Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. október 4. hétfő - 215. szám - Földi László (KDNP) - a pénzügyminiszternek - „A korábbi baloldali kormányokkal ellentétben milyen gazdaságpolitikai intézkedésekkel segíti a Kormány a magyar embereket?” címmel - ELNÖK: - FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): - ELNÖK:

309 Köszönöm, államtitkár úr. Azért is tettem fel ezt a kérdést, mert nagyon nagy jelentőségűnek tartom azt, hogy ha egy választás elindul, még akkor is, ha az egy előválasztás, akkor az megfelelő körülmények között zajlódjék le. Ez az ügy is bebizonyította azt, hogy azok a kritikák, amelyek elhangzottak az előválasztással kapcsolatban, jogosak. Valakik ezt előválasztási izének szokták hívni, azt gondolom, ez a legjobb kifejezés e tekintetben. Egyvalamire szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét: Jakab Péter támogatta Ózdon azt a Farkas Péter Barnabást, akinek az elhíresült képe botrányt keltett a sajtóban és a közvélemény előtt is, a saját választókerületemben, Baranyában pedig Alpár György volt az, aki megfenyegetett újságírókat, civileket. Azt tudom önöknek mondani, hogy az egyik jobbikos képviselőjelölt kutya, a másik jobbikos képviselő eb, gyakorlatilag a pénzért és a hatalomért a Jobbik bármire képes Magyarországon. (Z. Kárpát Dániel: Önálló gondolat is lesz benne?) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Képviselő Úr! Ezért a megjegyzéséért figyelmeztetésben részesítem. Egyperces viszonválaszra Pogácsás Tibor államtitkár úrnak adok szót. Parancsoljon! POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Csak megismételni tudom: a kormány a rendőrség munkájára nem gyakorol nyomást, a rendőrség végzi a feladatát, végzi a tevékenységét, a rendőrség mindenkivel szemben egyformán lép fel. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Földi László (KDNP) - a pénzügyminiszternek - „A korábbi baloldali kormányokkal ellentétben milyen gazdaságpolitikai intézkedésekkel segíti a Kormány a magyar embereket?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Földi László képviselő úr, a KDNP képviselője, az Országgyűlés jegyzője, azonnali kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszter úrnak: „A korábbi baloldali kormányokkal ellentétben milyen gazdaságpolitikai intézkedésekkel segíti a Kormány a magyar embereket?” címmel. Tisztelt Képviselő Úr! Miniszter úr, távolléte miatt, válaszadásra Tállai András államtitkár urat jelölte ki. (Földi László jelzésére:) Köszönöm szépen, hogy elfogadja a válaszadó személyét. Földi László képviselő úré, az Országgyűlés jegyzőjéé a szó. FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma Magyarország erős, jól fejlődő gazdasággal rendelkezik, a válság ellenére is kiegyensúlyozott költségvetési politikát folytat. A Fidesz-KDNP-kormány, szemben a korábbi, baloldali kormányokkal, mára komoly eredményeket ért el; ennek alapja a családok támogatása, az adócsökkentés politikája, a beruházás ösztönzése. Az adócsökkentések idén további 600 milliárd forintot hagynak a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál, mert lehet így is kormányozni vagy épp válságot kezelni. És még hogyan lehet? Megszorításokkal, elvonásokkal. A Gyurcsány-kormány idején 12 százalékos volt a munkanélküliség, elvettek egyhavi nyugdíjat, megszüntették az otthonteremtési programot, emelték a gáz és az áram árát, csődközeli helyzetbe kényszerítették az önkormányzatokat. Ehhez képest hogy állunk most? 2010 után a Fidesz-KDNP-kormány egymillió családot szabadított ki a devizacsapdából a hitel forintosításával, a kedvezményes végtörlesztéssel, az árfolyamrögzítéssel és a Nemzeti Eszközkezelővel. A hitelmoratórium valós segítséget nyújtott a munkahelyek és a családok életszínvonalának a megvédésében. Tisztelt Államtitkár Úr! Ezeket az intézkedéseket a baloldal nem szavazta meg, nem támogatta a bankadót vagy a multik különadóját (Z. Kárpát Dániel: Miről beszélsz? Miről beszélsz? Amikor becsicskultatok a bankoknak...), ahogy a jóléti intézkedéseket, az elesett rétegek felemelését szolgáló döntéseinket, az adócsökkentési politikát sem - ehhez konzekvensen ragaszkodott. Nem volt olyan régen, amikor pénzügyi összeomlásba kormányozta a baloldal Magyarországot; a KDNP frakciója nevében is remélem, hogy ez nem ismétlődhet meg. Most a valós problémákra adhatunk hiteles megoldásokat. Ezért kérdezem tisztelettel államtitkár urat, hogy milyen további gazdaságpolitikai intézkedésekkel segíti a magyar kormány a magyar embereket. Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszra Tállai András...

Next

/
Thumbnails
Contents