Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. szeptember 27. hétfő - 213. szám - Az ülésnap megnyitása - Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőkről - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár:

169 láthattuk mindezt, mégpedig azt is láthattuk, hogy teljesen más gyökerű, más civilizációból, más kultúrából, más felekezettel rendelkező milliók illegálisan, ellenőrzés nélkül jutottak be az Európai Unióba. Magyarország, a magyar kormány volt az első, tisztelt képviselőtársaim, aki felhívta ennek a veszélyére a figyelmet, és számtalan fórumon jeleztük a problémát magát. A terrorizmus növekedése, a terrorcselekmények számának a növekedése, a no-go zónák kialakulása és ennek veszélyei, a nők elleni erőszakos fellépések, az egyházi személyek, a papok elleni erőszakos, hogy ne mondjam, gyilkosságok is elkövetésre kerültek, tehát láthatjuk ennek a tényleges veszélyét. A hazai baloldal sajnos a kezdetektől fogva támadta a kerítés megépítését, és annak lebontását követelte. A migrációt álproblémának nevezték, sőt volt, aki odáig ragadtatta magát, hogy csak a Fidesz-KDNP találta ki magát a migrációt, még ilyen kijelentés is volt baloldali politikusok részéről. Legutóbb a Gyurcsány-show egyik részét volt szerencsém végigtekinteni egy sárbogárdi fórumon egy stand-up comedy show formájában, ahol Gyurcsány Ferenc kifejtette, hogy a migrációt ők fenntartással nézik, mert látják, hogy a magyar emberek ezt nem támogatják, ezért tartózkodó álláspontot képviselnek. De ezen továbbment, hiszen Karácsony Gergellyel mondatta ki végül is azt, hogy azért nem kampányolnak ezzel, mert ők továbbra is a bevándorlás pártján állnak, a bevándorlás oldalán állnak, de ezzel nem nyerhetik meg a választást. A KDNP álláspontja a következő: meg kell állítani a migrációt, és oda kell vinni a segítséget, ahol a baj keletkezik, nem pedig behozni azt Európába. Ebben támogatjuk továbbra is a kormányt. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Válaszadásra Németh Szilárd államtitkár úré a szó. NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Mondhatnám azt is, hogy tisztelt Fidesz-KDNP-frakció, mert egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány ellenzéki képviselő maradt a teremben ahhoz a két utolsó napirend előtti hozzászóláshoz, ami valójában a valóságról szól. Mert mit hallgathattunk eddig? Gyakorlatilag öntömjénezés, a Gyurcsány-show nemesítése, a saját maguk dolgaival való foglalkozás és a kormány és a kormánypártok nagyon hitvány gyalázása. Ebből nagyjából összefoglalhattuk annak a néhány hozzászólásnak a lényegét, ami a baloldal részéről itt ma elhangzott. Köszönöm szépen Simicskó István frakcióvezető úrnak, volt honvédelmi miniszternek, aki személyesen is részt vett azokban a feladatokban, amelyeket 2015 után a parlament és a kormány döntései alapján a határ mentén meg kellett tenni, hogy erre a fontos kérdésre rávilágított. Ő mondott nagyon beszédes adatokat, de én egy viszonyszámot is mondanék. Tavaly összességében 46 ezer migránssal szemben kellett intézkedni a magyar határőröknek, a honvédeknek és a rendőröknek. Ez az idén, amit hallhattunk, most már átlépte a 80 ezret szeptember végére, és közel 800 embercsempészt fogtak el. Tavaly ez a szám összesen 285 volt. Folyamatosan emelkedő, minden hétről hétre nagyobb számokat kapunk a statisztikában. Az, hogy ma Magyarországon nincsenek azok az állapotok, amelyekre frakcióvezető úr is utalt - a 2015-ös 400 ezer migráns átrohanása az országon, az autópályák megszállása, a tanyák élhetetlenné tétele, a városokban a közparkok elfoglalása, a vonaton ahogy utaztak; gondolom, mindenki emlékszik erre a rettenetre -, csak annak köszönhető, hogy most, 2021-ben ezt nem kell átélnünk, illetve a jövőre nézve ahogy az afganisztáni helyzetet is említetted, bizony ezek a számok növekedni fognak, nos, hogy nem kell átélnünk, ez csak a mi döntéseinknek, csak a Fidesz-KDNP parlamenti frakciójának és az Orbán Viktor vezette magyar kormány döntéseinek köszönhető, amit egyébként, mondjuk meg őszintén, nagyon könnyen meghoztunk. Ezt a „könnyen”-t akár idézőjelbe is tehetném, de mivel mi konzultáltunk az emberekkel nemzeti konzultáción és népszavazáson, pontosan az emberek azt az álláspontot erősítették meg mindhárom esetben, ami arról szólt, hogy védjük meg az országot, teljesítsük a schengeni kötelezettségünket, és így védjük meg Európát is attól a migránstömegtől, amely ide, a határainkra érkezik. Meghoztuk azokat a döntéseket, aminek következtében a műszaki és a jogi határzár megépült, illetve elkészült. Nagyon erős migrációs törvényeket hoztunk, a kerítést felépítettük, és a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet évek óta fenntartjuk, tehát nemcsak a kerítésnél lehet elfogni bejövő migránsokat, hanem az ország bármely területén, és van is erre szép számmal egyébként példa. Például a csepeli szabadkikötőben már többször kaptak el illegális migránsokat. Azt gondolom, ez eléggé jó mélyen bent van az ország területén. Van itt egy másik veszélyhelyzet: nemcsak az - ha ezek itt visszatérnének a hatalomba 2022-ben -, hogy lebontanák a kerítést, nemcsak az, hogy teljesítenék Brüsszelnek a kötelező kvótás kéréseit, elözönlesztenék az országot migránsokkal, hanem gyakorlatilag még azokat a családtámogatási és a nyugdíjasok megélhetését segítő intézkedéseinket, itt a 13. havi nyugdíj visszaépítésére, a nyugdíjprémiumra, a nyugdíj-kiegészítésre gondolok, a családtámogatási kedvezményekre, a gyermeket nevelők jövőre bevezetendő adó-visszatérítésére, ezeket egyetlenegy tollvonással meg kellene szüntetniük, mert ők nem a magyar gyermekeket, a magyar gyermekeket nevelő családokat tekintik legfontosabbnak ebben az országban, hanem a migránsokat, és ezeknek valamiből lakást, támogatást, ingyenpénzt adni kell. Ezt vonnák el az emberektől, ezért óriási veszély az, hogyha a magyar hazai baloldal, bár

Next

/
Thumbnails
Contents