Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. december 13. hétfő - 230. szám - Egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. FÓNAGY JÁNOS, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára: - ELNÖK:

1497 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. december 9-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról szóló T/17442. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 22 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Ház! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat alapvető célja, hogy az állami vagyon ingyenes átruházásával a közfeladat-ellátásban közreműködő egyházi és civil szervezetek működését segítse. A szabályozás további célja a köztulajdonban álló gazdasági társaság beruházási tevékenységének támogatása, valamint, hogy a jogalkalmazói tapasztalatok alapján az egységes jogértelemzés érdekében szükséges rendelkezéseket megalkossa, és az elmúlt időszakban a nemzeti vagyont, a vagyongazdálkodás szereplőit érintően bekövetkezett változásokat az egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvényeken átvezesse. A javaslat tartalmazza a Steindl Imre-program tízéves története alatt megvalósult, valamint az Agrárminisztérium-épület és az Igazságügyi Palota folyamatban lévő rekonstrukciója során megvalósítandó egyes vagyonelemek tulajdonviszonyait, valamint az építés és bontás során keletkező vissznyereményi anyagok kezelését célzó javaslatot. Célszerű, hogy a közmű- és a közterületi infrastruktúra-elemek - utóbbiak például a burkolatok, közlekedési táblák, a díszvilágítás létesítményei, térbútorok - térítésmentesen az ellátásért felelős tulajdonába kerüljenek. A nemzeti vagyonról szóló törvény módosításának célja a Kossuth Lajos tér és a Vértanúk tere visszaállított arculatának megőrzése és az Országház épülete biztonságos működtetésének biztosítása érdekében az érintett ingatlanok kizárólagos állami vagyoni körbe helyezése, továbbá az emlékművek, emlékhelyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősítése. A Steindl Imre-program keretében az utóbbi években több beruházás is megvalósult a kiemelt nemzeti emlékhelyen és településkép-védelmi környezetében. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elhangzottak ismeretében úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat támogatandó. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm. Most megkérdezem az előterjesztőt, Fónagy János államtitkár urat, kíván-e most szólni. (Dr. Fónagy János: A végén, elnök úr.) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Gazdasági bizottság nem állított előadót. Tisztelt Országgyűlés! Kíván-e valaki hozzászólni? (Senki sem jelentkezik.) Megállapítom, hogy nem. A vitát lezárom. Államtitkár úr, parancsoljon! DR. FÓNAGY JÁNOS, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes tulajdonba adásáról, valamint az egyes otthonteremtési állami feladatok karitatív szervezetek általi átvállalásával összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat egyik kiemelt célja, hogy ingyenes ingatlanjuttatással segítse a „Magyar falu” program által támogatott 5 ezer fős vagy az alatti lakosságszámú települések népességszámának megőrzését, folyamatos növelését, valamint hozzájáruljon a kistelepülések hosszú távú programjának megvalósításához, valamint segítse a felzárkózó települések hosszú távú programjában részt vevőket. A bizottsági előterjesztő részletesen ismertette az anyagot, ezért annak a megismétlésétől, tisztelt képviselőtársaim egyetértését remélve, eltekintek. Megköszönöm a bizottságok támogató szakmai munkáját, ami hozzájárult a törvényjavaslat szövegének pontosításához és szakmai kiegészítéséhez. Mindezek alapján kérem, hogy a törvényjavaslatot és annak összegző módosító javaslatát a holnapi szavazáskor támogatni szíveskedjenek. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a holnapi ülésnapon kerül sor.

Next

/
Thumbnails
Contents