Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak
2021. szeptember 27. hétfő - 213. szám - Az ülésnap megnyitása - Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőkről - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY (DK):
162 Medgyessy-kormányban, hogy aztán 2021-ben a megújulásról és a rendszerváltás fontosságáról beszéljen. Nyilvánvalóan a baloldalon már több rendszerváltást is túlélt, nem megélt, nem alakított, hanem túlélt, tisztelt képviselő asszony. De jól mutatja az ön esete is azt, és az, hogy pont ön az, aki fölszólal ebben a témakörben, hogy ez igazából tényleg egy megrendezett Gyurcsány-show, ahol a háttéralkuk már mindent eldöntöttek, és nyilvánvalóan ki más lenne a baloldal vezetője, mint Gyurcsány Ferenc. Ki az még, aki annyira tudja befolyásolni, ha kell, zsarolni a saját oldalán lévő párttársait vagy más pártok vezetőit? Az a Gyurcsány Ferenc, akinek csak pár hónapba került az, hogy a D-209-es ügynököt, Medgyessy Pétert is megbuktatta, aki előbb a saját tanácsadójává, majd később miniszterévé tette, és ezzel hálálta meg Gyurcsány Ferenc, miután őt is megbuktatta, hogy átvegye tőle a hatalmat. Mégiscsak hogy gondolnánk, hogy bárki mást ne tudna ugyanígy másodpercek alatt az ujjai köré csavarni vagy kipöckölni a baloldali politikából. Azt pedig az őszödi beszédben hallhattuk, hogy gátlása Gyurcsány Ferencnek nincsen. Ha kell, meghamisítja a költségvetési számokat Brüsszel felé, ha kell, lovasrohamot vezényel a saját népe, a saját nemzete ellen. Ez az a jogállamiság, amiről önök beszélnek, hogy ezt szeretnék visszahozni Magyarországra. Nos, ennek a Gyurcsány Ferencnek semmifajta gátlása nincs. És ez kijön mindennap, nap mint nap. Most legutóbb azt láttuk, hogy egy centiről egy másik ember képébe hogyan kiabált oda és próbálta őt megfenyegetni, aztán rögtön gyorsan magyarázkodniis egy másik videóban. Most Gyurcsány Ferencnek nincs a kezében rendőrség, nincs a kezében vízágyú, nem tud a gumilövedékek kilövésére, a könnygáz kilövésére vagy a lovasrohamra parancsot adni, nincsenek nála Jakab Péter fojtófogást alkalmazó testőrei sem, vagy testőrnek látszó rendezvénybiztosítói, vagy magyarázhatják sokféleképpen. Ezért nem tudott mást tenni, mint odament és odakiabált annak a választónak az arcába, akivel elvileg ők a demokrácia sokszínűségét ünnepelték azon a fórumon, tisztelt képviselő asszony. A saját Facebook-csoportjukban azt írták az előválasztás lebonyolításáról, egy olyanban, ahol még Szabó Timea is talán adminisztrátori pozícióban van, hogy „Kajak ezt hazudjuk az embereknek, hogy külső támadás érte az előválasztás rendszerét? Ne már, ciki, ezt be kell vallani, hogy lefagyott.” Ilyeneket írtak önök, maguk a saját belső fórumaikon, tisztelt képviselő asszony. Ne keltsen más látszatot kifelé! S azt is láttuk és hallottuk, hogy Gyurcsány Ferenc hogyan mondta azt, hogy földönfutóvá fogja tenni azokat, akik értelmiségiként, művészként, ismert emberként a jobboldal mellett kiállnak. Tudja, pár héttel, pár hónappal ezelőtt volt egy megemlékezésünk a Tabánban, ahol a Hortobágyra deportáltakra emlékeztünk. S odajött hozzám egy hölgy, akit körülbelül hároméves korában vittek el a Hortobágyra, és azt mondta remegő hangon, hogy az ő szüleinek is azt mondták a negyvenes évek végén meg az ötvenes évek elején, hogy földönfutóvá fogják őket tenni. És aztán jött egyik nap a fekete autó, volt körülbelül húsz percük, volt negyven kiló lehetőségük, és magukat egy szerelvényen találták, amiről nem tudták, hogy a gulágra megy vagy a Hortobágyra megy. S ő szerencsésebb volt, mert a Hortobágyra ment, és szerencsésebb volt, mert a családjával visszatért. De amikor visszatért, tényleg földönfutó lett. Nemcsak addig a három évig, amíg ott voltak a Hortobágyon, hanem amikor visszajöttek, utána a rendszerváltásig megbélyegzett másodrendű állampolgárok voltak Magyarországon. S azok az emberek, akik annak a rendszernek a haszonélvezői voltak, most ugyanezeket a szavakat mondják, és azt mondják a jobboldaliaknak, hogy földönfutóvá teszünk benneteket. És van, akiben még él ez a reflex, mert emlékszik erre az időre. (13.30) De azt is láthattuk, hogy Vadai Ágnes ruandai példákkal fenyegeti a jobboldaliakat, Fekete-Győr András beront egy szerkesztőségbe, és ott az újságírókat fenyegeti meg. Azt is láttuk, sőt hallhattuk itt Jakab Pétertől a múlt héten, hogy szexuális erőszakkal fenyeget, Szabó Timea rendszeresen mindig börtönnel fenyeget. Tisztelt Képviselő Asszony! Ez az árkok betemetése? Ez a rendszerváltás, amit önök mondanak, hogy egy újabb békés időszak következik Magyarországon? Önök mást sem tesznek, csak folyamatosan gyűlöletet keltenek, abban az időszakban, amikor lenne mire büszkének lennünk Magyarországon. Ha megnézi ön azt, hogy rekordmagas foglalkoztatottság van, rekordalacsony munkanélküliség van Magyarországon, tényleg, olyan mértékben nő a gazdasági össztermék, a magyar emberek munkája, ami Magyarországon tud maradni, mert az önökhöz hasonló (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) baloldali politikusok nem viszik ki külföldre, hogy még adó-visszatérítésre és 13. havi nyugdíjra is lehetőség van. (Arató Gergely: Választás előtt...) Lenne minek örülni, ilyenkor nem gyűlöletkampányt kellene folytatni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Most a DK képviselője, Arató Gergely következik. ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Nagy örömmel látom itt államtitkár uraknak a rettegését az ellenzéki előválasztástól (Derültség az államtitkárok soraiban.), és attól, hogy félmillió ellenzéki választó fogja kiválasztani a legalkalmasabb jelölteket, akik megverik önöket jövőre. Az meg DK-sként külön öröm nekem, hogy azt is látom, hogy mennyire rettegnek Gyurcsány Ferenctől, és ellene harcolnak állandóan. (Dr. Rétvári Bence: Egy ország retteg tőle!) De fölösleges, mert