Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak
2021. november 15. hétfő - 224. szám - Hohn Krisztina (LMP) - a belügyminiszternek - „Tényleg nem hagynak senkit az út szélén?” címmel - ELNÖK: - HOHN KRISZTINA (LMP):
1036 32 171 honfitársunk halt meg koronavírusban, államtitkár úr. A nem életmentő műtéteket ismét elhalasztják. A rákszűrések hosszú időn át álltak. Az ötletszerű, sokszor csak kommunikációban létező járványkezelés valóban rendkívüli helyzetet teremtett, és ennek a Covidon kívüli halálos áldozatai is lesznek. Ezért kérdezem önt, hogy mikor kezdik el komolyan venni a járványügyi helyzetet és a polgárokat. Várom válaszát. Köszönöm. ELNÖK: Köszönöm. Parancsoljon, Rétvári államtitkár úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Valóban, ahogy ön is utalt rá, Európa sok országában jóval súlyosabb a helyzet bizonyos szempontból, mint korábban bármikor. Ausztriában rekordszámú fertőzöttet találtak, napi közel tízezer főt. Németországban a százezer lakosra vetített napi fertőzöttségi szám a harmadik hullám legmagasabb számát is felülmúlta, és 200 fölé emelkedett, nagyon magas, 50 ezer körüli fertőzötti számról beszélnek naponta. Vannak olyan kórházak Berlinben, amelyek lemondják a tervezett műtéteket. Romániában egy kezünkön meg lehetett számolni, hogy bizonyos napokon mennyi szabad kórházi ágy volt. Bulgária a polgári védelmi mechanizmust aktiválta, tehát külföldről kért segítséget a betegek ellátásához. Lettország szintén segítséget kért. Magyarország többek között lélegeztetőgépekkel segítséget is nyújtott. Szlovákiában is hétezer fölött van a napi fertőzöttek száma. Tehát a világ és főleg Európa számtalan országában sokkal kritikusabb a helyzet, mint előtte bármikor, ha a napi fertőzöttszámot nézem. Ön azt mondta, hogy komolyságra van szükség. Valóban arra van szükség, csak amikor az ön képviselőtársa, baloldali politikustársa, Kunhalmi Ágnes azt mondja, hogy akik nyitásról beszéltek, azok valójában nem a nyitást szorgalmazták, és így próbálja önmagukat mentegetni, az nem a komolyság jele, hogy önök azt mondják, hogy nyitást akarnak, de utólag azt mondja, hogy akkor nem akarnak nyitást, amikor nyitást akarnak. Tudja, mi volt az ön pártjának a petíciójában szó szerint, tisztelt képviselő asszony? „Meg kell védenünk a magyarokat Orbán emberkísérletétől, a kínai vakcinát be kell tiltani!” Magyar emberek ezreinek az életét mentette meg a kínai vakcina, hogy időben megkaphatták a védőoltást. Mit mondtak önök? Azt mondták, hogy nem támogatjuk a kerületeinkben a kínai vakcina használatát, miközben, ha jól tudom, az ön férje is keleti vakcinával lett beoltva. (Bősz Anett ingatja a fejét.) Önök tényleg elvették volna az emberektől a kínai vakcina lehetőségét? És önök mondják azt, hogy több komolyságra van szükség, tisztelt képviselő asszony, miközben, hála istennek, mi először tudtuk elérni a 25 százalékos és 50 százalékos beoltottságot, legalábbis elsők között mind világszinten, mind az Európai Unióban? (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ön bírálta a magyar járványkezelést, de a WHO főigazgatója viszont elismerte azt, és a Nikkei indexében is Magyarország a legjobbak között szerepel. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Hohn Krisztina (LMP) - a belügyminiszternek - „Tényleg nem hagynak senkit az út szélén?” címmel ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Hohn Krisztina képviselő asszony, az LMP képviselője, kérdést kíván feltenni a belügyminiszternek: „Tényleg nem hagynak senkit az út szélén?” címmel. Parancsoljon, képviselő asszony! HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt évek alatt megszokhattuk már, hogy önök, kormánypártiak, bőkezűen osztogatják a pénzt bizonyos csoportoknak, de a leginkább rászorulókról hajlamosak megfeledkezni. Pedig azt ígérték, hogy senkit sem hagynak az út szélén. Itt vannak például a közfoglalkoztatottak. Ők az ország egyik legelhanyagoltabb és leginkább kihasznált csoportja. Ők azok, akik szeretnének dolgozni, de legtöbben egészségügyi, mentális vagy egyéb okokból már nem képesek beilleszkedni a munkaerőpiacra. A szomorú helyzet az, hogy 2011 és 2020 között több mint 710 ezer magyar ember volt érintett a közfoglalkoztatásban. A minimálbér emelése a közfoglalkoztatottaknak is jó hír, legalábbis Gulyás Gergely szerint: bérük követi a minimálbér-emelkedést, és a minimálbér 50 százalékát fogja kitenni. Csakhogy a közfoglalkoztatotti bér jelenleg a minimálbér 50,8 százalékát teszi ki, vagyis nem nehéz kiszámolni, hogy a közfoglalkoztatottak bére mégsem követi majd azért teljes mértékben a minimálbér-növekedést. De még nagyobb probléma, hogy 2011 óta folyamatosan romlik a két bér egymáshoz viszonyított aránya. 2011-ben még a minimálbér