Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. szeptember 28. kedd - 214. szám - Egyes közjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):

238 Nagyon sokszor előállt az elmúlt tizen-egynéhány évben az a helyzet, hogy mind a kerületi, mind települési, illetőleg megyei vagy fővárosi önkormányzatba is, akár egyéni képviselők az egyéni választókerületekben, akár listákról a megyei, fővárosi közgyűlésbe bejuthattak képviselők, így dupla tisztségeik lehettek. Most ez a javaslat egyrészt nagyon helyesen feloldja azt, hogy aki mindkét szinten listáról jutott mandátumhoz, annak bizony döntenie kell arról, hogy melyik tisztséget kívánja betölteni. De az is tény, hogy van egy olyan része is ennek a javaslatnak, amikor is arról beszélünk, hogy a helyi önkormányzatban valaki egyéni mandátumot szerzett, azaz megnyerte a választókörzetét, és emellett a fővárosi önkormányzatba listáról, kompenzációs listáról bejuthatott. Ilyenkor vajon mi a helyzet? Hiszen ez két, egymással párhuzamosan futó tisztség. Ilyenkor vajon mit kell tenni? Hiszen a munkateher, illetőleg az a fajta kettősség, ami ilyenkor egy képviselő életében a döntésekben bekövetkezhet, ezt hogyan oldjuk fel? Ez a javaslat megtartja azt, hogy aki egyéni mandátumot szerzett, az elfoglalhatja a tisztségét, hiszen azért ez egy egyértelműen az ő személyének szóló és nem az őt delegáló szervezetnek szóló mandátum. És természetesen, ha pedig a fővárosi önkormányzatba bejutott listáról, akkor azt is elfoglalhatja. Azt gondolom, hogy lehetne vitatkozni ezeknek a jogi megoldásán. Én mindenképpen azt gondolom, hogy ez tisztességesebb és jobb, és általában a választások lebonyolításában a mandátumot szerző személyek összeférhetetlenségi szabályaival, illetőleg a dupla tisztségek elkerülésének céljával egybehangzik. Viszont azt gondolom, hogy van ennek a javaslatnak egy olyan része, mármint a javaslat ezen részének van egy része, a 146/G. § módosítása, amelyben arról van szó, hogy ezt a mostani szabályt a 2019. október 13-ai, már lezajlott önkormányzati választások eredményeként mandátumot szerzettek vonatkozásában is alkalmazni kell, amivel nem értek egyet. Egy választást körülvesz egy jogi környezet. Az azon indulók arra számítanak, hogy azon szabályok, amelyek a választás megtörténtekor fennállnak, azok a szabályok garantálják számukra, hogy ha a tisztséget elnyerik, akkor azt végig, amíg maguktól esetleg le nem mondanak vagy el nem haláloznak, be tudják tölteni. (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A visszamenőleges jogalkotás egy rendkívül veszélyes talaj, ha egy jogszabályjavaslatban ez megtörténhet, és ezt a parlament megszavazza, és ezt alkalmazzák, akkor innentől kezdve bármilyen kérdésben visszamenőleges jogalkotásnak indoka van, hiszen már van egy precedens. Különösen egyébként egy olyan helyzetben lévő precedensről beszélünk, amikor - lássuk be! - semmiféle olyan közjogi negatív következményt nem teremt az, hogy a ’19-es választáson mandátumot szerzettek betölthessék végig, ’24-ig a mandátumaikat. Nem indokolja meg a javaslatot előterjesztő azt, hogy erre miért is lenne szükség. És akkor itt van ennek a törvényjavaslatnak viszont az a része, amivel szemben - önök mindannyian tudják - az egész ellenzék elég erőteljesen és egységesen lépett fel az elmúlt időszakban. Az egyetemek fenntartóit alapítványokká teremtették, alapítványokat, közalapítványokat hoztak létre. Az egy más kérdés természetesen, hogy a saját pártbéli pozíciókat betöltő, illetőleg a kormányzatban különböző pozíciókat betöltő embereket raktak jelentősebb részben a kuratóriumokba. Nem lehetett ez ellen mondani, a kormányzat ezt megtehette, viszont ennek a területnek rendkívül érzékeny része, és be kell látni a kormánypárti képviselőtársaimnak és a minisztérium képviselőinek is, hogy okkal mond ellent egy ellenzéki képviselő ennek a módszernek, ahogy az oktatási intézményeket szolgáló ingatlanokat ezeknek az alapítványoknak adják. (11.00) Érthetetlen, hogy egy egyetem miért ne tulajdonolhatná azokat az ingatlanokat, amelyekben az oktatás folyik. Ezt az elmúlt időszakban, amióta ezek a törvényjavaslatok a Ház elé kerülnek, még soha egyetlenegy előadásban sem tudták megindokolni. Egyet látunk, hogy a mindenkori jövőbeni kormányzatokat rendkívül nehéz helyzetbe hozza az, hogy nem az oktatási intézmények tulajdonolják az ő tevékenységük helyére szolgáló ingatlanokat, hanem egy olyan alapítvány, amelynek a kurátorai bármikor is a jövőben olyan döntést hozhatnak, amely ellene mond az oktatás igényeinek, nem szolgálja az oktatási intézmény céljait, sőt politikai perpatvarok kellős közepére terelné az egyetemek létének alapvető intézményrendszerét. Aztán ebben a javaslatban én sem mindent értek. Meg kell mondjam, hogy nekem a Stromfeld Aurél utcai Színészmúzeum az egyik legkedvesebb helyem az országban - nemhogy a városban, az országban -, annak létrehozatala óta én aztán tényleg rendszeres vendége vagyok. Sok ideig be volt zárva, de amikor nyitva volt, van, rendszeres vendége vagyok. Azt gondolom, bár egyértelmű, hogy egy színészmúzeum a valaha élt művészekre emlékező hely, de egyáltalán nem gondolom, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatásához oly mértékben szorosan kapcsolódó múzeumról, intézményről beszélek, ami miatt ennek az alapítványnak ezt tulajdonba meg kell kapnia. Ez a múzeum egy sokkal magasabb rendű érték. Ez a magyar színházkultúra olyan központi helye és eleme, amelyet nem az oktatási intézmény rendszerébe kellene elhelyezni. Érdekes módon, az indoklásban nincs is, s nemcsak az írásbeliben, de a szóbeliben sem volt arra utalás, hogy ez milyen módon kötődik oly mértékben az egyetemhez és az oktatásához, ami miatt ezt a vagyont az alapítvány számára át kell adni.