Országgyűlési Napló - 2021. évi őszi ülésszak

2021. november 15. hétfő - 224. szám - Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Miért nem tartják fontosnak a kérdések megválaszolását járványügyben?” címmel - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:

1034 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A mai szóbeli kérdésre adandó válasszal kapcsolatos felkészülés során megkerestem Lombár Gábor polgármester urat, Balatonfenyves polgármesterét annak érde-kében, hogy az előzményekről, illetve a kút jelenlegi állapotával kapcsolatban információt kérjek - ezúton is köszönöm a polgármester úrnak a segítőkészségét. Megtudtam, hogy a ’60-as évek végén olajat kutatva fúrtak kutakat a térségben, és ott két településen, Buzsákon a híres Csiszta fürdői hasznosítás, valamint Táskán a termálvíz hasznosítása megtörtént, és Fenyvesen azért nem történt meg, mert a víznek alacsonyabb volt a hőfoka, és ez akadályozta a fürdő létrehozását. A kút, illetőleg a terület tulajdonosa nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy egyrészt ásványvízként elismertesse ennek a víznek a minőségét, illetőleg hogy a hasznosítás megtörténjen, de ez nem járt sikerrel. Tulajdonosváltozás is történt, a korábbi tulajdonos halálát követően az örökösökkel az önkormányzat próbált meg egyezségre jutni - sikertelenül. És volt egy fejlesztési elképzelés, a kúttól, a jelenlegi kúttól keletre néhány száz méterre akartak egy termálhasznosítást, termálfejlesztést elvégezni, és akkor a fejlesztés ötletgazdája megvizsgáltatta a kút jelenlegi állapotát, amely szerint a kút jelen állapotában működtetésre alkalmatlan, ahhoz, hogy nagy biztonsággal, számos ágazati előírásnak megfelelő vizet lehessen kinyerni, új kutat kellene fúrni, ez a jelenlegi kút erre tehát nem alkalmas. A polgármester úr azt is tudomásomra hozta, hogy a kút hasznosításának a lehetőségét az önkormányzat azzal is megpróbálja elősegíteni, hogy a település rendezési tervében a terület megfelelő területfejlesztési besorolása megtörtént. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) - az emberi erőforrások miniszterének - „Miért nem tartják fontosnak a kérdések megválaszolását járványügyben?” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „Miért nem tartják fontosnak a kérdések megválaszolását járványügyben?” címmel. Képviselő asszony, parancsoljon! BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársak! Úgy is feltehetném a kérdést, hogy miért nem teljesítik a törvényben előírt kötelezettségeiket, államtitkár úr. K/17338. számon nyújtottam be írásbeli kérdést, ahol 12 kérdést tettem fel legutóbb a járványhelyzettel kapcsolatban, és, államtitkár úr, egyetlenegy kérdésre sem válaszoltak. Akkor szóban újra feltenném ezeket a kérdéseket. Milyen jelenleg az oltottak/nem oltottak aránya a kórházban ápolt koronavírus-fertőzöttek között? Milyen jelenleg az oltottak/nem oltottak aránya a lélegeztetőgépen lévő koronavírus-fertőzöttek között? Milyen volt az oltottak/nem oltottak aránya az elmúlt egy hónapban a koronavírus hivatalos áldozatai között? Milyen terveik vannak az átoltottság növelésére? Miért ilyen magas a lélegeztetőgépeken lévők aránya a regisztrált új fertőzöttekhez, illetve a kórházban kezeltekhez képest? A járvány negyedik hullámának felfutása közben miért nem növelik a tesztek számát, különösen akkor, amikor folyamatosan nő az összes vizsgálaton belül a pozitív eseteknek a száma? A Magyar Tudományos Akadémia augusztus 27-én javaslatokat tett a járvány negyedik hulláma elleni felkészülésre, ebben egyebek között javasolták a védettségi igazolvány és a maszkviselés előírását a nagyobb tömeget fogadó, elsősorban zárt terű események látogatásához. Mi indokolta, hogy a vadászati világkiállítás felmentést kapott a járványügyi szabályok alól, és a szervezők szerint több mint egymillió ember védettségi igazolvány és maszk nélkül látogathatta az eseményt? Milyen helyzetben, milyen járványadatoknál állhat vissza az a helyzet, hogy szigorítani kell a védettségi igazolvány használatát? Mi lehet az oka, hogy több mint 200 ezren nem vették fel a második oltást? Államtitkár úr, látja még a többi kérdést, amit írásban is feltettem. És, államtitkár úr, lassan az oroszok több adatot kapnak önöktől a magyar járványhelyzetről és az oltóanyagoknak a helyzetéről, mint a magyar állampolgárok és az ellenzéki politikusok. Kérem az államtitkár urat, hogy a törvényben (Az elnök csenget.) meghatározott módon válaszoljon a feltett kérdéseimre. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK: Köszönöm. Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Tessék! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:

Next

/
Thumbnails
Contents