Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak
2021. november 8. hétfő - 220. szám - Egyes közjogi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - HERCZEG TAMÁS, a Törvényalkotási bizottság előadója:
731 1. A Ház asztalán fekvő törvényjavaslat rendelkezik a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2021. évi XCIX. törvény hatálybalépésének eltérő időpontjáról, amelyet a kellő felkészülési idő alkotmányos követelményére való tekintettel - főszabály szerint - 2021. december 1. napjában határoz meg. 2. A javaslat 2. §-a azonban tételesen felsorolja azt, hogy mely törvényi rendelkezések nem lépnek hatályba. 3. pontként elmondanám, hogy a 3. § pedig rögzíti a törvény azon rendelkezéseit, amelyek kivételesen 2022. január 1-jén lépnek majd hatályba. Szeretném mindehhez hozzáfűzni azt is, hogy a törvényjavaslat - nagyon helyesen - rendezi a szükséges szövegkorrekciókat az időmúlásra való tekintettel. Tisztelt Országgyűlés! Az elhangzottakra tekintettel a benyújtott javaslatot támogatandónak tartom. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Megkérdezem György István államtitkár urat, hogy előterjesztőként kíván-e most szólni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy nem. A kijelölt Igazságügyi bizottság nem állított előadót. Képviselői felszólalások következhetnek. Kíván-e valaki szólni, tisztelt képviselők? (Senki sem jelentkezik.) Megállapítom, hogy nem. A vitát lezárom. Államtitkár úr kívánja-e elmondani a véleményét? (Dr. György István: Igen.) Parancsoljon! DR. GYÖRGY ISTVÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elhangzott sok információ a TAB részéről, ezért csak néhány dologhoz szeretnék hozzászólni, kicsit összefoglaló jelleggel. A tárgyi törvényjavaslat a kivezető törvényben foglalt rendelkezések kapcsán tehát arra tesz javaslatot, hogy a törvény legtöbb rendelkezését módosítás nélkül, a veszélyhelyzet megszűnése előtt hatályba léptesse, a törvény egyes rendelkezéseit ne léptesse hatályba, megint más rendelkezéseit pedig módosított dátummal léptesse hatályba. Az ismertetett felülvizsgálati szempontokat folyamatosan szem előtt kell tartanunk, így a Törvényalkotási bizottság által benyújtott módosító javaslatban is ehhez köthető módosítások kaptak helyet. Eszerint a kivezető törvényben szereplő, a jelenlegi veszélyhelyzet alatt fennálló vagy létrejött támogatási jogviszonyokhoz, továbbá a helyi adózási tárgykörökhöz kapcsolódó átmeneti szabályokat kodifikációs, jogtechnikai szempontból nem indokolt a veszélyhelyzet jelenlegi szakaszában hatályba léptetni, tehát nem szükséges törvényi szintre emelni, mert a vonatkozó időszakra a szabályozást továbbra is elégséges veszélyhelyzeti kormányrendeleti szinten kezelni. Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottakat összefoglalva: a tisztelt Ház előtt fekvő törvényjavaslat a jogszabályi koherenciát teremti meg a kivezető törvény módosításával, amely biztosítja, hogy a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatályba léptetéséről szóló 27/2021. számú kormányrendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnése és a veszélyhelyzeti kormányrendeletek hatályvesztése ne történjen meg anélkül, hogy megfelelő és az időmúlást is kezelő átmeneti rendelkezések kerülnének megalkotásra. Ezért kérem önöket, hogy a törvényjavaslatot támogatni és elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Én is köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor. Egyes közjogi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes közjogi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés T/17147. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Bejelentem, hogy az előterjesztést nemzetiségi napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés. Elsőként a Törvényalkotási bizottság véleményét hallgathatjuk meg. Herczeg Tamás képviselő úr a bizottság előadója. Parancsoljon! HERCZEG TAMÁS, a Törvényalkotási bizottság előadója: