Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. november 9. kedd - 221. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):

756 Nem volt olyan év, hogyha jól emlékszem a statisztikai adatokra, hogy egymilliárd forintnál többet költöttek volna a határon túli magyarok támogatására összességében, minden határon túli terület vonatkozásában. Most meg azt tudjuk elmondani, hogy nincs olyan év, amikor ez a támogatási összeg százmilliárd forint alatt lenne. Tehát százszorosa a most a határon túli magyarok támogatására fordított összeg annak az összegnek, amit önök ugyanerre a célra fordítani kívántak. (Arató Gergely közbeszól.) Tehát ez jól jelzi azt az álszentséget, ami végigsütött, átsütött az ön felszólalásán. Önöket egyáltalán nem érdekli a határon túli magyarok ügye. Kapaszkodni próbálnak bizonyos kérdésekbe; kapaszkodni próbálnak, mert a támogatottságuk nem úgy áll, ahogy kellene, és ezért szeretnének politikai tőkét kovácsolni a határon túli magyarok kérdéséből. De mi ezt határozottan visszautasítjuk. Szerintem a magyar nemzetnek nem arra van szüksége, hogy magyar embereket magyar emberek ellen fordítsunk, hanem éppen ellenkezőleg: a nemzeti összetartozást kellene erősíteni, és minden politikai erőnek, pártpolitikai hovatartozástól függetlenül ezért kellene dolgoznia. Egyébként pedig kifejezetten szánalmas ez az ügy abból a szempontból is, hogy teljesen egyértelmű, hogy a Városháza eladásának előkészítésével kapcsolatos gomolygó balhéról szeretnék elterelni a figyelmet. (Arató Gergely: Honnan?) Onnan, arról szeretnék elterelni a figyelmet. 2010 előtt is ezt csinálták. Megpróbáltak eladni vagy ellopni - az önök számára ez a kettő ugyanaz (Arató Gergely: Magadból indulsz ki! - Dr. Rétvári Bence: 4-es metró! - Zaj. - Az elnök csenget.) - mindent, ami mozdítható, sőt azt is, ami nem volt mozdítható. És ugyanezt csinálják a Városházán, ahova 2019-ben visszakerültek. Ezt nem fogjuk hagyni. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Orbán Balázs államtitkár úr. Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP képviselő asszonya: „Aktuális kérdésekről” címmel. Öné a szó, képviselő asszony. BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársak! 1978. július 25-én született meg a világon az első lombikbébi, aki most már több mint 43 éves; Magyarországon 1988. augusztus 24-én, tehát több mint 33 éves az első magyar lombikbébi. Nagyon örülök, hogy Hohn Krisztina képviselőtársam felhívta az örökbefogadás fontosságára a figyelmet, mert akinek nem lehet már semmilyen módon gyermeke, ez az utolsó lehetőség, amikor gyermeket nevelhet. De az, akinek egészségügyi problémája van és kezelni tudják, az a legvégső esetben, ugyebár, lombikprogramon vehet részt. 2019 után a kormány nagyban átalakította a lombikkezelések rendszerét, és kimondhatjuk, hogy nemcsak a világban, hanem Magyarországon is az egyik legnagyobb kihívás az, hogy hogyan fogjuk kezelni a népességfogyást, népességcsökkenést. Döbbenten állt a szakma is és maguk az érintettek is az előtt, hogy a kormány ilyen módon próbálja átalakítani, nyúl bele ebbe a rendszerbe. Magyarországon 2019 előtt vagy 2020 előtt lehetett állami intézményekben és magánintézményekben is lombikkezelést és inszeminációs kezeléseket igénybe venni. A mai napig nem kaptunk választ arra - sem a szakma, sem az érintettek, sem a politikusok -, hogy mi oka volt ennek a drasztikus beavatkozásnak. Igen, tudjuk, hogy a kormány kommunikációjában azt mondja, hogy voltak visszaélések a magánklinikákon, bár egyetlenegy dokumentummal nem tudták alátámasztani. Hozzáteszem azt is, hogy kijelenteni azt, hogy csak a magánellátásban - és ez Magyarországon az intézményrendszer bármelyik szektorára érvényes - találtak visszaéléseket, én erről azt gondolom, hogy nagyfokú hazugság. A mai napig nem kapok a kérdéseimre választ. Bármilyen kérdést adok be, azt is megfigyelhetjük, hogy ha pozitív válaszokat akarnak eljuttatni a politikusokhoz, az ellenzéki politikusokhoz, akkor Novák Katalin tárcája válaszol, a családokért felelős miniszter asszony, tárca nélküli miniszter. Ha pedig valami necces kérdést tesz fel az ember és próbálnak kitérni a válaszadás elől, akkor bezzeg az EMMI-től, Rétvári Bencétől kapom a válaszokat, mint ahogy most is láthatjuk, hogy a családügyért felelős minisztériumból nincs itt egyetlenegy államtitkár sem. De szeretném megtudni végre, államtitkár úr, hogy arra a kérdésemre ad-e választ - mert évek óta kérdezem -, hogy van-e a kormánynak és intézményeinek beszámolási kötelezettsége, amit törvény ír elő. És ezt most már nemcsak én, politikusként mondom, hanem maguk a kutatók, a szakemberek és maga a KSH vezetősége is elismerte, hogy 2014 óta nem készült Magyarországon olyan jelentés, amely tartalmazná azt, hogy a humánreprodukciós eljárásokra vonatkozó adatok mit tartalmaznak. Ha sikeres lenne az önök átalakítása, akkor, azt gondolom, hogy így lebegtetnék itt a parlamentben is, hogy tessék, képviselő asszony, itt van a jelentés, ennyi gyermekkel született több, elértük az eredményt. Nem értem, hogy 2014 óta ezt a törvényi kötelezettséget miért nem tartják be. A másik, hogy folyamatosan azt kommunikálják, hogy ingyenessé vált Magyarországon a lombikkezelések eljárása. Önök viszont arról nem beszélnek, hogy van egy egészen hosszú folyamat - ezt saját bőrömön is tapasztaltam -, amíg az ember odáig eljut, hogy megállapítják, hogy ténylegesen mi az oka annak, hogy nem tud gyermeket vállalni, hogy nem esik teherbe, és ezen a hosszú úton nagyon-nagyon sok vizsgálaton keresztül kell mennie egy párnak.

Next

/
Thumbnails
Contents