Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. október 19. kedd - 217. szám - Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről:

446 Köszönöm szépen, Harangozó Tamás képviselő úr. Most megadom a szót Sebián-Petrovszki László képviselő úrnak, a DK képviselőcsoportja vezérszónokának. SEBIÁN-PETROVSZKI LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sorrendben most már a harmadik ellenzéki felszólalóként bizonyos területeket, témákat, megjegyzéseket nyilvánvalóan szükséges lesz ismételni, hiszen az előttem felszólaló ellenzéki képviselőtársaim jól rámutattak mind a szakmai, mind a politikai problémákra ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása kapcsán. Mi van itt előttünk ismételten? Megint egy salátatörvény-csomag. Ahogy Gyüre Csaba képviselőtársam elmondta, minden egyes ilyen vitában mindig el szoktuk mondani a kormány képviselőjének, az előterjesztőjének, hogy nem az a baj a salátatörvény-csomagokkal, amikor egy törvénycsomagba beraknak most, ebben az esetben 26 törvény módosítását, ha jól számoltam, és 121 paragrafusig terjedő nagy, monstre szöveget, nem az a baj vele, mert mi valamiért, elvi okokból ellenezzük az ilyet, hanem egész egyszerűen azért, mert sem szakmailag, sem a nyilvánosság számára ezek nem kezelhető helyzetek, vagy pontosabban, a kormány számára nagyon is kezelhető. Hiszen értjük azt, hogy a sok-sok-sok javaslat közé be lehet csúsztatni olyat, amit hátha nem vesz észre sem a nyilvánosság, sem az állampolgárok, illetve el lehet játszani azt a trükköt, most is eljátssza az előterjesztő kormány, hogy minden tíz rossz javaslatra, az ellenzék szempontjából károsnak tartott javaslatra betol egy olyat, amit mi is támogatnánk akár, mert jónak, előremutatónak, hasznosnak tartjuk - most is van ilyen -, és természetesen előállítja azt a politikai csapdahelyzetet, hogy na de akkor mit kezd az ellenzék ezzel a helyzettel. Ismét elmondom, ahogy minden ilyen vitában elmondtam, hogy ha egymással össze nem függő törvényjavaslatokat összepakolunk egy csomagba, az soha semmikor nem fogja azt eredményezni, hogy ez egy átlátható, normális, demokratikus működés legyen, merthogy nem azt a célt szolgálja, de ezt egyébként nem is feltételezem az előterjesztő részéről. Itt most ebben a javaslatban, tehát a 26 törvény módosítása kapcsán azt mondja az előterjesztő, hogy a visszajelzések alapján meg a gyakorlati tapasztalatok alapján van szükség a módosítások jelentős részére. Ez azért sántít, mert jó néhány olyan törvényt nyitunk meg újra itt, és újra fogjuk módosítani, amelyet pár hónapja már módosítottunk, meg azelőtt is módosítottunk. Van olyan törvény, amelyet évente háromszor-négyszer is módosítunk. Egész egyszerűen elképzelhetetlen az, hogy minden egyes pillanatban hirtelen előáll valamiféle ellenállhatatlan erő, ami miatt módosítani kell egy törvényt, nyilván az előkészítési munkában van gond. A kormány egyszerűen képtelen arra, hogy úgy előkészítsen ilyen anyagokat, beadványokat, hogy abban egyszer s mindenkorra összefűzze az addigi tapasztalatot, javítsa, amit javítani kell, és aztán esetleg, netalántán évekig ne kelljen hozzányúlni a dologhoz. Például itt vannak a különböző bíróságokat érintő, a bíróságok működését érintő törvények, aminél különösen fontos lenne, hogy egy stabil, kiszámítható jogrend legyen ebben az országban, és annak fontos alapja lenne, hogy az azt megteremtő vagy megteremteni szándékozó törvényeket nem módosítgatjuk. Például itt is az elmúlt másfél évben, azt hiszem, hatodjára, de lehet, hogy hetedjére módosítjuk azt a törvényt is itt most. Ez nem járja, tisztelt képviselőtársaim, illetve kormánypárti előterjesztő urak. De ugyanúgy fölvetem, amit minden egyes ilyen vitában fel szoktam vetni, hogy ebből a javaslatcsomagból sem derül ki, mint ahogy annyi minden másból sem szokott, csak itt esetleg államtitkár úr megjegyzéséből tudunk következtetni arra, hogy vajon egyeztették-e egyik-másik-harmadik ágát bármiféle szakmai szervezettel, képviselőkkel. Ha már a közjegyzőket érintő módosítás bekerül, akkor ilyenkor a Közjegyzői Kamarával van-e egyeztetve vagy sem. (Dr. Völner Pál bólint.) Most bólint államtitkár úr, ennek örülök, csak minden egyes ilyen vitában kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy előrébb lennénk, ha ez magában az előterjesztésben is valamilyen módon megjelenne. Sem a honlapjukon nincs fenn, sem ebben az előterjesztői szövegben erre nincsen utalás. Ahogy az elején mondtam, ebben a csomagban is tíz rossz javaslatra esik egy jó. Hogy mondjak jót is, és ahogy az előttem szóló képviselőtársam is mondta, Harangozó Tamás, a bírák jubileumi jutalma általunk is egy támogatandó, jó dolog. Ha ezt külön behozták volna, ha ez külön törvényjavaslat lenne itt előttünk, akkor merem állítani, hogy a DK is egyhangúlag megszavazná, de így, hogy belecsomagolták, és mindjárt mondom azokat a pontokat, amelyek olyan súlyúak, amelyek politikailag egész egyszerűen nem vállalhatók, nem képzelhető el a támogatásuk, így természetesen ez az előbb említett konfliktus elő fog állni ennek a törvénynek a szavazása kapcsán is. Két dolgot emelnék ki igazából. Az egyik az, amit szintén említettek előttem képviselőtársaim, hogy két hatóságnak a vezetőjét mostantól nem a miniszterelnök fogja kinevezni, hanem a köztársasági elnök, az a köztársasági elnök, akinek lejár a mandátuma jövő tavasszal. Az ellenzék több módon is kezdeményezte azt, hogy hozzuk olyan helyzetbe az országot, hogy ne történjen az meg, hogy úgy választ a parlament köztársasági elnököt újabb öt évre, hogy egy hónappal később parlamenti választásokra fog sor kerülni, és bizony ám, simán lehetséges - én reménykedem is benne -, hogy hatalomváltásra kerül sor. Magyarán, egy hónappal az állampolgárok véleményének kifejezése előtt a Fidesz még képes lesz bebetonozni valakit a köztársasági elnöki pozícióba újabb öt évre. Ezzel is még egy pozícióba olyan embert helyez tartósan, aki utána meg tudja nehezíteni, sőt meg tudja akadályozni a létrejövő, a jelenlegi ellenzéki

Next

/
Thumbnails
Contents