Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak
2021. november 30. kedd - 226. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár:
1161 Az előválasztás kapcsán azonban szintet léptek. Most már az önkormányzati fenntartású média-magatartás akár a tiltott pártfinanszírozás kérdését is felvetheti. Augusztusban levélben keresték meg a helyi pártokat az érdi Médiacentrumtól. Azt ajánlották fel, hogy a baloldali, úgynevezett előválasztáson induló jelöltek számára 70 százalékos kedvezményt biztosítanak a hirdetési listaárakból. Ez a törvény szerint tiltott pártfinanszírozás. A helyi sajtóban minden baloldali jelölt igénybe vette a felajánlott hirdetési és egyéb fizetett megjelenési lehetőséget. A baloldali pártkáder vezető pedig még kampánykoordinátort is kinevezett, akinek feladata volt, hogy a jelöltek kedvező megjelenését biztosítsa a helyi sajtóban. Szimbolikus összegért többoldalas interjúkkal, stúdióbeszélgetésekkel, a jelöltek számára külön eseményekkel szolgálták ki a baloldal jelöltjeit. Számításunk szerint ebben a rövid, pár hetes időszakban több millió forintos jogosulatlan támogatást kaptak a baloldal jelöltjei az érdiek adóforintjaiból. Az Állami Számvevőszék idén szeptemberben kiadott közleményében leszögezte, hogy az úgynevezett előválasztás nem választás, a jogszabály által meghatározott kampányidőszak pedig nem egyenlő az előválasztási kampánnyal. A pártok a párttörvény, a számviteli törvény előírásait az előválasztás során is kötelesek maradéktalanul betartani. Az ÁSZ a tiltott pártfinanszírozás megelőzése érdekében nyomatékosan felhívta az érintett pártok figyelmét, hogy a párttörvény előírásait minden esetben tartsák be. Mindez Érden nem így történt. Súlyos törvénysértés szándéka volt tetten érhető az előválasztáskor. Az elmondottakból látszik, hogy a baloldal a hatalomért és a pénzért mindenre képes. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Schanda Tamás János miniszterhelyettes úr kíván válaszolni. Öné a szó. SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által elmondottakból is jól látszódik, hogy a baloldal még a jelöltjeik kiválasztásához sem tud egyenes úton, tisztességes módon eljutni. Egyre inkább az is tapasztalható, hogy amikor a baloldal a vesztét érzi, akkor őrült álhírgyártásba és kíméletlen hazugsághadjáratba kezd. (10.00) Jól emlékszünk arra, hogy ennek az egyik legsajnálatosabb, és talán azt is mondhatom, hogy leggusztustalanabb példája akkor volt, amikor ön, tisztelt képviselő úr, éppen az életéért küzdött a koronavírus elleni harcban, és a magát független, objektív sajtónak aposztrofáló baloldali média gyalázatos és gusztustalan módon azt kérte számon önön, hogy miért nem nyilatkozik meg aktuálpolitikai ügyekben. Ez a stílus, amit hoznak. Volt már itt csörténk érdi ügyekben Bősz Anett baloldali képviselő asszonnyal is, amikor a város útfejlesztéseit kérte számon a kormányon, aztán pedig kiderült, hogy inkább a saját háza táján kéne körbenéznie, hiszen éppen az ő férje által vezetett önkormányzat blokkolja a fejlesztéseket azzal, hogy az előző kormánypárti városvezetés által végzett munkát leállította, és azóta sem végzett helyette semmi olyan szükséges feladatot és munkát, amely a fejlesztések folytatásához szükséges lett volna. Ez tehát a jelenlegi baloldali érdi polgármester felelőssége. Jól látjuk, hogy ez igazi gyurcsányista tempó. Ahogyan a képviselő úr is elmondta, a baloldal valóban megszüntetné a rezsicsökkentést is. Nem véletlen, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter támadja a rezsicsökkentést, és nem akarja megállítani az energiaárak emelkedését. Sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak gondolja azokat, akik szeretnék a rezsicsökkentést fenntartani és ellenzik a migrációt. Ezt csak azért nem kommentáljuk itt erősebben, mert a levezető elnök szigora nem teszi lehetővé, hogy mindazokat a mondatokat elmondjuk erre, amit megérdemelne, aki ilyet állít. Márki-Zay Péter - idézem - a rezsicsökkentésnek azt a formáját, amit Orbán Viktor kitalált, nem szeretné fenntartani. Cinikusan azt mondja, hogy az emberek inkább használjanak kevesebb vizet, gázt és áramot, vásároljanak kisebb autót. Azt mondja: igenis érezni kell az energiaár növekedését. Látható ebből is, hogy ez az ember támogatja Brüsszel energiaár-emelési terveit, és piaci árszabályozást követel folyamatosan, ami nem jelentene mást, mint hogy Magyarországon, így Érden is természetesen, újra az egekbe emelkednének az energiaköltségek. Azt is elmondta Márki-Zay Péter, hogy nem támogat semmifajta szociális komponenst a benzinárban. Ez azt jelenti, hogy nem támogatja, sőt ellenzi azt a hatósági árat, amelyet a nemzeti polgári kormány bevezetett, és amellyel a magyar családoknak és a magyar vállalkozásoknak segítünk. Márki-Zay Péter tehát az energiaár szabályozásában is a gyurcsányi politikát követné. Ugyanolyan baloldali politikus, mint az összes többi. Azt pedig jól tudjuk, hogy a baloldalon adókat emelnének, újakat vezetnének be, és újra megemelnék a rezsiköltségeket. A baloldal nem akar mást tenni, mint visszaforgatni az idő kerekét.