Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak
2021. december 13. hétfő - 230. szám - Egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (független):
1477 A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, aki ezt ismerteti, Héjj Dávid Ádám, a bizottság előadója. Öné a szó, képviselő úr. HÉJJ DÁVID ÁDÁM, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2021. december 9-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló T/17438. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 22 igen szavazattal, 6 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő javaslatcsomag büntetőjogi tárgyú törvények módosítását tartalmazza, illetve az ezekhez kapcsolódó egyéb törvénymódosításokat is magában foglalja. Az átfogó módosítást eredményező törvényjavaslat több okból is időszerűnek tekinthető, mind a koherensebb anyagi jogi szabályozás megteremtése, a korszerűbb büntetőeljárás előmozdítása, mind pedig az európai uniós és nemzetközi kötelezettségek teljesítése miatt. Tisztelt Képviselőtársaim! A büntető anyagi jogi szabályozás módosítását a koherencia megteremtése teszi szükségessé. A Btk. szerinti bűnszövetség mint minősített eset megvalósulása esetén a korlátlan enyhítés lehetősége több tényállásnál kizárt, ugyanakkor kifejezett törvényi rendelkezés hiányában a bűnszervezetben történő elkövetés esetén korlátlan enyhítésre kerülhet sor. A bűnszervezet a szervezett bűnelkövetés legsúlyosabb törvényben nevesített formája, ezért fontos, ha a büntető anyagi jogszabály a korlátlan enyhítést a bűnszövetségben elkövetés esetére nem teszi lehetővé, úgy a korlátlan enyhítésre a bűnszövetséghez képest súlyosabb társas bűnözési forma, a bűnszervezetben elkövetés esetében se legyen lehetőség. Tisztelt Ház! Amint azt már említettem, az előttünk fekvő javaslat megalkotását az európai uniós és nemzetközi jogi kötelezettségeknek való megfelelés is szükségessé teszi. Ilyen többek között az Európa Tanács kulturális örökséggel kapcsolatos bűncselekményekről szóló egyezményének kihirdetéséről szóló törvényjavaslathoz kapcsolódóan az egyezmény rendelkezéseinek való megfeleléséhez szükséges kulturális örökség védelméről szóló törvény és a Btk. egyes tényállásainak, nevezetesen a műemlék vagy védett kulturális javak megrongálása, a lopás, a rongálás, a sikkasztás és a jogtalan elsajátítás módosítása. Tisztelt Országgyűlés! A felsoroltakon kívül az előttünk fekvő törvényjavaslat számos technikai, illetve a jogalkalmazást segítő módosítást is tartalmaz, továbbá biztosítja az alkotmánybírósági és a bírósági határozatokban, valamint az alapvető jogok biztosának jelentésében foglaltaknak való megfelelést. Mivel ez az átfogó módosítás valamennyi elemében arra irányul, hogy a jogrendszerünk koherensebb legyen, a gyakorlati tapasztalatok beépítésre kerüljenek, a különböző anomáliák pedig megszűnjenek, azt gondolom, a javaslat mindenképpen támogatandó. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Héjj Dávid képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem az előterjesztőt, kíván-e felszólalni. (Dr. Répássy Róbert: Igen.) Most vagy később? (Dr. Répássy Róbert: Később.) Később. Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Igazságügyi bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretekben. Elsőként megadom a szót Varga-Damm Andrea képviselő asszonynak. DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Meglehetősen furcsa az élet, hiszen ennek a törvényjavaslatnak az előterjesztését Völner Pál volt államtitkár úr adta elő, és mily érdekes, hogy ebben a törvényjavaslat-módosításban éppen olyan intézkedések vagy olyan új javaslatok kerülnek elő, amiket, reméljük, hogy vele szemben majd nem kell alkalmazni, hiszen ez a javaslat szól a bűnszervezetről való korlátlan enyhítés kizárásáról és még egyéb olyan szabályokról, amelyek az ilyen súlyos bűncselekményekre vonatkoznak. Azok elbírálása körében, reménykedjünk benne, hogy vele szemben vádemelésre soha nem kerül sor. Tényleg az élet elég érdekes dolgokat produkál, de az tény, hogy ez a büntetőjogi tárgyú törvénymódosító javaslat 37 törvényt 162 oldalon keresztül taglal, és meg kell mondjam, hogy azért tartom rendkívül felháborítónak a Fidesz-kormány büntetőjogi tárgyú törvényjavaslat-előkészítő munkáját az elmúlt három és fél évben, mert kiszámoltam, négyhavonta érkezett a Házba büntetőjogi tárgyú törvénymódosítójavaslat-csomag; tehát nem egy-egy szabálynak az újragondolása, hanem komplett, átfogó javaslatcsomagok, amelyek totálisan követhetetlenné teszik a büntetőjogi tárgyú törvényeket is, illetőleg az mondható el erről a javaslatról is, és ennek a javaslatnak a módosítandó passzusairól, hogy a nagy része, amit most módosítunk, az az Orbán-kormány ideje alatt keletkezett új rendelkezések újragondolása és a koherenciazavarok felszámolása.