Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. december 1. szerda - 227. szám - Egyes pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):

1241 igyekszem ennek az ellenpéldáját kiragadni. Ha megnézzük a nyugdíjkassza helyzetét, azt látjuk, hogy egyrészt 350 milliárd forinttal növekszik a kifizetések szintje, és további 350 milliárd forint várható a hiányterületen az elkövetkezendő évben. Tehát egy olyan 700 milliárdos finanszírozási lyukat látunk a nyugdíjrendszer tekintetében, ahol a fenntarthatatlanság üvölt. Magyarország Kormánya beárazta és elfogadta, amit egyébként a Magyar Nemzeti Bank már tíz éve megjósolt, hogy fenntarthatatlanná válik a magyar nyugdíjrendszer, az ezt övező érdeklődést én magam is látom, és a helyzet az, hogy önök beárazták azt, hogy minden évben ki kell pótolni most már a nyugdíjkasszát. (10.30) Ezt megteszi egy darabig a központi költségvetés, de demográfiai okokból, ahol egyre durvább lesz a helyzet, egyre kevesebb lesz a mérhető járulékot befizetők száma, és egyre több lesz az ellátottak száma, belátható, hogy ez a most 700 milliárdos rés eléri majd az 1000 milliárdos nagyságrendet, majd a 2000 milliárdot. Nyilván van ennek egy felső határa, ami a nyugdíjkifizetések szintje tekintetében azért tetten érhető, talán a 2000 milliárdig nem jutunk el, de az biztos, hogy egy folyamatos, nagyon erős költségvetési terhet jelent az, ami előttünk van. Lenne erre egyébként megoldás is. Nyilvánvaló módon nem az, hogy egyik napról a másikra megduplázzuk az összes nyugdíjat, és ennek a másik lábát nem teremtjük meg, ez nem lenne egy fenntartható állapot. De az már mindenképpen, hogy ha a bérszínvonal lassú, a termelékenység megengedhetősége által tolerált szinten történő emelése által elérjük azt, hogy folyamatosan növekedjenek a bérek, ezáltal százalékosan, folyamatosan fognak növekedni a nyugdíjjellegű járulékbefizetések vagy éppen a szocho bevételi tömege, akkor láthatjuk azt, hogy nyugdíjemelésekre is lehetőség lenne, nem csak a rendszeren belüli átrendezésekre. De azt látjuk, hogy önöktől ezek a hosszú távú és fenntarthatósági gondolatok mintha teljes mértékben távol állnának. Emlékszem még a 2010-11-es adóvitákra, ahol az MNB előrejelzéseiről tudtunk érdemi párbeszédet folytatni, és az MNB már akkor jelezte, hogy a nyugdíjrendszerrel ez lesz, ami most bekövetkezett. Lehet természetesen szépre festeni ezt a képet. Kicsit olyan érzésem van, mint amikor az infláció szintjéről vitázunk, és Orbán Viktor - szokták mondani nem túl kedvesen - két balkeze, tehát Varga Mihály és Matolcsy György mindketten elmondják más megvilágításban, hogy igazából még tolerálható ez az inflációs szint, más országokban is nagyon magas, még az USA-ban is magas, de elfelejtik azt, hogy ha nem azzal a statisztikával dolgoznának, mint Magyarországon, akkor sokkal rosszabb lenne a helyzet. Államtitkár úr, magyarázza el nekem, hogy kerül a KSH inflációs statisztikájába a CD lejátszására képes hifitorony! Mondja meg nekem, államtitkár úr, hogy hányan vásárolnak ilyen készüléket évente Magyarországon! Beláthatjuk, hogy ha ezt a statisztikát megmókoljuk olyan elemekkel, amiket rendre nem szoktak fogyasztani magyar állampolgárok, ezért az áruk nem robban ki, akkor az inflációs ráta egészen más számot fog mutatni, mint ha a tipikus nyugdíjas fogyasztói kosárral számolok, mint ha egy két gyermeket nevelő - sajnos egyre ritkább, bárcsak gyakoribb lenne - családnak a fogyasztói kosarával számolnék. Azt látjuk tehát, hogy a valóság egészen más képet mutat az infláció szempontjából is. Helyesen hangzott el ellenzéki képviselőtársaim szájából, hogy az adót érintő osztogatás mellett nem mondták el a másik lábat, hogy a 27 százalékos világrekorder áfával mennyit szedtek ki a magyar emberek zsebéből, hogy adott esetben a családi pótlék összegének a befagyasztása tízéves távlatban, most már mondhatjuk, hogy ezermilliárdos nagyságrendet húzott ki a családok zsebéből. Vannak árnyalatbeli különbségek, mi ezt családi kártyán dupláznánk meg, amivel csak gyermeknevelési és alapvető élelmiszereket lehetne vásárolni, más feltétel nélkül, de az biztos, hogy nem maradhat ez a neoliberális kegyetlenség ennyiben, mert ez a kormány részéről az. Szelektál társadalmi csoportok között, és a legnehezebb sorban nevelt gyermekek számára nem hoz érdemi könnyítéseket, miközben a társadalom szerencsésebb tagjai számára azért bőven és jószerével. Egy másik ilyen problémás terület a röghöz kötés, ami ma szóba került. Szögezzük le, a béremelésnek örülünk. Én még a fiatalok dohányzását érintő visszaszorítási szándéknak is örülök. Tehát megdicsérem azt, ami szerintem jó. De a röghöz kötés tekintetében önök a béremelést gyakorlatilag egy jogviszony fenntartásához kötik. Kipróbáltuk sokféle formában a röghöz kötést, a felsőoktatástól kezdve, a tanulmányi szerződéseken át, aktív munkaerőpiaci munkahelyeken, mindenhol, és azt látjuk, hogy ennek a hatása, legyünk udvariasak, fékezett habzású, államtitkár úr. A helyzet az, hogy amikor nem volt koronavírus okozta veszélyhelyzet, tömegével hagyták el, jellemzően megélhetési kényszerből a magyar emberek Magyarországot, több százezerre rúgott azok száma, akik az önök kormányzása alatt elhagyták az országot. Önök erre el fogják mondani, hogy más kelet-közép-európai országok is így jártak. Ez körülbelül olyan, mint amikor Tállai államtitkár úr most elmondta, hogy a forintgyengülés nem magyar sajátosság. Nyilván nem a holland forintra gondolt, és nyilvánvalóan a nemzeti valuta gyengülésére gondolt, és rosszul fogalmazott, de ez a „merjünk kicsik lenni” hozzáállás engem végtelenül irritál, az önöké, Nacsa képviselőtársamé. Amikor valami szabályozható, de rossz gazdasági folyamat zajlik, önök nem arról beszélnek, hogy hogy lehetne ezt megoldani, hogy lehetne önerőből kihúzni magunkat ebből a bajból, hanem a régió országaira mutogatnak, hogy hát, ott is romlott a valuta, akkor nálunk is; hát, a kormánynak nincs árfolyamcélja, kicsik vagyunk, gyengék vagyunk, nem tudunk semmit tenni; hát, ezt a