Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. november 30. kedd - 226. szám - Országos népszavazás elrendeléséről szóló előterjesztés kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről

1168 terv alapján, a szabadság és az önazonosság alapeszméi mögé rejtve próbálják szépen, lassan elfogadtatni a józan gondolkodású emberekkel, hogy a józan gondolkodás ideje lejárt. Itt csak közbeszúrnám, hogy örömmel hallottam miniszterhelyettes úr pár mondatát arról, hogy Amerikában az állampolgárok ébredeznek, és kezdenek rájönni, hogy mi folyik ellenük, és civil szervezetekbe tömörülve próbálnak ez ellen tenni valamit. Innen is kívánjuk nekik, hogy sikerüljön, és hajrá! Nos, tisztelt képviselőtársaim, legyen szó bármekkora nemzetközi médiatámadásról vagy a hangos kisebbség folyamatos méltatlankodásáról, határaink támadása esetén, ahogy eddig is, úgy most is a végsőkig hajlandók vagyunk küzdeni, csak most éppen az alapelveink és az értékeink határát ostromolják folyamatosan, amit mi nem fogunk tétlenül nézni. Attól még, hogy más európai országok vezetői homokba dugják a fejüket, és bíznak abban, hogy majd a végzetes következmények elmaradnak, ahogy ezt tették a 2016-os migrációs hullám idején, valószínű, hogy most is bíznak egy felsőbb hatalom által megalkotott védelmi terv érkezésében; hát, azoknak fájdalmas lesz a felismerés, hogy elmulasztottak időben cselekedni, és nagyok lesznek már akkor a károk. Tehát napjainkban folyamatos támadás alatt áll a normalitás, melyet mi sem igazol jobban, mint hogy a norvég posta karácsonyi reklámfilmjében a Mikulást, hát, furán ábrázolták egy férfival folytatott csókjelenet keretében. Én kérdezem, hogy hol lesz ennek a folyamatnak a vége. Tehát melyik ponton mondja majd azt Európa, hogy szükséges és időszerű beavatkozni az értékeink védelmében? Szerintem ez nem volt más, mint nyílt provokáció. Provokálják a normális embereket, és mindenki, aki ellenvéleményt merészel formálni, számíthat az azonnali, aljas és globális támadásra. És itt mondom el azt, hogy ezzel a mikulásreklámmal is a gyermekeket vették célba. Mi, felnőttek többnyire felelősségteljesen tudunk gondolkodni, de amikor a gyermekeinket próbálják érzékenyíteni, nekik még nincs meg a védekezőrendszerük, a védekezési mechanizmusuk, főleg akkor, ha a szüleik ráadásul nem is tudnak arról, hogy mi folyik éppen egy óvodában vagy az iskolában. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt tart a világunk 2021-ben, hogy a nemzetközi PC-nek való megfelelés kényszere miatt néma hallgatás mellett kellene tűrnünk mindenféle mocskos, társadalmi normalitás ellen elkövetett merényletet. Éppen ezért, ahogy eddig is, úgy most is egy számunkra kiemelten fontos kérdésben, a gyermekeink védelme érdekében szükséges álláspont kialakításának kérdésében invitáljuk a magyar embereket, hogy népszavazás kereteiben segítsék a magyar törvényhozás folyamatát. Egy olyan szabályrendszert alkossunk meg, amely a valódi társadalmi többség véleményén alapul, és nem pedig a hangos, elvtelen kisebbség csapongásán. Az előttünk lévő javaslat elfogadásával az Országgyűlés elrendelheti az előterjesztő által már előadott, kiskorú gyermekek védelme érdekében szükséges kérdésekről való népszavazást, mely meglátásunk szerint talán megnyugtatóan rendezheti majd ezt a helyzetet. Ahogy eddig is, úgy most is a magyar emberek kezébe kell adnunk a döntés jogát, nem szabad fejet hajtanunk. Tudják, tisztelt itt nem lévő ellenzéki képviselők, ezt nevezik egyébként demokráciának, ezt még egyszer el kell mondani. Tisztelt jelen nem lévő ellenzéki képviselők, mi abban reménykedünk, hogy önök is egyetértenek majd abban, hogy a gyermekek nevelése, főleg a szexuális kérdésekben és az értékrend kérdésében a szülők joga és a szülők dolga. (10.50) És itt fontosnak érzem még egyszer elmondani, amit Vejkey Imre képviselőtársam és Orbán Balázs miniszterhelyettes úr is elmondott: álljunk ki magunkért! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Nacsa Lőrinc képviselő úrnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának. NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részéről l: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az első dolgom feltenni egy kérdést: hol az ellenzék? Hol vannak a Jobbik, a Gyurcsány-párt, a szocialisták, az LMP és a Párbeszéd képviselői? Hol van a máskor a gyermekek védelme ügyében olyan hangos Szél Bernadett képviselő asszony? Hol vannak a független képviselők? Hol van az ellenzék, tisztelt képviselőtársaim? Ha valaki nem látja a közvetítésben, akkor teljesen üresek az ellenzéki padsorok, gyáván és sunyin távol maradtak a mostani vitától. Az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy hol az ellenzék és hol vannak az ellenzéki képviselők olyankor, amikor az Európai Unió számos országában már a gyermekeknek is lehetséges a nemváltó műtét. Skóciában például már a 4 éves gyermekeket fel lehet világosítani a nemváltásról, Észak-Írországban pedig akár a 3 éves gyermekeket is. Hol vannak akkor az ellenzéki képviselők, amikor Nagy-Britanniában naponta legalább egy nemváltó műtétet hajtanak végre kiskorú gyermeken? Idén nyáron Skóciában drag queenek tartottak nemváltást népszerűsítő, érzékenyítő tábort 11 és 18 év közötti fiúknak. Hol van akkor az ellenzék, amikor a brit társadalombiztosítási rendszer mostani hatályos szabályozása szerint egy brit tinédzser 12 éves kortól kezdve akkor is megkezdheti a nemátalakítás folyamatát, ha ebben egyébként egyik szülője sem egyezett bele? Hol vannak akkor, amikor szerte Európában és Észak-Amerikában transzmosdók és -öltözők vannak a gyermekeknek az iskolákban, sportrendezvényeken? Hol vannak akkor, amikor

Next

/
Thumbnails
Contents