Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak
2021. november 8. hétfő - 220. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK (DR. BRENNER KOLOMAN): - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):
738 fogódzkodjanak meg, tisztelt képviselőtársak - ezen az útszakaszon hetente probléma nélkül elhaladt több mint 4100 autóbusz, merthogy ezen a szakaszon van a város buszpályaudvara is. Az itt lévő szolgáltatásokhoz, boltokhoz eljutott az áru, a munkásjáratok közlekedtek, a város mindvégig működött, nem voltak elviselhetetlen dugók, nem volt ökölrázás. Mit tudok ezek után mondani? Köszönetet. Köszönetet mindenkinek, akinek része volt e vállalkozás sikerében. Köszönetet kell mondanom a közútkezelőnek, a kivitelezőnek, aki mindig határidő előtt, jó minőségben teljesítette feladatát, a Volán-társaságnak, a városnak, a városrendészeknek, akik segítettek betartatni a szabályokat, segítettek a közlekedésben, és valamennyi gyöngyösinek, aki türelemmel, megértéssel fogadta az elkerülhetetlen korlátozásokat, figyelmes volt, körültekintő, segítő volt, hogy sikerre vihessük ezt a beruházást. Mert minden beruházás az együttműködés vizsgája, Gyöngyös pedig jelesre vizsgázott. Köszönöm szépen. ELNÖK (DR. BRENNER KOLOMAN): Köszönjük. Üdvözlöm tisztelt képviselőtársaimat. A következő napirend utáni felszólaló Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője: „A mi városunk, Pécs 75.” címmel. Megadom a szót öt percben. Parancsoljon, frakcióvezető úr! DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti gyásznapon, november 4-én az ’56-os forradalom és szabadságharc hőseire, áldozataira emlékeztünk, fejet hajtottunk mindazok előtt, akik a brutális, óriási túlerővel szemben bátran harcoltak a szabadságért, a hazáért. Engedjék meg, hogy pécsi képviselőként külön is megemlékezzek azokról, akik a legtovább folytatták a fegyveres harcot, akik legtovább vitték a forradalom lángját. Ők voltak a „mecseki láthatatlanok”, Pécs és térsége szabadságharcos hősei, akik november 4. után még hetekig folytatták a fegyveres ellenállást a Mecsekben. Egy nappal a főváros ostromát megelőzően, 1956. november 3-án a túlerő miatt a szovjet hadsereg szinte harcok nélkül vonulhatott be Pécsre. A hír hallatán délelőtt megszületett a jelszó, hogy fel a Mecsekre. A város védelmére szervezett csapatok egy része a Mecsekbe vonult, hogy ott újraszerveződhessen, és az ott állomásozó többi csapattal együtt felmentek a hegyekbe. Egész fiatalok, magyar katonák, diákok, fiatal munkások, mindenre elszánt civilek is gyülekeztek, sokszor napokig étlen-szomjan, korszerűtlen kézifegyverekkel is harcoltak a totális szovjet túlerővel szemben. A vezetőjük dr. Horváth Géza orvos volt, tartalékos tiszt, aki a „Gazda” fedőnevet használta. November 6-án érkezett meg a csapathoz Kubicza János, akit a Ludovikán avattak hadnaggyá, majd a második világháborút századosként fejezte be. Ő volt a csapat legnagyobb katonai tapasztalattal rendelkező tagja, és a Mecseket is jól ismerte, ezért felkérték a csapat katonai vezetőjévé. November 6-án délután érkeztek Vágotpusztára, az előre kiszemelt főhadiszállásra. Itt körülbelül háromszázan lehettek, néhány golyószóróval, géppuskával, puskákkal, de kevés lőszerrel és egy Csepel tehergépkocsival rendelkeztek. November 7-én Vágotpusztán tettek esküt a szabadságharcosok. Innét indították el az akcióikat. A nagy erőfölény tudatában kezdetben a szovjetek elbizakodottak voltak, és komoly veszteségeket szenvedtek. November 5. és 8. között a mecsekiek több támadást megállítottak, az elbeszélések szerint a meredek utakat olajjal öntötték fel, így a lánctalpasok megcsúsztak, és nem tudtak előrehaladni. Ekkor tudták a harckocsikat meglepni és harcképtelenné tenni. Mecsekkapunál egy tankot ki is lőttek, többet visszavonulásra kényszerítettek. Az itteni harcokat Lux Antal vezette. November 5-6-án heves harcok folytak a magaslati úton és a Tettyén. A közeli házakat lőtték a szovjetek annak tudatában, hogy ott rejtőznek a forradalmárok. Hát, nem tévedtek, többen meg is haltak ekkor. November 10-én már sejteni lehetett, hogy a szovjetek tudják a szabadságharcosok tartózkodási helyét. Ekkor úgy döntöttek, hogy áttelepülnek Kisújbányára. November 11-én a magasfigyelő erős páncélosmozgást érzékelt. Szürkületben indultak útnak, a hidasi völgyön keresztül érkeztek Kisújbányára. Estefelé újabb egység érkezett, akik elmondták, hogy indulásuk előtt a szovjet és ávós erők támadást indítottak Vágotpuszta ellen. Összesen körülbelül kétszázan érkeztek meg Kisújbányára. A Kelet-Mecsekben is számtalan pontot érintettek a szabadságharcosok, sok akciót hajtottak végre. Eljutottak a pécsváradi rendőrségre, ahol fegyvereket zsákmányoltak, illetve több esetben is völgyhidakat zártak le. Ez volt az utolsó katonai akciójuk. November 15-én az összes körülményt figyelembe véve úgy döntöttek, hogy visszamennek Vágotpusztára. November 16-ára világossá vált, hogy a Nyugat nem segít a magyar forradalmároknak, nem támogatja a magyar forradalmat, nem küld segítséget. Ekkor Horváth Géza és Kubicza János százados Vágotpusztán összegyűjtötték a maradék harcosokat, felmentették őket az esküjük alól, és feloszlatták a magyar szabadságharcos csoportot. Ennek ellenére november 22-éig 58-an együtt maradtak, és az őket üldöző szovjet csapatok elől Jugoszlávia irányába menekültek. Többen el is hagyták az országot, de néhányan nem bírták az iramot, lemaradtak, míg mások a somogyi
