásul hazai forrásból, köszönhetően a magyar emberek és a magyar vállalkozások munkájának. Tájékoztatom, tisztelt képviselő úr, arról is, hogy jelenleg a Pécs-Szigetvár közötti szakasz előkészítése folyik. Az engedélyezési tervhez a tervezői szerződést 2020 nyarán aláírták, a jogerős építési engedély megszerzése pedig 2022 első negyedévében várható. Tehát ha a polgári nemzeti oldalon múlik, a tervezett fejlesztések megvalósulnak, hiszen ezek egyaránt fontosak a térségben élő családoknak, akik ezáltal könnyebben és biztonságosabban közlekedhetnek, valamint a helyi vállalkozásoknak is, mert minden egyes elkészült útszakasz (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) versenyképesebbé teszi őket, illetve termékeiket és szolgáltatásaikat. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) Balczó Zoltán (Jobbik) - a pénzügyminiszternek - „Hogyan veszi figyelembe a kormányzat az MNB elnökének a gazdaságpolitikára vonatkozó megállapításait?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Balczó Zoltán képviselő úr, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: „Hogyan veszi figyelembe a kormányzat az MNB elnökének a gazdaságpolitikára vonatkozó megállapításait?” címmel. Tisztelt Képviselő Úr! Tájékoztatom önt, hogy Tállai András államtitkár úr fog önnek válaszolni. Parancsoljon! Balczó Zoltán képviselő urat illeti a szó. BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Matolcsy György az elmúlt időszakban többször értékelte kritikusan a kormány gazdaságpolitikáját, szerinte hiba volt megszüntetni a Nemzetgazdasági Minisztériumot, és a gazdaságpolitika irányítását a pénzügyminiszterre bízni. Nem lehet az éves költségvetési érdek a gazdaságpolitika iránytűje. Szerinte Magyarország nem rendelkezik hosszú távú versenyképességi programmal. Ebből is következik, hogy amíg 1998 és

Next

/
Thumbnails
Contents