Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. december 6. hétfő - 229. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:

1366 beruházások, a magyar 27 százalékos beruházási ráta az EU-n belül a legmagasabb, és a gazdaság újraindításának sikerét jelzi, hogy többen dolgoznak ma Magyarországon, mint a vírus előtt. Emellett, bár a baloldal és Brüsszel támadja a rezsicsökkentést, ezt is meg tudtuk védeni, sőt még az üzemanyagárakra is ki tudta a kormány ezt terjeszteni, és még a határvédelmi kiadásaink is stabilak maradtak. A 2021. év olyan dinamikusnak ígérkezik, hogy még arra is lehetősége van a kormánynak, hogy a 80 ezer forintos nyugdíjprémium mellé jövőre visszaadja a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat teljes egészében, a fiataloknak elengedje az szja-t, a családosoknak pedig visszaadja teljes mértékben a befizetett adójukat, és a minimálbért is megemelje 200 ezer forintra. (12.00) Ez nemcsak Magyarország, hanem egész Európa történetében egyedülálló, ilyen válságkezelő, támogató intézkedéseket Európában még senki nem hozott. És ha már erről van szó, akkor emlékeznünk kell arra is, hogy a múlt emberei hogyan is vélekedtek mindvégig ezekről az intézkedésekről. Azt láthattuk, hogy a költségvetést és annak minden elemét is támadták folyamatosan; a fiatalok szja-mentességét, miközben, amikor ők voltak kormányon, akkor Gyurcsány Ferenc kormányfőként annyit üzent a fiataloknak, hogy el lehet innen menni, és itt lehet hagyni Magyarországot. Aztán támadták a nyugdíjprémiumot, sőt a 13. havi nyugdíjat is, miközben éppen a baloldali kormányzás idején vették el azt. Márki-Zay Péter egyenesen böszmeségnek nevezte a 13. havi nyugdíj visszaadását. Ebből is látszik, hogy ő ott folytatná, ahol főnöke, Gyurcsány Ferenc abbahagyta. Támadták a rezsicsökkentést is. Szintén Márki-Zay Péter sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak hívta azokat, akik támogatják a rezsicsökkentést. Sőt, meg is üzente a magyar embereknek, hogy szerinte az lenne a jobb, ha kevesebb áramot, gázt és vizet fogyasztanának. Ha a baloldalon múlna, persze a családi adókedvezmény sem volna, hiszen jól tudjuk, hogy minden családtámogatást elvennének az emberektől. Gyurcsány Ferenc észszerűtlennek és elvetemültnek nevezte a családi adó-visszatérítést, és perverz újraelosztásnak tartja a gyermekek után járó családi adókedvezményt is. Magyarországon háromszor kellett nagy gazdasági válságot kezelni, ebből sajnos kétszer a baloldal volt hatalmon. Ők mindig a megszorításokhoz nyúltak, ezért a magyar emberek még azt is gondolhatták, hogy nem is lehet máshogy válságot kezelni, csak megszorítással. Mi viszont bizonyítottuk, hogy az adócsökkentés, a családok, a vállalkozások és az idősek támogatására alapuló válságkezelés nemcsak hogy alternatívája a baloldalinak, de egyedül ez lehet sikeres. Ez bizonyítja, hogy Magyarországon lesz az Unióban az egyik legmagasabb gazdasági növekedés a válság után. Ezért a jövőben továbbra is ezt a politikát kell folytatni, és nem szabad visszatérni a Gyurcsány-féle kudarcos politikához, mert Magyarországnak előre kell mennie és nem hátra. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, Hollik István képviselő úr. A kormány nevében Schanda Tamás államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár úr. SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! 2010 után a segélyalapú, Gyurcsány-féle szocialista típusú, munkáról lebeszélő gazdaságpolitika helyett egy újfajta, munkaalapú gazdaságot kezdtünk el felépíteni, mi ugyanis a munkahelyteremtésben, a beruházások támogatásában, az adócsökkentésben és a családok támogatásában hiszünk. A nemzeti polgári kormány az elmúlt évtizedben válságálló gazdaságpolitikát hozott létre ezeknek az eszközöknek a segítségével, így a patrióta magyar gazdaságvédelem a koronavírus-járvány idején is eredményes tudott lenni. Magyarország rekordgyorsasággal tudott kilábalni a válságból, az elsők között a világban. A válság előtti gazdasági teljesítményt a magyar gazdaság már 2021 második negyedévében elérte, miközben jól tudjuk, hogy a világgazdaság a becslések szerint csak 2022 végére tudja utolérni a korábbi teljesítményét. 2013 óta, és ezt fontos hangsúlyozni, a magyar növekedés minden évben meghaladja az európai uniós átlagot. 2013 és 2019 között összesítve az Unióban a magyar gazdasági növekedés a legjobb öt közé tartozott. Ezek egyértelmű bizonyítékai mindazoknak az eszközöknek, amelyeket a patrióta magyar gazdaságpolitika az elmúlt tíz évben használt. Ráadásul arról is tudom tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést, hogy az Eurostat számításai szerint a magyar munkajövedelmek a legválságállóbbak Európában, vagyis a nehézségek ellenére hazánkban sikerült legjobban megőrizni a bérek vásárlóerejét. Fontos adalék ehhez az is, hogy míg 2002 és 2010 között a csődöt mondott baloldali kormányzás idején alig 13, addig 2010 és napjaink között közel 70 százalékkal sikerült növelni a nettó reálbéreket Magyarországon. Ezt az eredményt - és ez különösen nagy teljesítmény - sikerült megőrizni a koronavírus-járvány ellenére is. A munkaalapú

Next

/
Thumbnails
Contents